Weinstein áldozata ellen nem nyomoznak szexuális zaklatás miatt

A #metoo mozgalom egyik kulcsfigurájáról, Asia Argento színésznőről az elmúlt hétvégén derült ki, hogy egy egykori gyerekszínész azzal vádolja: molesztálta.

A New York Times számolt be róla vasárnap este, hogy egy peren kívüli megállapodás szerint Argento beleegyezett: 380 ezer dollárt fizet egy James Bennett nevű, jelenleg 22 éves színésznek. A szakmában Jimmy Bennettként ismert fiú ugyanis azzal vádolja, hogy a színésznő a beleegyezése nélkül létesített vele szexuális kapcsolatot egy szállodában, amikor ő még csak 17 éves volt.

Jimmy Bennett, egy másik gyerekszínész, John Robinson és Asia Argento A szív csalfa vágyai forgatást záró buliján. Forrás: Jeff Vespa / WireImage / Getty Images

 

Argento és Bennett együtt forgatták A szív csalfa vágyai című 2004-es filmet, aminek Argento volt a főszereplője és a rendezője, a fiú pedig szerepelt benne. A forgatás során a felek közel kerültek egymáshoz, és a későbbiekben is tartották a kapcsolatot, az egykori gyerekszínész állítása szerint azonban a sztár visszaélt a helyzettel.

Jimmy Bennett 2015-ben. Forrás: Paul Archuleta / Getty Images

 

A Variety érdeklődésére most a helyileg illetékes Los Angeles Megyei Seriffhivatal szóvivője azt közölte, a napvilágra került tények ellenére nem indítanak nyomozást az ügyben Asia Argento ellen. A szóvivő elismerte, hogy ők maguk is a Times cikkéből értesültek az esetről, és hamarosan kapcsolatba fognak lépni Bennett-tel, hogy kikérdezzék, de jelen pillanatban még nem kezdtek nyomozást az ügyben.

Asia Argento idén Cannes-ban. Forrás: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / Getty Images

 

A dolog pikantériája, hogy Argento volt az első színésznők egyike, aki tavaly ősszel előállt vele, hogy a bukott producer, a szexragadozó Harvey Weinstein megerőszakolta. A sztár ezzel a #metoo mozgalom egyik élharcosa lett, még beszédet is mondott idén májusban a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol az elszámoltatás szükségességét hangsúlyozta.

„Nem tűrjük tovább az olyan viselkedést, ami nem tartozik ebbe az iparba, sőt nem tartozik semmilyen iparba vagy munkahelyre. Tudjátok, hogy rólatok van szó. Ti nem tartoztok a szórakoztatóiparba. És ami a legfontosabb:

mi is tudjuk, hogy kik vagytok, és nem engedjük, hogy továbbra is megússzátok”

– fogalmazott Argento.


(via Variety)