9 dolog, amit nem tudtál a 102 éve született Frank Sinatráról

Sokan csak mint énekest és/vagy csajozógépet ismerik, illetve maffiakapcsolatait emlegetik, pedig korának egyik legsikeresebb színésze is volt egyben.

Frank

Nehéz szülés

Francis Albert Sinatra 1915. december 12-én New Jerseyben, Hobokenben, saját, pontosabban szülei otthonában jött világra. Bár felnőttként alacsony és cingár volt, óriásbébinek született több mint 6 kilóval. Nem is jött ki magától, fogóval ráncigálták ki, de így sem lélegzett, és teljesen kék volt. Mivel azt hitték, hogy halva született, a konyhapultra tették, amíg az édesanyját ellátta az orvos. Végül a nagymamája kapta fel a pultról, és tartotta hideg víz alá, amitől végül dalra fakadt, azaz felsírt. A fogó nyomot hagyott Frank Sinatra bal arcán, a szája sarkától az álláig futott egy heg, illetve beszakította a bal dobhártyáját – később ennek köszönhette, hogy a II. világháború alatt nem sorozták be katonának.

Szangvinikus volt, nem is kicsit

Lobbanékony természete volt, egyik pillanatban még túláradóan kedves volt, a következőben még a legjobb barátaival is gorombán, sértőn viselkedett. Sokak szerint ez arra utalt, hogy bipoláris volt, mások szerint mániákus depressziós volt, de tény, hogy négyszer is próbált öngyilkos lenni. Egyszer a gázsütőbe tette a fejét, amikor hazafelé meglátta, milyen sorok állnak akkori riválisa, Eddie Fischer koncertjére várva, de menedzsere időben rátalált, a másik három kísérlet pedig Ava Gardner színésznővel kötött viharos házassága alatt történt. Harmadik feleségére, a nála sokkal fiatalabb Mia Farrow-ra például annyira megsértődött, amiért az a Rosemary gyermeke (1968) főszerepét választotta, ahelyett, hogy vele együtt szerepelt volna A detektív (1968) című filmjében, hogy elvált tőle. Sőt, hogy, megalázza Farrow-t, úgy intézte, hogy a válási papírokat a futár a forgatás kellős közepén adja át.

One Take Charlie

Sok beceneve volt, Ol’ Blue Eyes, La Voz, Swoonatra, Az igazgatótanács elnöke és persze Frankie Boy, de a filmesek One Take Charlie-nak, vagyis Csapó Charlie-nak szerették hívni. Ugyanis híres volt arról, hogy minden jelenetet csak egyszer volt hajlandó felvenni – igaz, abba mindent beleadott. Mivel nem volt képzett színész, sőt, semmiféle iskolát nem végzett hozzá, hiányosságait lelkesedéssel, intenzitással igyekezett kompenzálni. Mai szemmel nézve filmjei darabosnak, nehézkesnek tűnnek, de ezt akkoriban bőven elfedte kisugárzása és nem utolsósorban remek sajtója. Eredetileg ő játszotta volt Billy Bigelow-t az 1956-os Karusszelben, de amikor kiderült, hogy - mivel a rendező két különböző lencsét akar használni, - minden jelenetet kétszer kellene felvenni, a forgatás első napján felmondott, mondván: "Én csak egy filmre szerződtem, nem kettőre ".

Mégsem játszotta el…

Eredetileg Sinatra lett volna A rakparton (1954) főszereplője, amit ráadásul szülővárosában, Hoboken vettek fel, de Sam Spiegel producer végül Marlon Brandónak adta a szerepet, amikor kiderült, hogy vele kerek egymillió dolláros költségvetést tudna összehozni, míg Sinatra főszereplésével csak ennek a fele jött volna össze. Volt persze olyan is, hogy később legendássá vált alkotás főszerepét mondta vissza, például őt kérték fel Paul Kersey szerepére a Bosszúvágyban (1974), de nem tetszett neki eléggé a forgatókönyv. A karaktert végül Charles Bronson keltette életre, és ezzel lett nemzetközileg is (el)ismert sztár. Végül, de nem utolsó sorban őt nézték ki Harry Callaban szerepére a Piszkos Harry-ban (1971), itt viszont egyszerűen balszerencséje volt, mivel a forgatás előtt törte ripityára az egyik ujját – és tudjuk, ki játszotta el végül a kőkemény zsarut!

