Heti merítés – Nézd meg a képet és mindent megértesz

2017.12.10. 09:49
83 hozzászólás

Talján ördög

69851

Legnagyobb megdöbbenésünkre három modell maradt: Jaguar XE-XF, és a Giulia, amik tetszettek is a nejemnek, költséghatárokon belül voltak és nem olvadtak bele a szürkeségbe.

Azt érdemes tudni, hogy már vagy 15 éve alapvetően „németautó” hívők és vásárlók vagyunk, tehát volt itt önmeghasonulás „gazdagon”. Melyik legyen: az állandóan problémás angol a drága fenntartásával, vagy a pizzán és pasta-n kivűl más jót ritkán alkotó olasz.

Zizi, a békés oroszlán

69861

2016 őszén kiderült, hogy a feleségem babát vár, így elbúcsúzhattunk a céges autótól és saját után kellett nézni. Kívánsága nyilván egy SUV volt, hogy a gyereket ide-oda tudja majd vinni biztonságban, és kilásson belőle. 

A Hűséges

69849

Sokat a műszaki szervizeléséről nem lehet írni, komolyan amióta megvan én csak csalódok benne, de pozitívan. Mondták, hogy jó autók, de igazuk volt. 

Bagira a takarékos és megbízható társ

69827

Először is, én nem akartam autót magamnak, városba felesleges hiszen a kerékpár jóval gyorsabb, de azonban úgy alakultak a dolgok, hogy szükségem volt egy egy megbízható de olcsón fenntartható autóra max 5-600 ezerig. Mindenképpen dízelben gondolkodtam, mivel nagyobb távolságokra és nem városba kerestem.

Nézd meg a képet és mindent megértesz

69837

Igazából méretügyileg elég jó kompromisszum, bár aki nagy hassal született, azért ne válassza... Frissen Svájcból behozott autóról van szó, jó km-állással vettem.

Korábbi merítések

Te mit választanál?
Porsche, Ferrari, Lamborghini, esetleg Rolls?
Zsákba macska francia módra
Szorgos olvasók frissítették tapasztalataikkal a Népítéletet. Van benne minden a franciától amerikaiig, közte egy kis némettel.