A rajzfilm, ami majdnem csődbe vitte a Disney-t

A Disney nagyot akart gurítani A fekete üsttel, ami klasszikus fantasy lett volna, de óriási bukás lett belőle.

Ha megnézzük, milyen rajzfilmeket csinált a Disney a '70-80-as években, láthatjuk, hogy nem volt valami dicsőséges időszak a stúdió történetében. Klasszikussá csupán a '77-es Micimackó, és a '89-es A kis hableány vált - ez utóbbival kezdődött a stúdió új diadalmenete, ami ugyan egyszer-kétszer picit megbicsaklott, de ma is tart, a végtelenbe és tovább.

Persze nem biztos, hogy rosszak lennének azok a rajzfilmek, de nem lettek különösebben népszerűek, a mélypont azonban egyértelműen a hosszú vajúdás után végül 1985-ben bemutatott A fekete üst. "A legenda szerint Prydain rejtélyes földjén élt egyszer egy gonosz uralkodó, akitől még az istenek is féltek. Nem volt börtön, mi fogva tartsa, ezért élve az izzó acélkohóba hajították. A fém örökre bezárta gonosz lelkét egy hatalmas fekete üst formájában. A fekete üst évszázadokig pihen elrejtve, várván, hogy a gonoszok megtalálják, tudván, hogy aki megszerzi, az életre keltheti a halhatatlan harcosok hadát, és leigázhatja a világot." - ezzel a szöveggel kezdődik a rajzfilm, és azonnal láthatjuk, hogy nem mesével, hanem kifejezetten fantasyvel van dolgunk.

A történet főszereplője, Taran, aki hősi tettekről ábrándozik, de nem sok esélye van rá, mert csak egy egyszerű kondás, és a Coca nevezetű jövendőmondó malackára vigyáz. Felbukkan azonban a Szarvas Király, aki mindenáron meg akarja találni a Fekete üstöt, hogy annak erejével életre keltse a vára mélyén szunnyadó csontvázsereget, és leigázza a világot. Coca ismeri a titkot, ezért mikor elrejtenék, a malacot sárkányok rabolják el, és a gonosz színe elé viszik. Taran utána megy, hogy kiszabadítsa, barátokkal találkozik, hőssé válik, és így tovább.

Ron Miller, a Disney akkori elnöke már a '70-es évek közepén meg akarta csinálni Lloyd Alexander fantasy regényciklusának rajzfilmváltozatát. Hatalmas ambíciókat dédelgetett, egy olyan erős, korszakalkotó filmet tervezett, mint amilyen a maga idejében a Hófehérke volt. Csakhogy nem mert kockáztatni, mondván, hogy a stúdió fiatal animátorai még nem állnak készen a feladatra, így évekig halogatta. Közben jöttek-mentek az alkotók a produkción belül, aminek az lett az eredménye, hogy egy tucatnyi veterán rajzoló, köztük Don Bluth (Őslények országa, Anasztázia, Minden kiutya a mennybe megy) otthagyták a Disney-t. A fiatal Tim Burton is dolgozott a filmben rövid ideig, de egyéni látásmódja miatt nem maradt sokáig.

És ez a káosz meg is látszik: A fekete üstben nagyjából mindent elszúrtak, amit csak lehetett, de legalább nem fakadnak dalra a szereplők. Az kéne még - a főszereplő srác borzalmasan idegesítő, a mellé csapódott királylány tökéletesen semmilyen, ahogy a kamuzós, öreg trubadúr is. A kismalac mellett a tipikus vicces, apró sidekicknek szánt szőrös lény, Gurgi annyira szánalmas és nyomorult, hogy hozzá képest Gollam büszke és öntudatos teremtés. A Szarvas Király, a vöröslő szemű, csontvázfejű, köpenyes figura, ül a trónján és nagyjából semmit nem csinál, csak nagyon gonosz. Talán az ő segédje is afféle vicces mellékszereplő akar lenni, de ugyanolyan borzalmas, mint Gurgi - a Disney a megalázkodó gnóm figuráját később update-elte, és ebből lett a Gumimacik gyagyás Tódija.

A történet dögunalom, töredezett, dramaturgiai és vizuális bakikat is találni, túl sok a szereplő, a gonosz nagyjelenete pedig összecsapott. Bár ahogy a Szarvas Király feltámasztja élőholt seregét, eredetileg sokkal hosszabb és sötétebb lett volna, ahogy az alábbi, rekonstruált meg nem valósult jelenet is bizonyítja:

De máshol is finomítottak a filmen, és mintegy tíz percet kivágtak a játékidőből. A tesztvetítésen a gyerekek halálra rémültek, így több erőszakos jelenet ment a kukába, visszavettek a látvány félelmetességéből, és az utólagos toldás-foldás, kiegészítgetések miatt egy évvel el is tolták a bemutatót. Pedig a Disney-mesék hemzsegnek a horrorisztikus elemektől - gondoljunk csak a Hófehérke erdejére, a varázstükörre, vagy arra a jelenetre, amikor Csipkerózsika megbabonázva követi a zöld fényt a rokkáig -, de A fekete üstben mindez már túlságosan direkt volt. Jeffrey Katzenberg - aki Ron Miller távozása után Michael Eisnerrel együtt került a cég élére - gyűlölte a filmet, és saját maga kezdte el újravágni.

Alig hinnénk, hogy korának legdrágább animációs filmje volt, amit újszerű technikával rögzítettek, ez volt a stúdió első olyan filmje, amiben számítógépes animációt használtak, sőt, az élőholtak feltámadásához speciális holografikus kivetítést is terveztek, hogy a moziban minél látványosabb legyen a jelenet. Azonban költségvetésének még a felét sem hozta vissza, és még a hónapokkal korábban bemutatott Gondos bocsok is megverte a kasszáknál. Az óriási bukás hatására a Disney elásta a filmjét, és Katzenberg alapjaiban alakította át az animációs részleget. Kőkeményen lefaragott a gyártási költségekből, ugyanakkor gyors munkára kényszerítette a rajzolókat. A módszer bevált, hiszen mindössze öt évre rá mutatták be az új korszak kezdetét jelentő A kis hableányt, amit szép sorban követett A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin és az Oroszlánkirály.