A Disney végül újra átrajzolta Tiana hercegnőt, mert a rajongók szerint túl fehér volt

A hercegnő és a béka főhősnője is bekerült a Rontó Ralph 2-be – whitewashing-botrány lett belőle.

Elég nagy felháborodást keltett nemrég, amikor a hamarosan mozikba kerülő Rontó Ralph 2 egyik trailerében a Disney-hercegnős jelenetben felbukkant Tiana hercegnő is, a 2009-es A hercegnő és a békából. Sokaknál ugyanis kiverte a biztosítékot, hogy a Disney animátorai egy shake-et szürcsölő, „trendi Tiana hercegnőt” tettek a  filmbe, akinek fekete helyett barna haja van, pisze az orra és kicsi szája, valamint sokkal világosabb a bőre annál, mint amilyennek Tianát az eredeti Disney-mesében megismertük. Lásd:

A Disney animátorai a rájuk zúduló népharag miatt viszont a pár nappal ezelőtt debütált, új előzetesben már a régi Tianát mutatták meg.

Sötétebb bőrt, fekete hajat és nagyobb ajkakat kapott a Twitterezők legnagyobb örömére, így természetesen az új képkockák bámulatos gyorsasággal futottak végig a közösségi média felületein.

A felháborodás abszolút jogos volt, hiszen ugye Tiana esetében egy fekete pincérlányról van szó, aki a '20-as évek jazztől és vudu mágiától hangos New Orleans-i forgatagban várta, hogy eljöjjön érte álmai hercege. El is jött, de még hogy! A hercegnő és a béka nálam a mai napig az egyik legjobb és legviccesebb Disney-rajzfilm, ami ráadásul az utolsó hagyományos rajztechnikával készített animáció volt a patinás cégnél, mielőtt átálltak volna a 3D őrület közepén ők is a „Pixar-stílusra”. Úgyhogy pótolja mindenki, akinek esetleg eddig kimaradt volna! (via Indy100.com)