Ezért nézd újra a Larry Flynt, a provokátort!

Néhány évtizeddel ezelőtt ki gondolta volna, hogy Milos Forman Mozart, a klasszikus zene legzseniálisabb figurája után Larry Flynt, a pornómágnás történetét filmesíti meg? De jól tette, mert macamagazin alapítójának története még sosem volt ilyen szórakoztató és érdekes. Hat okot mondunk, amiért érdemes újranézni a filmet, amit vasárnap újra játszanak a tévében.

1. Kevés színész van, aki úgy halmozza az érdekes szerepeket, mint Woody Harrelson. Az egyik legkülönösebb figura, akit eljátszott, Larry Flynt, a Hustler magazin alapítója, aki soha nem fáradt bele a vaskalapos honfitársai provokálásába. Harrelson a Született gyilkosoktól a Zombielanden át A törvény nevében-ig rengeteg szerepet játszott tökéletesen, de talán ebben a filmben alakította a legnagyobbat. A három Oscar-jelöléséből az elsőt ezért kapta, és heteken belül szurkolhatunk neki, hogy harmadjára végre megkapja a díjat a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, ami épp most megy a mozikban.

2. A Larry Flynt, a provokátort Milos Forman rendezte az Amadeus után és az Ember a holdon előtt, és az ő keze alatt vált jóval többé a történet egy pornógyáros életrajzánál. A film a szólásszabadság egy extrém példán mutatja meg, hogy mindenkinek jogában áll elmondania, amit szeretne, és mindenkinek jogában áll eldöntenie, hogy mit szeretne olvasni. Akkor is, ha ez valakiknek nem szimpatikus.

3. A filmben Edward Norton Larry Flynt ügyvédjeként tart gyönyörű és meggyőző beszédet arról, hogy a szabadság ára az, hogy olyan dolgok is megjelenhetnek, amivel nem értünk egyet. Ebben a jelenetben statisztaként maga a címszereplő, az igazi Larry Flynt is megjelenik, a tárgyalóteremben bíróként hallgatja Edward Norton beszédét.

4. Amilyen jól állt Woody Harrelsonnak a nyughatatlan és elhallgathatatlan Larry Flynt szerepe, olyan jól állt Edward Nortonnak a jólfésült ügyvéd figurája, és így, ketten tökéletes párost alkottak. Norton aztán néhány filmmel később eldobta a jófiú szerepkört az Amerikai história X-ben és a Harcosok klubjában.

5. Sok bajunk van abból, hogy a pornó mára teljesen mainstreammé vált, és annyira ott van az orrunk előtt, hogy nemrég az HBO egy komoly, saját gyártású sorozatban kezdte el kibontani a műfaj kezdeteit. A szellemet már nem lehet visszazárni a palackba, de ezeket a filmeket és sorozatokat látva talán jobban megérthetjük az egészet, és közben jót derülhetünk a korszakon, amikor még arról ment a vita, hogy egy nő melyik testrészét mennyire lehet meztelenül megmutatni.

6. Ha már úgy érzed, hogy belefásultál a mindennapokba, akkor Larry Flynt története alkalmas lehet arra, hogy felrázzon kicsit. Ez az ember szemrebbenés nélkül kiállt azért, ami neki fontos volt, még akkor is, ha sokan lenézték érte, és komoly áldozatokat is hozott azért, ami mellett egyszer elkötelezte magát.

7. Ha elfelejtetted vagy direkt nem ünnepelted meg a barátnőddel a Valentin-napot, és mind a ketten utáljátok a hagyományos romantikus filmeket, akkor talán Larry Flynt és Althea tragikus szerelmének története hiányzik az életetekből. Courtney Love tökéletes választás volt Flynt feleségének szerepére, és ez volt az énekesnő eddigi filmes pályafutásának legjobb alakítása.