Magyarország következő gasztronómiai lépcsőfoka - 2016-ban Budapesten a Bocuse d’Or európai döntője!

Bebizonyosodott, hogy Magyarország túlnőtt a gulyás-paprikás krumpli-fasírt háromszögön: 2016 májusában Magyarországon kerül sor a Bocuse d’Or európai döntőjére, mely gasztronómiailag és turisztikailag egyaránt vitathatatlanul fontos esemény. Ismét hatalmas lehetőséghez jutott tehát a magyar csúcsgasztronómia, hiszen az egyik legnagyobb és legtöbb séfet felsorakoztató szakácsverseny európai döntőjének rendezési jogát nyerte el Budapest.

Széll Tamás és Molnár Gábor versenyzése után máris készülhetünk a következő Bocuse versenyre. Magyarország gasztronómiai képviselői még csak 2011-ben jutottak el gondolati szinten oda, hogy képviseltethetnénk magunkat a Bocuse d’Or versenyen, ezek után pedig 2013-ban Széll a 10., Molnár 2015-ben a 13. helyezést érte el Lyonban. Így kijelenthetjük, hogy egyre határozottabban menetelünk felfelé, hogy mindegyik versenyen otthagyjuk kézjegyünket.

A Sirha Budapest látja majd vendégül a szakácsverseny legjobb európai versenyzőit 2016. május 10-én és 11-én. Az európai döntő horderejét jelzi, hogy Jérôme Bocuse a program lebonyolításának ünnepélyes aláírási ceremóniájára Magyarországra érkezett. Egy ország a gasztronómiai hagyományain keresztül is kifejezi magát – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az elődöntőn húsz európai ország legtehetségesebb szakácsai versenyeznek majd egy elképesztő hangulatú fináléban, hatalmas szurkolótábor előtt főzve 5 óra 35 percen keresztül, hogy eldöntsék ki Európa legjobbja. A verseny első 11 helyezettje vesz részt a 2017. januárban, Lyonban megrendezésre kerülő világversenyen.

A magyarok egyre biztosabb úton

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: pár éve még bajban voltak, ha a csúcsételekhez magyar alapanyagokat kellett használniuk, de mára eljutott odáig a magyar gasztronómia, hogy nyugodt szívvel felhasználhatják ezeket. A fiatal séfek pedig bár elmennek külföldre, hogy az ottani éttermeknél szerezzenek tapasztalatot, de lassan tendecia, hogy a tanulási folyamat után visszatérnek, hogy a hazai gasztronómiát gazdagítsák tudásukkal.

Olivier Ginon, a GL Events Group elnöke úgy látja, hogy nálunk nem egyszerűen csak egy csapat, hanem egy város, sőt, egy ország az, aki akarja ezt az elődöntőt,és a versenyt, valamint azt, hogy hazánk még jobb eredményeket érjen el, és ő szervezze meg az elődöntőt. Ők pedig úgy gondolták, hogy számukra is fontos, hogy egy közép-európai ország kapjon helyet ezen a listán.

Jérôme Bocuse, a Sirha Trade Show elnöke – a verseny alapítójának, Paul Bocuse-nak a fia - elmondta, ez a legnagyobb gasztronómiai verseny, itt méretteti meg magát a legtöbb séf. Ez egy élő verseny, olyan mint egy jelentős sportesemény, itt látni kell mindent a helyszínen, és átérezni a hangulatot. Ez számára egy eszme és egy tapasztalatcsere, és fantasztikus érzésnek tartja, amikor új országokat is lát a döntőben, mint mostanában Japánt és az Egyesült Államokat. És most Magyarország is egyre inkább versenyképes, és képviselheti azt, amiről ez az esemény szól, vagyis a séfek és az étel ünnepléséről.

A helyszín

2016. május 10-11-én tehát Magyarország, azon belül is a Hungexpo – Budapest területe ad otthont a kontinentális döntőnek. Az esemény kapcsán világossá válik, kik Európa legígéretesebb séfjei, hiszen a zsűri tagjai Budapesten választják ki azokat az európai országokat, amelyek részt vehetnek a Bocuse d’Or 2017-es lyoni világdöntőjén. A 2014-es svéd terep után most Magyarországé a megtiszteltetés, hogy Hamvas Zoltán séf elnökletével helyet adjon a 2016-os Bocuse d’Or európai válogató versenyének. Az esemény alkalmat ad arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája.

