8 hihetetlen történet a születésnapos Michael Bay-ről

Ma 53 éves Hollywood egyik legsikeresebb és legtöbbet támadott rendezője. Az Armageddon rendezőjét rendszeresen cikizik az egybites, lényegretörő akciófilmjei miatt, de azt nehéz tőle elvitatni, hogy biztos kézzel szállítja a kasszasikereket. Viszont ő az az ember, aki még egy romantikus vígjátékot sem tudna megrendezi eget verő robbantások és őrjítő pirotechnika nélkül.

1. Michael Bay arról már biztosan rég letett, hogy kedvében járjon a kritikusoknak, az édesanyja kritikáját viszont állítólag nagyon is komolyan veszi. A rendező a Bad Boys-zal robbant be a köztudatba, ahol a későbbi családi Transformers-mozikkal ellentétben még nem finomkodták túl a szöveget. Amikor viszont Bay megtudta, hogy az édesanyja már az első jelenet alatt kiborult a sok káromkodástól, újravágta a film elejét. Végül így sem lett gyenge a végeredmény, összesen 81-szer beszélnek mocskosan benne.

2. Az elbeszélések szerint Bay nem bánik kesztyűs kézzel a színészeivel, emiatt már hasonlították többek között Hitlerhez is. Ben Afflecket például elzavarta fogorvoshoz az Armageddon forgatásáról, mert úgy érezte, hogy minden jelenetet tönkretesz a furán kinéző fogsorával. A színész Bay nyomására egyetlen hét alatt 40 órát töltött a fogorvosi székben.

3. A rendező harmadik Transformers-filmjében kapta meg élete első filmszerepét Rosie Huntington-Whiteley, de ehhez elsősorban nem a színészi tehetségét kellett bizonyítania. A színésznő azt mesélte, hogy Bay egyszer csak megjelent egy Victoria’s Secret divatbemutatón a kaliforniai sivatagban, ahol Huntington-Whiteley modellként dolgozott. Bay azt akarta tudni tőle, hogy tud-e sétálni. A színésznő furcsállotta a kérdést, de azért illedelmesen válaszolt, majd a rendező kérésére beszállt velük egy autóba, amivel kihajtottak a sivatag közepébe, kitették az autóból, és megkérték, hogy akkor sétáljon. Ahogy elindult, a kocsi elporzott, és egy bő tízperces sétatávolságra állt meg, ahonnan kamerával vették, hogyan jut el hozzájuk. Mindeközben a színésznőn csak fehérnemű, egy magassarkú, és egy, a földet súroló, éjfekete köpeny volt, így majdnem megsült, mire odaért. A végére pokolba kívánta Bay-t, ennek ellenére elvállalta a szerepet.

4. Állítólag Megan Foxot is elég szokatlanul válogatta be a Transformersbe. A színésznőt a rendező házához hívták át, ahol a Ferrariját kellett lemosnia, miközben Bay kamerázta. Ezt a húzást a meetoo kampány idején már azért nehezebb volna elsütni. Végül a színésznő húzta a rövidebbet, mikor egy interjúban őszintén beszélt Bay rendezési stílusáról, Spielberg kérésére lecserélték őt Rosie Huntington-Whiteley-re.

5. Amilyen mostohán tud bánni Bay a színészekkel, annyira vajszívű, ha kutyákról van szó. A legutóbbi Transformers-film forgatása előtt olvasott egy hírt a világ legelárvultabb kutyájáról, egy staffordshire terrierről, aki hat éve várta egy brit menhelyen, hogy örökbefogadják. Ez annyira meghatotta, hogy szegény Freya szerepet kapott a filmben, ő játszotta Anthony Hopkins kutyáját. A forgatás egyik szünetében állítólag a kutya egyik felét Bay, a másikat Hopkins simogatta egy órán át.

6. Az egyik Transformers-film forgatásán egy baleset miatt esett ki a kőszívű rendező szerepéből Bay. Amikor egyik reggel a harmatos sivatagban dolgoztak, Shia LaBeouf megcsúszott egy dárdával a kezében, és megvágta a szemét, ami elkezdett csúnyán vérezni. Michael Bay annyira megijedt attól, hogy a színész esetleg megvakulhat, hogy térdre zuhanva zokogni kezdett.

7. Nehéz lenne tagadni, hogy Will Smith-ből Bay csinált sztárt a Bad Boys-zal. A színész ezzel a szereppel lépett át a kedves, vicces srác kategóriából a félisten kategóriába, és onnantól kezdve egész másféle szerepajánlatokat kapott. Azt mondják, hogy ebben komoly szerep jutott annak az üldözéses jelenetnek, amiben Will Smith kigombolt inggel futkorászik. Bay eredetileg arra szerette volna rávenni Smith-t, hogy vetkőzzön le derékig, de a színész ezt túl nyálasnak érezte volna. Így kompromisszumos megoldásként maradtak az alakját körbelebegő habkönnyű ingnél, és ezt végül egyikük sem bánta meg.

8. Volt egy színész, akiben emberére akadt Bay. Sean Connery A szikla forgatásán többször kioktatta, és nem válogatta meg túlságosan a hozzá intézett szavait. A megbecsülés hiánya talán annak is köszönhető, hogy mivel nem volt teljes a forgatókönyv, Connery-nek saját írókat kellett toboroznia, hogy segítsenek neki megfelelő párbeszédet írni. Az sem esett jól neki, hogy egy jelenetben túl sokáig kellett víz alatt maradnia levegővétel nélkül. Mivel a felszínen épp egy óriási robbanás söpört végig, egy hivatásos katona fogta vissza Connery-t, mert ha felszínre bukik, leégett volna az arca.

Forrás: Telegraph