Az NFL legnagyobb baja a középiskolákban van

2015.10.07. 08:58

„Napjainkban két olyan sport van, amiben viszonylagosan rendszeresnek mondhatók azok a halálesetek, amik a sport alapjaira, és a közönségben kialakult képére vezethetők vissza. Az egyik az autó-motorsport, a másik az amerikaifutball, de csak egyre igaz, hogy az áldozatok között bőven találunk iskoláskorú fiatalokat” – írja Charles P. Price az Evan Murray haláláról szóló cikkének elején.

Hétfőn életét vesztette a Washington állambeli Evergreen középiskola 17 éves amerikaifutballistája, Kenney Bui, aki még a csapat pénteki mérkőzésén ütközött társával. Buit a meccsről azonnal kórházba szállították traumatikus agysérüléssel, de nem tudták megmenteni az életét, és három nappal később belehalt a sérüléseibe.

Buival együtt már a negyedik középiskolás halt bele direkt módon a játék közben szenvedett sérülésébe a 2015-ös szezon kezdete óta, vagyis nagyjából az elmúlt egy hónapban Amerikában, ez pedig még úgy is aggasztó szám, hogy 2014-ben ennél sokkal sötétebben indult a szezon. Akkor egyetlen hét alatt halt meg négy játékos.

Egy héttel Bui tragédiája előtt a New Jersey-i Evan Murray halt bele abba, hogy egy szerelés során megrepedt a lépe, míg szeptember közepén az oklahomai Ben Hamm, az elején pedig a luoisianai Tyrell Cameron vesztette életét fejsérülése miatt – utóbbi ráadásul már a pályán meghalt.

A sportolás során elszenvedett végzetes sérüléseket vizsgáló amerikai szervezet (National Center for Catastrophic Sports Injury Research - NCCSIR) adatai szerint a tavalyi szezonban öt középiskolás halt meg amerikaifutball közben, idén pedig már október elején négynél jár ez a szám, vagyis csak az elmúlt két évben 9 áldozata volt a sportágnak (2012-14 között pedig 13). Pedig az észak-karolinai NCCSIR adatai szerint 2003 és 2012 között 25 halálesetet rögzítettek, aminek köze volt az amerikaifutballhoz, a kilenc tehát drasztikus emelkedésnek mondható.

Eközben viszont az NFL és annak főtitkára, Roger Goodell arról beszél, hogy a sport sosem volt olyan biztonságos, mint most, és a számok őt is igazolják. A liga adatai szerint a 2014-es szezonban 25 százalékkal kevesebb agyrázkódást regisztráltak, mint egy évvel korábban, ami részben a szigorúbb ellenőrzéseknek köszönhető, de az is szerepet játszik, hogy a liga egyre komolyabb szabályokkal védi a játékosokat, akik emiatt másképp ütköznek, mint korábban.

Az NFL példáját követve pedig az ifiligák és a középiskolai csapatok is csökkentették az ütközések számát az edzéseken, sőt, egy sisakra szerelhető eszközzel a tényleges ütközések erejét is, a nagy baj viszont szinte kivétel nélkül mérkőzésen történik. Azokon pedig sok helyen még nem kötelező az orvosi személyzet jelenléte, az edzők pedig gyakran nem ismerik fel az agyrázkódás tüneteit, ezért akkor sem cserélik le a játékosaikat, ha azoknál fennáll az agyrázkódás veszélye.

A különbség viszont még így is hatalmas a profi és az egyetemi csapatok edzései, és a középiskolás módszerek között. Utóbbiak gyakran elavult felszereléseket használnak, nem megfelelően képzett edzőkkel dolgoznak – az amerikai középiskolák csak 37 százaléka alkalmaz teljes időben dolgozó edzőt, a többiben valami más foglalkozás mellett vezetik az edzést a csapatoknál.

Szintén fontos ok, hogy a középiskolások agya még fejlődésben van, ezért teljesen másképp reagál a fejet érő második ütésekre, vagyis arra, amikor már egy, nem teljesen meggyógyult agyrázkódás után kap még egy komoly ütést a játékos. Az ilyen esetekből származó halálesetek 95 százalékát 18 éven aluliak szenvedik el, ami jól mutatja, mennyire fontos lenne a középiskolások megfelelő szűrése.

Arányait nézve még a tavalyi 5 végzetes ütközés is azt jelenti, hogy nagyjából 100 ezer játékosból 0,45 volt érintett, hiszen 2014-ben 1,1 millió középiskolás amerikaifocizott. Ez a szám viszont folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Öt éve még 2,4 százalékkal többen játszottak, mint 2015-ben, de a legnagyobb ifjúsági szervezetnél, a Pop Warnernél még nagyobb csökkenést tapasztaltak.

Ez a csökkenés pedig az iskolákra is kihat, ugyanis egyre több helyen jelentik be, hogy megszüntetik az amerikaifutball-csapatot, akár szezon közben. A dolog mögött közvetlenül nem a halálesetek állnak, de biztos, hogy ezek is sokakat elriasztanak. A nagyobb gond maga a létszámhiány: sok iskola csapata 25 körüli létszámmal kezdi meg a szezont, ami után elég néhány sérülés, hogy komoly bajba kerüljenek.

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, az biztos, hogy idén egy New Jersey-i, egy missouri és egy maine-i iskola is feladta a szezont pár hét után, mert elfogytak a játékosaik. A maine-i Camden Hills például 27 játékossal kezdte az idényt, amiből 13 elsőéves volt, három pedig lány. Amikor négy emberük is lesérült, bedobták a törölközőt, hogy ne kockáztassák a 15 éves játékosok testi épségét a 17-18 éves ellenfelek ellen.

A fiatalok csökkenő részvétele az NFL-t is aggasztani kezdte, ezért a több tízmillió dollárral támogatja már évek óta a USA Footballt, hogy képezzen minél jobb szakembereket, és hogy minél több játékost tanítson meg minél korábban a helyes szerelési technikára, de úgy tűnik, ez is kevés.

Persze az 1,1 milliós szám óriási merítési lehetőséget biztosít még így is, elfogyni pedig nem fognak a játékosok, de mindenképpen aggasztó trendet figyelhetünk meg már a legfiatalabb szintjén is, miközben az egyetemi játékosok az NCAA-t, a profik pedig az NFL-t perlik elképesztő összegekre maradandó egészségkárososás miatt.