Képzeljék, ez egy olyan film, ahol az igazi történet csak egy óra elteltével kezdődik el, addig csak azt illusztrálják, amit eddig is tudtunk: Denzel Washington egy nagyon menő arc.
Arra tökéletesen emlékszem, hogy láttam a 2014-es A Védelmezőt, és arra is, hogy tulajdonképpen tetszett – viszont egy részletére sem. Csak annyi maradt meg, hogy Denzel Washington a saját halálát megrendező egykori kommandós az orosz maffia ellen indul egy kiskorú prosti miatt, ennyi, meg, hogy sok benne a jól megrendezett akció. Ennyi meg egy bambi, és hogy vállalható, korrekt darab volt, ami a főhősnek és persze Washingtonnak hála, elbírna egy folytatást. És íme, itt az A Védelmező 2. – az első film erősen felvizezett verziója, amiből még annyira sem fogok emlékezni, mint az elsőből.
Bár rég nem csinált valóban említésre méltó filmet, én már csak a Kiképzés (2001) miatt is szeretem Antoine Fuquát, de kicsit olyan, mintha ezt nem is ő rendezte volna, vagy mondjuk, félálomban dolgozott. A történet például egészen bizarr módon csak nagyjából 60után kezdődik el – a játékidő nagyjából két óra -, addig csak annyit tudunk meg, ami már az első részben is bőven kiderült, ami már a címben is benne van. Hogy milyen jó ember főhősünk, aki különben Lyft sofőr – ami, gondolom, olyan, mint az Über, ami olyan, mint a taxi -, mert megvéd mindenkit, és nagyon jó szomszédnak is, mert egyformán barátkozik muzulmánokkal és zsidókkal, egy problémás, de tehetséges rajzoló fekete srácot pedig a szárnyai alá vesz, hogy ne kallódjon el.
Két, a történethez semmilyen módon nem kapcsolódó felvezető jelenet során, amikre egyébként az előzeteseket is felépítették, mindössze ennyi derült ki, meg az, hogy valakik valamiért megöltek egy jól öltözött pasast Brüsszelben, hogy legyen külföldi helyszín is, mert az mindig dob egy filmen, meg biztos jó az adóvisszatérítés miatt is. A második óra részben továbbra is a fekete tini pátyolgatásáról, részben egy személyes bosszúról szól, és minden perce kiszámítható. Nem csak kiszámítható, azt már nagyjából elfogadjuk egy átlag amerikai akciófilmtől, de időnként buta és logikátlan is. A hidegre tett bérgyilkos mobiljában persze ott a főgonosz telefonszáma, amikor pedig még az elején szétver egy kisebb csapat yuppiet, először mindenkit felszólít, hogy adjanak át minden kamerát és telefont, amivel felvettek valamit, majd szét csap mindenkit, és semmit sem visz magával, sőt, telóról kapja a kedves ügyfélből kipofozott Lyft értékelést.
Én szeretem az itt egyébként producerként is dolgozó Denzelt nézni, és el kell ismernem, ő akkor is jó, ha körülötte mindenki rossz. Egyszerűen elképesztő karizmája van, és elég, ha ránéz valakire, ha kimegy a szobából vagy csak elmosolyodik, és onnantól kezdve nem annyira gáz – de, persze még mindig gáz -, ha maga a film pocsék és a többiek negyed annyit sem tesznek le az asztalra, mint ő. Merthogy a volt főnökét és közeli barátját alakító Melissa Leo ezúttal idegesítő, szegény Pedro Pascal a Trónok harcából, aki itt egy régi bajtárs, pedig sosem volt igazán nagy kaliberű színész. És még a legvégső, kötelező nagy leszámolást is úgy zavarták le, mintha egy rossz helyszínfoglalás miatt csak pár órájuk lett volna a különben hangulatos helyszín használatára, mert a következő stáb már ott toporgott a kapunál.
Értékelés. 4/10
