Hét dolog, amit nem tudtál a Dakar idei győzteséről

2017.01.18. 14:58

Sam Sunderland nyerte a 2017-es Dakart, a vezetést csapattársa, Toby Price kiesése után vette át, majd nagyon okosan és higgadtan motorozva fél órás előnnyel szerezte meg a trófeát - neki ez az első győzelme, a KTM-nek a tizenhatodik. Az angol versenyzőről a redbull.com szedett össze pár érdekességet.

Sam-Sunderland-KTM-Dakar-Rally-Red-Bull-10

1. Ő az első brit, aki Dakart nyert

Ráadásul nem csak az első brit, aki motorral nyert, hanem úgy általában, még soha nem nyert brit semmilyen kategóriában a Dakar 38 éves történelmében.

2. Dubajban él

A dél-angliai Poole-ban született, de a felnőtt életének nagyrészét Dubajban töltötte. 2008-ban járt először az emirátusban, amikor a nagybátyját és nagynénjét ment meglátogatni. A meleg időjárás és a sivatag közelsége pedig ideális felkészülési lehetőség számára - minden nap hajnalban és alkonyatban kint motorozik. A körülmények tehát adottak voltak a sikeres felkészüléshez.

3. A motokrossz felől érkezett

A motorversenyzést még az Egyesült Királyságban kezdte, ráadásul motokrosszal. A már említett 2008-as dubaji látogatása során felkereste az dubaji pályákat is, majd benevezett a helyi MX bajnokságba. A sorozatot megnyerte, kiköltözött, és ezzel be is indult a profi pályafutása.

4. A második brit, aki nyert etapot

Még a Honda versenyzőjeként 2014-ben, élete második Dakarján a második napon nyert először szakaszt. Erre brit versenyző korábban egyszer volt képes, John Deacon még 1998-ban. Sunderland 2014-ben aztán ki is esett motorhiba miatt. A 2017-es győzelme előtt egyébként összesen hét napot ment Dakaron, 2012-ben hármat és 2014-ben négyet. Az idei volt az első, amin végigment.

2017-Dakar-Rally-Stage-5-KTM-03

5. Tizenhat évesen majdnem abbahagyta a motorozást

Egy baleset miatt. Krosszozás közben nagyot esett, eltörte a bokáját, a lábát, a medencéjét és a térdét, utána egy évig nem ült motorra.

6. Ért a liftekhez

Az előző pontban említett balesete után három év alatt liftszerelői papírt szerzett, mondván "nem lehet az életem végéig terepmotorozni". 

7. Hobbija a szabadtüdős merülés

Amikor éppen nem a sivatagban vereti, akkor búvárkodik - szabad tüdővel. "Eleinte három méterre tudtam merülni, most lemegyek 25 méterre is egy levegővel" - mesélte a hobbijáról. Emellett nagy rajongója szigonyos halászatnak, rekordja egy nála is nagyobb barracuda (a lenti képen nem az látható).