Nyomasztó és véres űrhorror lett George R. R. Martin új tévésorozata

A Nightflyers a Trónok harca írójának másik kultregényéből készült. Itt az első trailer!

A Trónok harca atyja, George R.R. Martin tényleg mindennel foglalkozik mostanában, csak ne kelljen A tűz és jég dala-ciklus régóta várt 6. kötetén dolgoznia. Most épp ő promózza a SyFy új sci-fi sorozatát, a Nightflyerst, amit az ő azonos című, 1980-ban megjelent novelláskötetéből forgatott le a csatorna. A 7 részesre tervezett szériához már egy kedvcsináló előzetes is készült. Ebben maga Martin dicséri a stáb munkáját, és így jellemzi a valóban megépített, nyomasztóan szűk szervizfolyosókon leforgatott végeredményt:

Olyan, mint a Psycho az űrben!

Nekem a sztori inkább az Űrodüsszeiát és az Alient juttatja eszembe: űrhajósok kicsiny csapata indul el a Nightflyer nevű hajó fedélzetén a távoli ismeretlenbe, ahol reményeik szerint kapcsolatba fognak tudni lépni egy értelmes idegen fajjal. A nagy találkozás azonban nem egészen úgy sikerül, ahogy az várták, ráadásul az idegen űrhajó fedélzeti számítógépe is ellenük fordul.

A könyvből egyébként 1987-ben már készült egy B-kategóriás sci-fi horror, Gyilkos űrhajó címmel. (via Geektyrant)