Több száz molesztálási ügyet tussoltak el az amerikai úszóknál

2018.02.18. 09:18

Éveken keresztül több száz molesztálási ügyet tussolt el vagy hagyott figyelmen kívül az amerikai úszószövetség, derül ki egy frissen nyilvánosságra hozott jelentésből. Az Orange County Registerhez eljuttatott papírok szerint a szövetség hosszú időn keresztül nem tett semmit azért, hogy megvédje sportolóit, és változtasson az ártalmas, zaklató légkörön, sőt, a szövetség vezetői és az edzők is elfogadták, hogy ez a dolgok rendje.

Abban a 20 évben, amíg a 2017-ben meghalt Chuck Wielgus irányította az amerikai szövetséget, 252 edzőt is vezetőt tartóztattak le, büntetek meg, vagy vádoltak meg hivatalosan 18 éven aluli sportolók elleni szexuális zaklatás miatt. A 252 elkövetőnek legalább 590 áldozata volt.

Az elmúlt években azért történt változás, 2010 óta létezik egy lista – igaz, csak valamivel több, mint 30 név van rajta – olyan edzőkről, akik ellen hasonló vádak merültek fel, de többségüket még úgy sem büntette meg a szövetség, hogy hivatalosan elítélték őket szabálysértés miatt. A hivatalos számok szerint a 32 listázott edzőből csak 6 kapott eltiltást vagy felfüggesztést a szövetségen belül.