Az ambiciózus Swaney a toptízet célozta meg

2018.02.20. 10:00

Sokszor tanulságos visszanézni, hogy egy versenyző milyen tervekkel, álmokkal, vágyakkal érkezik az olimpiára, és távozik onnan.

A Magyar Olimpiai Bizottság csapatkönyvében a hirtelen hatalmas ismertséget szerző Elizabeth Swaney azt mondta, a top 10-be szeretne bekerülni.

24 versenyzőből 12 került a döntőbe: a nagyszülei miatt magyarrá lett versenyző 31,4 pontot ért, a fináléhoz 72,8 kellett volna. A csúszását itt nézheti meg.

A hazai szövetség az utolsó pillanatban már érezte a bajt, amikor látták a mozgását, de mégsem utasíthatták arra, hogy betegség címszóval lépjen vissza. 

Ambiciózus, önbizalomról tanúskodott a célkitűzése, mert legjobb eredménye világbajnokságról a 21. volt, bár azt nem jelölte meg, milyen körülmények között érte el.

A MOB csapatkönyvének – Budapestre jött a fotózásra, amikor kiderült, hogy kvótát kapott – elárulta hobbijait:

  • Divat és nyelvtanulás, eddig szokványos.
  • Szkeleton, ez ismert, hogy úgy szeretett volna kijutni az olimpiára. Bár először a műkorcsolya nyűgözte le.
  • Ninja warrior edzés – ez már kevésbé megszokott. 

Amit még megtudunk a csapatkönyvből: 27 évesen tért át a félcsőre, július 30-án lesz 34 éves.

Könnyen kikövetkeztethető, hogy a Los Angeles-i olimpia idején született. A kórházban már a játékokat figyelte. A Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy születése óta magyar állampolgár. 

A példaképe: Brendan Newby. Vagyis becenevén Bubba. Ő egy ír freestyle síző, aki szeptemberben 22 lesz éves. Huszonkettedik lett a keddi selejtezőben, így nem jutott tovább.

Szőcs Emőke sem talált bele, amikor a céljairól kérdezték. Ő a harminc közé szeretett volna bekerülni, ám végül a 77. helyen ért célba 10 kilométer szabad stílusú futás után.