Centiken múlt az arany, Fourcade alig hitt az eredményjelzőnek

2018.02.18. 13:16

Meghozta a várt izgalmakat a férfi biatlonosok utolsó egyéni futama, a 15 km-es tömegrajtos verseny, aminek a végén célfotóval szerezte meg második phjongcshangi aranyérmét a világkupában vezető Martin Fourcade. Nagyjából tíz centivel lökte be magát jobban az ezüstérmes német Simon Schempp-nél.

A tömegrajtos az a verseny, ahol tényleg mindenki együtt indul, így nemcsak időeredményben, vagy az üldözésesben a korábbi hátrányok alapján, hanem tényleg az elejétől egymás ellen mennek, és egymás mellett lőnek a legjobbak.

Nem indult tökéletesen a verseny Fourcade-nak, az első lövészetnél hibázott, ami kicsit meg is zavarta, ezért a büntetőkörből kiérkezve el is csúszott. Gyorsan felpattant, és ment az élmezőny után, ahol ott volt az olimpiát borzasztóan kezdő, de az egyéni indításost megnyerő Johannes Bö is.

A második lövészetnél azonban a világkupában második norvég megint teljesen ellőtte magát, hármat hibázott, amivel elszálltak az esélyei. Fourcade ezúttal hibátlan volt, és fel is jött 10 másodpercen belülre az élmezőnyt vezető németek mögé.

A harmadik lövészetre már nyolcan érkeztek együtt, és Fourcade pillanatok alatt lekapta a céltáblát, a németek közül Simon Schempp és Erik Lesser maradt vele, a többiek már nagyobb hátrányt szedtek össze. A francia megpróbálta az emelkedőkön leszakítani a németeket, de tartották magukat az utolsó lövészetig.

Ott mindenki rontott egyszer, Lesser kétszer is, így ő kiszállt a dobogóért folyó versenyből. Fourcade-nak és Schempp-nek viszont akkora előnye volt a többiekkel szemben az utolsó lövészet előtt, hogy a hibák ellenére is ők jöttek ki elsőnek a büntetőkörökből.

Fourcade nem tudta lerázni a végig mögötte taktikázó Schempp-et, ezért óriási hajrát mutattak be a célban, aminek a végén a célfotóval győzött a francia. Fourcade az üldözéses után második aranyérmét szerezte Phjongcshangban, és összességében már négy első helye, hat érme van az olimpiákról.

A harmadik helyre bejött a norvég Emil Hegle Svendsen, aki utolsó olimpiáján tudott így bronzérmet szerezni a negyedik Lesser, és ötödik Doll előtt. A németeknek ez biztató lehet a váltó előtt, ami még a vegyesváltóval együtt hátravan Phjongcshangban a biatlonosoknak.

Eredmények, férfi sílövészet, tömegrajtos 15 km, olimpiai bajnok

  • Martin Fourcade (Franciaország) 35:47.3 perc (2 büntetőkör)
  • 2. Simon Schempp (Németország) 35:47.3 (1)
  • 3. Emil Hegle Svendsen (Norvégia) 35:58.5 (2)