A legdurvább túra, amit Babettával valaha lenyomtak

2016.07.29. 12:04

Rendszeresen kapunk érdekes leveleket, erre viszont szemrebbenés nélkül rámondom, hogy idén ez a történet a bajnok. Négy alföldi férfi - sőt, FÉRFI - Babettákkal nyomta végig a Balkánt.

Túrázni csak a legsúlyosabb arcok indulnak 50-es járművel, olyanról viszont nem hallottam eddig, hogy valaki a Balkán felé induljon el, ráadásul Babettával, ami azért közel sem volt a keleti blokk iparának a csúcsa.

A 24 km/h-s átlagsebesség már önmagában is kemény, de mindez 1900 kilométeren keresztül már egyenesen gyilkos, négyen viszont összehozták ezt az utat, én pedig azóta sem térek magamhoz. Már egy hete gondolkozom rajta, de ennél vagányabb dolog azóta sem jut eszembe. Itt van a túráról a videó, alatta pedig Farkas Gábor beszámolója.

Babetta Adria Túra 2016. 

Egy igazán merész elhatározás, remek felkészülés jellemezte az indulás előtti időszakot. Négy meglehetősen elszánt Szeged környéki (Szatymaz, Kistelek, Hódmezővásárhely) férfi (mink) a 2015-ös magyarországi 900 km-es túrájuk sikerén felbuzdulva elhatározta, hogy ezekkel a kis motorokkal - Babetta 207 és Babetta 210 típusok - lejutnak Montenegró legszebb részein át az Adriára.

A kezdéskor rögtön a tiszaszigeti határátkelőhelynél a szerb oldal nem engedte át a kis csapatot kellő okmányok és forgalmi rendszám hiánya végett.

Ez várható is volt részünkről, mert nem sokkal az indulás előtt átutaztunk, és érdeklődtünk a rendőrségen, valamint az ottani közlekedésfelügyeletnél, ahol nem tudtak jogszabályt erre a régóta vitás esetre.

Úgy gondoltuk, a magyar határt Kiszombornál lépjük át, és a romániai Jimbolia határátkelőnél térünk a Szerb utakra. Minden határon magyarázkodni kellett, és csak nehézségek árán juthattunk tovább. A sikeres érveket a -kerékpáros motor - titulus hozta meg. Természetesen nem ingott meg szándékunk, még akkor sem, amikor a titeli Duna-Tisza delta árterében a bokrok és sártócsákat kerülgetve araszoltunk, majd később a főváros Beográd belvárosában tévedtünk el a du. 5 órás csúcsforgalomban. Eljutottunk hamarosan a nagy hegyek lábai elé, és le is borultunk előttük térdre.

Na nem áldani őket, hanem első meghajtó lánckerék cseréjére. A megváltozott erőviszonyok új élményt jelentettek számunkra, hisz eddig meg nem tapasztalt magasságokba juthattunk. Így a Durmitor csúcsán lehetőségünk volt hóban nyalogatni frissen szerzett sebeinket, amiket a különleges megterhelés okozott a motorjainknak. Ami nem öl meg, az erősít jelszóval tovább jutottunk a Piva-tó duzzasztógátjáig, sok-sok alagúton át, majd a legeldugottabb, keskeny, bokros-fás szerpentines lyukacsos úton elébünk tárult a Kotori öböl a maga teljes látképével, ami minden nehézséget feledtetett velünk. Térkép szerint is körbeöleltük ezt a csodálatos színteret, ahol szinte mosolyogtak ránk a pálmafák. Az édenből még egy lépést előre tettünk meg, amikor megfürdettük a Babettákat a Tenger vizében. A montenegrói tengerpartot végigbabettázva egészen Ulcinig jutottunk, ahol filmbeillően az apró homokon szeltük át a tenger kicsapódó habjait.

Ettől a ponttól már visszafelé vezetett az utunk, amit Albánia érintésével tettünk meg. A montenegrói főváros, Podgorica majdhogynem korbemotorozása után nem kevés emelkedő, kaptató, szerpentin várt még ránk, amit néha nagyon nehezen vészeltünk át. Hol a Babetta vitt minket a hátán, hol mi vittük a hátunkon a Babettát. Egy alkalommal naplementéig nyúló brümmögés után ugyanoda érkeztünk éjjelre, ahol már odafelé is megszálltunk, így már ismerős volt az ezer csillagos kemping. Gyönyörű helyeken csodálatos kismotorokkal jártunk. Bátran mondom hogy csodálatos, mert az egész út során annyian megcsodálták őket, oly sok szeretetet, elismerést kaptak - legtöbbjüket a mellettünk elhaladó autósoktól, hogy néha már nem is benzinnel mentek, hanem büszkeséggel.

A nagymotorosok mellett kissé félénken és egy hős szerénységével gurultunk le velük az utolsó nagy lejtőkön, és hagytuk magunk mögött Montenegrót. Onnan már haza vezetett az utunk, Barta Zsolt Hódmezővásárhelyre, Rigó Imre Kistelekre, Gál Péter és Farkas Gábor Szatymazra érkezett meg. A túránk öt országot érintett, amelyek útjain megtettünk összesen 1900 km-t, ami napi átlagban 211 kilométert jelent. Babszikáink jóízűen elfogyasztottak 180 liter benzint, hozzá desszertnek 4,5 liter olajat. Megszabadultunk néhány renitenskedő gyújtás és karburátor alkatrésztől. Egy hátsó gumi sem tartott velünk végig az úton.

Viszonylag kevés és nem súlyos problémával jártuk meg a távot, bár volt, hogy egy napon 360 km-t tettünk meg 15 óra alatt. Akkor a sebességünk átlag 24 km/óra volt. Legmagasabb pont, ahol csodálkozhattunk, 1907 méterem volt a Durmitor hegységben, a legalacsonyabb pedig az Adriai-tenger mentén Budvánál volt, -15 centiméteren. Kerékkel a vízben. A 9 napos kirándulásunk feledhetetlen élményeket adott nekünk, megvalósítva fiatalkori álmainkat.