A Terence Hill-közönségtalálkozón pont a közönség nem találkozott a sztárral

A szervezők dedikálást és szelfizést ígértek a fanoknak, de ez keveseknek jött össze.

Csütörtökön fél Budapest Terence Hill-lázban égett. Gyerekkorunk kedvenc pofonosztója egész nap interjúkat adott, Harley Davidson-karavánnal furikázott a budai oldalon, este pedig vörös szőnyegen érkezett meg a Corvin moziba a Nevem: Thomas díszbemutatójára, hogy aztán éjszakába nyúlóan sztorizgasson a rajongóknak a Syma csarnokban arról, mikor és hogyan ismerkedett meg Bud Spencerrel.

Fotó: Kaszás Tamás / Port.hu

 

A Corvin gálavetítésén a Port.hu is ott volt – kritikánk a filmről itt olvasható. Nagy öröm volt látni a kordonok mögött tolongó, több száz fős tömeget, és a sok Bud Spencer-Terence Hill-pólós rajongót. Főleg amiatt, hogy nemcsak az a negyven feletti korosztály képviseltette magát az eseményen, akik a legendás páros filmjein nőttek fel a '70-es és a '80-as években, hanem olyan tizenéves gyerekek is izgatottan várták Terence Hillt, akik még meg sem születtek a Kincs, ami nincs idején. Látszólag tehát csupa csillogó tekintetű, vidám rajongóból állt az esti díszbemutatón a nagykörúttól a moziteremig hömpölygő embermassza – nem csoda, hogy csupa olyan hurráoptimista tudósítás született az eseményről, mint amilyen az Index.hu alábbi videója:

Sajnos azonban minden boldog Terence Hill-fanatikusra jutott legalább tíz olyan elkeseredett rajongó, akiknek nemcsak hogy nem jutott dedikáció, kézrázás és közös szelfi a kedvenc sztárjával, de esélye sem volt arra, hogy egyáltalán a bikanyakú testőrökkel körülvett Hill tízméteres közelébe kerülhessen.

Fotó: Kaszás Tamás / Port.hu

 

Bunkó vagy, Bugsy!

A magyarországi filmforgalmazás sűrűjébe a Nevem Thomasszal újoncként fejest ugró Romis Mozi PR-ja biztosan nem lesz tananyag a marketinges képzéseken. Szeptember 20-ára ugyanis a Syma csarnokba hirdettek meg közönségtalálkozót dedikálással mindazoknak, akik jegyet váltottak az aznapi premier előtti filmvetítésre.

Csakhogy a 22:00-ról végül 22:30-ra kitolt „közönségtalálkozón” pont a közönség nem tudott találkozni a kedvencével. Egyrészt mert itt már nem is nagyon dedikált az egész nap ide-oda rángatott Terence Hill, másrészt azért, mert aki korábban megvette a Corvinba 8 órára vagy fél 9-re szóló jegyét, a film után nem tudott átérni a csarnokba. Ott jóformán csak azok láthatták és hallhatták a 79 éves sztárt, akik megvették az utolsó napokban bedobott, 5000 forintos belépőket, és a 6 órás kapunyitástól kezdve türelmesen várakoztak – így viszont lemaradtak magáról a filmről, amit majd csak hetekkel később fognak újra vetíteni a mozik (már ha egyáltalán). Nem csoda, hogy mostanra egyre több az ideges hang és az elégedetlen kommentelő és a Romis Mozi Facebook-oldalán:

Kár érte, kiváló ügynök volt...

Jómagam nem vagyok egy nagy marketingguru, de azt még én is éreztem a filmforgalmazó sajtósával való levelezéskor, hogy igen naiv elképzeléseik vannak a jó rendezvényszervezésről. Azzal ugyanis mindenkinek tisztában kellett volna lennie (és most ide értem a jogosan dühös rajongókat is), hogy egy hajnal óta interjúkat adó, hotelből tévéstúdióba, onnan étterembe, onnan motoros karavánba, onnan vörös szőnyeges gálára rángatott sztár, ha meggebed, sem fogja tudni a Corvinban és a Symában várakozó összes rajongónak aláírni a poszterét és dvd-jét.

Márpedig a Romis Mozi eléggé becsapós marketingje végig ezt sugallta. Közben meg csak a legrámenősebb és legszerencsésebb fanoknak jött össze ténylegesen a dedikálás.

Ez a reggeltől majdnem éjfélig tartó, non stop Terence Hill-hakni sajnos egy nagyon amatőr módon összetákolt valami lett. Ráadásul egy 40 éves sztárt is megizzasztott volna, nemhogy egy 79 éves embert! Minden elismerésem tehát Terence Hill-é, aki igazi vadnyugati hősként, derekasan állta a sarat, és nagyon kedves szavakkal emlékezett meg a rajongók előtt kollégájáról és barátjáról, Bud Spencerről.

Fotó: Kaszás Tamás / Dívány.hu

 

Persze, logikusan végiggondolva, ha a csütörtöki egy jól megszervezett közönségtalálkozó lett volna, ahol 500 rajongóra 1-1 percet szánt volna Hill, akkor is 8 órán keresztül kellett volna állnia az aláíráskérők rohamát. Viszont ahogy arra a Dívány.hu cikke is rámutat:

a szervezők közönségtalálkozót ígértek a Terence Hill-rajongóknak, ami nem egészen azt jelenti, hogy egy nagy hodály végéből láthatod a kedvenc színészedet pár percig beszélni – már ha egyáltalán bejutottál a terembe a kint feltorlódott tömegből!