Ő volt az igazi John McClane

Kevesen tudják, hogy Bruce Willis leghíresebb filmje, a Drágán add az életed (1988) Roderick Thorp 1979-es krimije, a Semmi sem tart örökké alapján készült, ami az író 1966-os regénye, a The Detective folytatása volt. Nos, a könyvből azonos címmel film is készült, a már emlegetett A detektív (1968), aminek Frank Sinatra volt a főszereplője, bár a karcos főhőst akkor még Joe Lelandnak hívták. Amikor nekiláttak a Die Hard előkészületeinek, a filmstúdiónak szerződés szerinti kötelessége volt felkínálni a szerepet a már 73 éves Sinatrának, mivel a film az eredeti könyv folytatása lett volna. Bruce Willis szerencséjére Sinatra eképpen utasította vissza a szerepet: „Túl öreg és túl gazdag vagyok ahhoz, hogy színészkedjek még valaha is az életben.”

Rendezett is

Nem csak remek színész volt, hanem nagyszerű producer is, minden egyes film, ami ezen minőségében kikerült a kezei közül, komoly hasznot hozott. Összesen tizenegy cím szerepel producerként a neve alatt – igaz, nem mind játékfilm, van köztük dokumentumfilm  és tévésorozat is -, és van köztük egy film, ahol nem csak producer, de színész és persze főszereplő is volt, a Csupán a bátrak (1965) azonban nem csak emiatt különleges alkotás: ez volt az első hivatalos japán-amerikai koprodukció, a gyártó pedig a legendás tokiói Toho Filmstúdió volt. A film egy amerikai tengerészgyalogos osztagról szólt, akik egy kis szigeten partra szállva a japán helyőrséggel szembekerülve úgy döntenek, nem harcolnak, hanem fegyverszünetet kötnek. A forgatás alatt Sinatra majdnem vízbe fulladt, egyik színésze, Brad Dexter mentette ki a hullámok közül.

Egy másik keresztapa

Bár mindenki tudta, hogy Frank Sinatra inspirálta Johnny Fontaine karakterét A keresztapában, ahogy azt is, hogy az énekes ezért rendkívüli módon haragudott Francis Ford Coppolára, a rendező mégis neki ajánlotta fel Don Altobello szerepét az 1990-es A keresztapa III.-ban. És a régi rossz vér ellenére Sinatra komolyan fontolóra vette, hogy igent mond – az oly gyakran emlegetett maffiakapcsolat tulajdonképpen image-ének része volt, sőt, talán igaz sem volt, csak hízelgő számára -, elsősorban azért, mert az első két rész hatalmas siker volt. Végül mégsem vállalta a felkérést, mert az ütközött más elfoglaltságaival, a karaktert pedig végül A hét mesterlövészből ismert Eli Wallach játszotta el.

Három Oscar!

Sinatra már 1946-ban tiszteletbeli Oscar-díjat kapott a The House I Live In című zenés kisfilmjéért, majd 1971-ben megkapta a Jean Hersholt Humanitárius Díjat, amit – ahogy azt a név is elárulja – humanitárius munkájáért kapott. Valóban rengeteget tett a rasszizmus és mindenfajta megkülönböztetés ellen, támogatta például a később meggyilkolt Martin Luther Kinget, és bojkottálta az olyan klubokat, szállodákat és kaszinókat, ahol nem engedtek színészbőrű művészeket fellépni vagy megszállni – például egyik legjobb barátját, Sammy Davies Jr.-t. Mivel Sinatra pont ekkor jelentette be visszavonulását a színészkedéstől – amit végül csak 2 évig tartott - az Oscar-gálán a házigazda Bob Hope azzal poénkodott, hogy a díjat valójában a nyugdíjba vonulásáért cserébe kapta. Sinatra maga négyszer is házigazda vagy díjátadó volt az Oscar-ünnepségen, és egyszer díjazott volt a Most és mindörökké (1953) legjobb férfi mellékszereplőjeként.

Stílusosan ment el

Amikor a legendás Lugosi Béla egy fillér nélkül, magára maradva meghalt, Sinatra volt az, aki titpkban megszervewzte3 és kifizette a temetését, és a sajátjáról is kellőképpen gondoskodott. Végrendeletében kikötötte, hogy végakaratának bármely pontját is vitatja, automatikusan kizárja magát az örökösök közül., így semmiféle vita nem volt a családon belül, a sírkövére pedig egyik kedvenc dalának a címét iratta, The Best is Yet to Come – vagyis A legjobb még hátravan. Barátai és családtagjai különböző, számára fontos apróságokat helyeztek a koporsójába, kedvenc cukorkáját, a Tootsie Rollt, egy csomag Black Jack rágógumit, egy gyűrűt, amibe a  Dream szó volt belevésetve, egy kis üveg Jack Daniels whiskey-t, egy csomag Camel cigarettát meg egy Zippo öngyújtót és egy rolni tízcentest. Utóbbit mindig magával hordta életében, mivel amikor fiát, Frank Sinatra Jr.-t 1963-ben elrabolták, az emberrablókat egy nyilvános fülkéből kellett hívnia, és egy kritikus pillanatban kifogyott az apróból, és bár nem történt tragédia, megfogadta, hogy mindig lesz nála elég fémpénzt.