Liam Neeson elmesélte, hogyan szeretett bele Helen Mirrenbe

A színésznő megjelent talpig jelmezben az Excalibur forgatásán, és Neeson rögtön beleszeretett.

Liam Neeson és Helen Mirren valaha egy párt alkottak, és Graham Norton mindkettőjüket vendégül látta a műsorában. A színész elmesélte, hogyan találkozott először Mirrennel, és milyen nagy hatást gyakorolt rá.

Emlékszem, hogy ott álldogálltam a forgatáson Ciarán Hinds-szel, amikor Helen felénk sétált Morgana Le Fey jelmezében. Csak annyit tudtunk mondani, hogy "baszki". Teljesen letaglózott. Szerintem Ciaránt is, de engem nagyon.

Ez a történet újdonság volt Mirren számára.

Ezt nem is tudtam, soha nem mondtad korábban. Ez csodálatos!

Neeson azt is elmesélte, hogy mielőtt találkoztak volna, olvasta valahol, hogy Mirrennek bevett szokása, hogy ha tetszik neki egy férfi, a háta mögött annak járását utánozza. Később, amikor már együtt dolgoztak, egyszer csak hirtelen hátrafordult, és ott állt mögötte a színésznő - amint épp az ő járását utánozta.

Ezután négy évig voltak együtt.

(Forrás: Independent)