Folytatják az HBO pornós sorozatát, amiben két James Franco van

Még csak két részét vetítették le a Fülledt utcáknak, de máris berendelték a második évadot.

A Fülledt utcák már két rész után  kiváló sorozatot ígér. A történet a 70-es években játszódik, Manhattan 42. utcájának környékén, amit egészen a 80-as évekig csak Deuce-ként, azaz nagyjából "nyavalya"-ként emlegettek. Az éjszakai mozik árnyékában csak úgy hemzsegtek a drogosok, a járdaszegélyen sorfalat álltak a kurvák, akiket a közelből figyeltek a stricijeik. Az addig illegálisnak számító pornószakma hol másutt virágozhatott volna fel, mint ott? Ezt meséli el David Simon sorozata.

A történet, Simon kultikus alkotásához, a Dróthoz hasonlóan lassan, komótosan építkezik, eddig jobbára a mintegy tucatnyi fontosabb karaktert mutatta be, illetve hihetetlenül plasztikusan magát a környéket. Maggie Gyllenhaal egy merész, strici nélkül dolgozó kurvát játszik, aki cinikusan, bármiféle érzelem nélkül űzi az ipart, csupán azért, hogy a pénzt hazaküldhesse az anyjának, aki a kisfiát neveli, James Franco pedig egy ikerpárt alakít: egyikükegy  magát nagymenőnek képzelő, de elég gyáva csapos, a másik pedig egy felelőtlen pernahajder, aki ész nélkül fogad, és többnyire veszít - nyakában az egyre türelmetlenebb hitelezőkkel. Melléjük sorakoznak fel a prostik, stricik, a környék rendőrei és mindenféle simlis alakjai, és a második epizódban már bepillanthatunk a korai pornózás lepattant, szutykos világába is.  Egy ilyen sorozatnak persze óhatatlan kellékei a csöcsök és a pöcsök, de HBO sorozat lévén ezek amúgy is kötelező kellékek.

A csatorna hivatalosan is bejelentette, hogy az idei 9 epizód után folytatódni fog a sorozatnak, aminek nagyon-nagyon örülünk.