Egy pajzán emelést kivettek a győztes kűrből

2018-02-20T042849Z 1948687580 DEVEE2K0CG1F3 RTRMADP 3 OLYMPICS-2
2018.02.20. 06:39

Magyar idő szerint keddre virradóra átadták a negyedik aranyat műkorcsolyában. Ahogy előre várni lehetett, a párosokhoz hasonlóan a jégtánc is a végletekig kiélezett versenyt hozott.

A Papadakis, Cizeron francia páros ugyanis, vagyis 2015 és 2016 világbajnoka méltó ellenfele volt a 2010-ben olimpiai bajnok, tavaly világbajnok kanadai Tessa Virtue, Scott Moir duónak.

A kanadaiak erre az évre a Moulin Rouge zenéjével és egy kivételes koreográfiával készültek. A kanadai bajnokságon olyan szexuálisan túlfűtött elemet is bemutattak, amit később kihagytak belőle, nehogy visszatetszést váltson ki a pontozókból az emelés.

Így is maradt benne erotikus elem jócskán; ahogy a videón is látszik, Virtue a lábai közé fogja partnere fejét.

A franciák hétfőn mélyponton voltak, miután Papadakis ruhája szétszakadt, és az egész világ láthatta a melleit. Ráadásul kisebb hibáikat is ez az incidens okozta.

Ők a kűrben a Holdfény szonáta dallamait választották, visszafogottabbak voltak riválisuknál, de már így is a negyvenedik másodpercben nagy ovációt vívtak ki, még ha nem is pörgős zenére táncoltak.

A kűrre több pontot kaptak, mint a kanadaiak, de a rövidprogramban, ahol ugyebár a ruhával is küzdeniük kellett, kevesebbet.

A kanadaiak 206,7 pontja egyéni legjobbjuk és világrekord is egyben. A négy évvel ezelőtti ezüstérem után most a dobogó teteje várta őket. A franciák 205,28-cal fejezték be.

A két kanadai versenyző 21 éve ismerik egymást, ahogy korcsolyázni tanultak, de nem alkotnak egy párt.

Franciaországnak a Duchenay testvérek – akik dzsungeltáncukkal egykoron új színt hoztak a korcsolyázásba – sem tudtak aranyat nyerni 1992-ben. Marina Aniszina és Gwendal Peizerat viszont igen, 1998-ban.

(Borítókép:  Lucy Nicholson / Reuters)