Tour: hatéves sikersorozat szakadt meg a párizsi sprintben

2017.07.23. 19:57

A holland Dylan Groenewegen (Lotto-Jumbo) mezőnyhajrában nyerte a Tour de France utolsó szakaszát. André Greipel (Lotto-Soudal) nagy sorozata szakadt meg. Chris Froome negyedszer nyert Tourt, sorozatban harmadik győzelmét szerezte összetettben.

K  AP20170723131

Hatéves sorozat szakadt meg a francia körversenyen. A német Andre Greipel 2011 óta minden Touron nyert legalább egy etapot. Tavaly is az utolsó szakaszig kellett várnia, hogy meglegyen a kötelező sikere, de most lecsúszott erről, csak második lett. Pedig már a Champs Élysées specialistájának számít, 2015-ben is nyerte a Tour fináléját.

A párizsi befutóban szinte lehetetlen szökésből nyerni – Alekszandr Vinokurovnak azért sikerült – , így hiába indultak még az utolsó körben is támadások a sprintre készülő csapatok az utolsó két kilométerre már mindenkit bedaráltak. 

A Katyusa ügyesen összeállt, sokáig jó helyen is vitték Alexander Kristoffot, de Groenewegen jobb pozícíót fogott, és az élről kezdte meg a hajrát. A legtöbben azt várták, hogy elgörcsöli a végét, de kibírta az utolsó húsz méterig, onnan pedig már csak gurulnia kellett. Greipel az ötödik-hatodik helyről indított az utolsó száz méteren, félelmetes sebességgel közeledett, de elkésett, egy kerékpárhosszal kikapott. A harmadik helyre Edvald Boasson Hagen futott be.  

Az összetett harmadik és negyedik helye között csak egy másodperc döntött. A negyedik Mikel Landa azonban meg sem próbálta támadni Romain Bardet-t. A második Rigoberto Urannak is csak arra kellett figyelnie, hogy a mezőnnyel érkezzen.

Chris Froome eddigi legszűkebb győzelmét szerezte a Touron, és a verseny történetében ő az egyetlen négyszeres győztes. Jövőre utolérheti a négy ötszörös győztest, Jaques Anquetilt, Eddy Merckx-et, Bernard Hinault-t és Miguel Induraint.

Eredmények:

  • Sárga trikó: Chris Froome (brit, Sky)
  • Pöttyös trikó: Warren Barguil (francia, Sunweb)
  • Zöld trikó: Michael Matthews (ausztrál, Sunweb)
  • Fehér trikó: Simon Yates (brit, Orica-Scott)
  • Legjobb csapat: Sky
  • Legagresszívebb versenyző: Warren Barguil