Besenyei új géppel sem villant, de imádjuk a repülőket

2015.07.04. 17:50

Új repülőgéppel, a mezőny egyik legjobbjának számító Zivko Edge V3-mal kezdett neki a budapesti Air Race-nek Besenyei Péter, aki a szezon közbeni váltás miatt komolyabb teszt nélkül, egyhetes ismerkedés után repült az új géppel.

A korábban használt, magyar fejlesztésű Corvust a kanyarokban mutatott gyenge teljesítmény miatt cserélte le, de túlzottan tesztelni vagy tuningolni még nem volt idejük az Edge-dzsel, ennek ellenére az időmérő előtt úgy nyilatkozott Besenyei, hogy sokkal jobb esélyekkel indul, mint korábban: akár egy dobogós helyet is megszerezhet – ez utoljára a 2010-es szezon első futamán sikerült neki, Abu-Dzabiban.

Ott idén is jól ment, az eddigi legjobb, hetedik helyét is ott szerezte, a budapesti áttörés viszont elmaradt: hiába teljesítette másodjára hibátlanul a Parlament előtt kijelölt pályát, csak a 10. helyre elegendő időt tudott repülni, de biztonsági okokból.

„Néhány napja kaptam meg az új repülőgépet, kevés időm volt gyakorolni, de az érezhető, hogy minden repülés után egy kicsit gyorsabbá válok. Úgy terveztem, hogy az időmérő első körében nem kockáztatok, majd a második körben mindent beleadok. Sajnos az elején begyűjtöttem egy büntetést, így végül a második körömből biztonsági repülés lett” – mondta a magyar világbajnok.

Az idény negyedik futam időmérőjét Matt Hall nyerte a japán Muroja Josihide és az osztrák Hannes Arch előtt. Vasárnap az első fordulóban a most ötödikként zárt amerikai Kirby Chamblisst kell legyőznie Besenyeinek, hogy bekerüljön a legjobb nyolc közé. Legutóbb Abu-Dzabiban találkoztak, akkor Besenyei nyert.

A Red Bull Air Race budapesti futama vasárnap 15 órakor rajtol. Az esemény nagy közönségsiker, ingyenes, már szombaton - az MTI szerint - többszázezren voltak a Duna-parton.

Besenyei három verseny után két ponttal a 12. helyen áll a világbajnokságon, az élen az angol Paul Bonhomme és az ausztrál Matt Hall áll 25-25 ponttal.