Hatalmas a nyomás a Queen-film főszereplőjén

Megpróbáltatásairól mesélt a várva várt zenés életrajzi filmben, a Bohemian Rhapsodyben Freddie Mercuryt megszemélyesítő Rami Malek.

Korábban mi is többször lelkendeztünk azon, hogy az eddig nyilvánosságra került fotók és videók tanúsága szerint milyen elképesztő hitelesen fest a legendás énekesként a Mr. Robot sztárja, hiszen nemcsak külsőleg hasonlít nagyon Mercuryra, de az énekhang, a mozgás és a gesztusok is stimmelnek.

A varázslatos átalakulásnak azonban ára van, Maleknek pedig nincsenek illúziói azt illetően, milyen kritikusan fogadják majd a filmben való szereplését a világ Queen-rajongói. „Nem csak rajtam múlik, de nagyon balul is elsülhet a dolog. Az ilyesmi adott esetben

kifejezetten kedvezőtlen hatással is lehet egy színész karrierjére”

– nyilatkozta a sztár a New York Timesnak. „Hiszen olyan, mintha meg akarnám változtatni azt a képet, ahogy a rajongók a hősükre tekintenek” – tette hozzá.

Nehéz eldönteni, hogy Maleket vagy Mercuryt látjuk-e. Forrás: Fórum Hungary

 

Pedig Rami Malek nagyon alaposan felkészült a szerepre. Mercury legendásan peckes színpadi járását például úgy elevenítette fel, hogy a Queen-énekesén kívül tanulmányozta az általa inspirációként megjelölt művészek, köztük JimiHendrix, David Bowie vagy a Kabaréban látott Liza Minnelli mozgását is. „Csaknem ugyanolyan hasznos volt, amikor Lizát vizsgáltam, mint amikor Freddie-t magát” – vallotta be Malek. „Ily módon megszületésük közben tudtam megragadni ezeket az ihletadó pillanatokat” – mesélte.

A színész arról is mesélt, hogy egyesek félelmeivel ellentétben a Bohemian Rhapsody teljes képet ad majd Freddie Mercuryról, nem titkolva el szexualitását és az AIDS-cel való küzdelmét sem. „Gyalázat, hogy az emberek egy egyperces teaser megtekintése után tesznek erre vonatkozó megállapításokat. Szeretném leszögezni, hogy a film egyáltalán nem szégyenlősködik sem a szexualitással, sem Mercury betegségével kapcsolatban – ami nyilvánvalóan a HIV.

Ezeket a témákat nem igazán lehetett volna megkerülni, de senkinek nem is volt célja.

Egy kicsit abszurdnak érzem az erről szóló ítélkezést egy egyperces előzetest követően” – méltatlankodott a színész, aki minden bizonnyal a neves tévés alkotó, Bryan Fuller kirohanására célzott (részletek itt). Hogy kinek van igaza, arról a magyar nézők november 1-jén győződhetnek meg, a szerencsésebb angol rajongók pedig már október 23-án láthatják a filmet, méghozzá a legendás Wembley Stadion közvetlen közelében található arénában.


(via NME)