A megmérettetésen mostmár az eddigi 12 helyett mindössze 11 séf nyer részvételi lehetőséget a Bocuse d’Or 2017 januárjában rendezendő lyoni világdöntőjére, ahol a különböző válogató versenyek győztesei vetélkednek egymással.

A budapesti döntőn a húsz versenyzőnek a commis és trénere segítségével 5 óra 35 perc alatt egy hús-és egy halételt kell prezentálnia. A nyitott boxokban, tomboló közönség előtt dolgozó séfek kreativitásból és technikai tudásból vizsgáznak úgy, hogy közben hazájuk kulináris értékeit is népszerűsítik.

Számos fiatal séf ismerte fel, hogy a világ nyitott - ugyanakkor a múltunk elég gazdag, hogy minden tekintetben egyéni, modern, de hagyománytisztelő magyar konyhát hozzanak létre. Ami friss, lendületes, karakteres és állandóan változó. A magyar szakmai szándéka, hogy erős, stabil alapokon nyugvó, valódi csúcsgasztronómia jöjjön létre az elkövetkező néhány évben.

A Sirha Budapest lesz a Bocuse d‘Or európai döntőjének házigazdája

A Gourmet by Sirha Budapest legközelebb már Sirha Budapest néven kerül megrendezésre. A Sirha Budapest ugyanis csatlakozik a Sirha hálózathoz, amely a legrangosabb szakkiállításokból áll és olyan városok a házigazdái, mint Lyon, Genf, Isztambul, Rio de Janeiro és hamarosan Mexikóváros. A Sirha Budapest jövő májusban elhozza Magyarországra a legújabb trendeket és innovatív megoldásokat az élelmiszer-, sütő- és cukrászipar, a vendéglátóipar és a gasztronómia területén.Az esemény Magyarországon egyedülálló módon nem csak átfogóan bemutatja majd, hogy mi történik a fent említett szektorokban – számos izgalmas kísérőprogrammal kiegészülve – de a világ legnagyobb presztízsű gasztronómiai eseményének, a Bocuse d’Or európai döntőjének is otthont ad majd.

Csakúgy, mint a többi Sirha szakkiállítás, a Sirha Budapest érdekes programok – köztük versenyek – tömkelegével várja majd minden szakma képviselőit és a látogatókat: lesznek majd pék- és cukrászversenyek, illetve barista bemutató a szakma legtehetségesebb magyarországi képviselőivel.

A Sirha Budapestet kétnemzetiségű csapat szervezi: a Sirha francia csapata és a Hungexpo magyar csapata egyesíti erejét annak érdekében, hogy a szakkiállítás a legmagasabb színvonalú üzleti esemény legyen és egyben kiváló lehetőség az élelmiszeripar, valamint a vendéglátó- és szállodaipar képviselői számára, hogy új termékeket, szolgáltatásokat és technológiákat fedezzenek fel, amelyeket helyi és külföldi kiállítók és híres szakácsok mutatnak be számukra.

 

 

Mi az a Sirha?

A több mint 30 éve indult Sirha mára világszerte az élelmiszeripar, a gasztronómia és a szállodaipar központi eseményévé vált. A franciaországi Lyonban rendezik meg minden második évben és a 2015-ös Sirha 3045 kiállítót és márkát, 189 028 szakmai látogatót és 992 újságírót vonzott. A Sirha nagy presztízsű versenyek házigazdája, beleértve a világ legrangosabb szakács és cukrászversenyének, a Bocuse d’Or-nak és a Coupe du Monde de la Patisserie-nek a döntőjét. Sajátos hangulatának, a programok rendkívül széles választékának és a szervezőmunka minőségének köszönhetően kihagyhatatlan esemény minden, a Food Service szektorban dolgozó szakember számára. 2008 óta a ’Sirha érzés’ nemzetközivé vált azzal, hogy a kiállítás megjelent Genfben, Rióban és Isztambulban, most pedig végre Budapesten is debütál.

 

(Fotó: Hivatalos sajtóanyag)