Gát György végül sosem forgatta le, az ötletekből Réz András és Rozgonyi Ádám írtak regényt 30 évvel ezelőtt, Szafari címmel.
Még október elején írtunk arról, hogy a rendszerváltás előtti korszak kedvenc tévésorozata, a Linda 1985-ben és '86-ban képregényben is folytatódott. Az eredeti tévésorozat egyik forgatókönyvírója az ismert filmesztéta, író, műfordító és reklámszakember Réz András volt, kézenfekvő volt tehát, hogy kifaggassuk őt is a „Linda franchise” kevésbé ismert részleteiről.
Réz András a Linda író-producerének, Gát Györgynek a felkérésére csatlakozott forgatókönyvíróként a stábhoz.
„Ebben a korszakban őrülten népszerűek voltak a távol-keleti harcművészeti filmek. És a nyomozó-sorozatok is. De félreértés ne essék: amikor bekapcsolódtam a munkába, az első három rész már készen volt, és mivel jónak találtam, erre az alapra építettem. Soha nem tekintettem paródiának. Volt benne irónia – néha önirónia is –, de sokkal fontosabbnak tartottuk, hogy jelen idejű és magyar történeteket meséljünk, a saját világunkba illeszthető karaktereket formáljunk.”
A második évad stáblistáján azonban a Coper András álnév szerepelt, mivel Réz András 1983 és 1987 között a Művelődési Minisztérium Filmfőigazgatóságának művészeti osztályvezetője volt.
„Úgy gondoltam, a filmszakma képviselői vegyesen fogadnák, ha egy köztisztviselőben egy tévésorozat forgatókönyvíróját látnák.”
Az 1983-as, háromepizódos első évad után 1986-ban a taekwondózó nyomozónő sorozata egy kilencrészes második évadot is kapott. Ekkor járt csúcsra a Linda franchise, amelyekhez a Radar és Pajtás magazinokban jelentek meg az előző cikkünkben bemutott képregények.
De mitől lett ennyire népszerű Linda? A retrólázat meglovagolva vajon születhetnének-e ma is ilyen rövid történetek? A filmek mellett a képregényeket is jól ismerő Réz András szerint nem, mert a karakterek, a néha abszurdba forduló párbeszédek, jelenetek, célzások és utalások nem feltétlenül a képregényes műfajba kívánkoznának.
„Kétségtelen, hogy a retró divatja lökést adott a sorozatnak. De ez önmagában véve nem lenne elegendő a továbbéléshez. Azt hiszem, a sorozat népszerűségének egyik legfontosabb oka az, hogy szerethető karakterek születtek, és ezeket igen jó színészek formálták meg.”
Azt viszont bizonyára már kevesen tudják, hogy Linda főszereplésével egy regény is megjelent 1986-ban, Szafari címmel. Ebben a nyomozónőt Bécsbe küldik továbbképzésre, ám elutazása előtt egy holttestet talál, és belekeveredik egy nemzetközi bűnügybe – amelynek a csúcspontján még egy emírt is lerúg! Bár az írói álnevét feltüntették alkotóként, Réz Andrásnak a képregényhez már nem volt köze.
A Radar magazinban Fazekas Attila-rajzokkal reklámozott Linda-regényről viszont elmondta: nem titkoltan azzal a szándékkal született, hogy talán egyszer egészestés film is születhet belőle valamilyen koprodukcióban.
„Gát Györgyé volt az alapötlet, hiszen ő a megfilmesíthetőségen gondolkodott. A köteten döntő módon a Coper-Rozgonyi szövegiparos páros dolgozott. Néha pedig összeültünk hármasban, hogy pontosítsunk, módosítsunk.”
Gát végül nem tudta összehozni a '80-as évek végén a Linda-mozifilmet. A nyomozónő kalandjai 1989-ben egy hétrészes tévésorozatban folytatódtak,1999-ben pedig a régi stáb egy része (már Réz András nélkül) egy modernizált évadot is leforgatott, amiben már a spirituális vonal is felbukkant, olyan beszédes epizódcímekben, mint A pokoli játszma vagy Az ördög golyó. A Linda-film ötlete pár évvel ezelőtt került be ismét a köztudatba, még egy trailer is készült hozzá Görbe Nórával és Pindroch Csabával:
Réz András szerint azonban ma már egy Linda-mozifilm nem ütne akkorát, mint 30 éve:
„Ahogy volt – úgy volt. Változott a világ. Mi is. Az egykori sikerek felmelegítése kockázatos. Temérdek példát hozhatnánk fel arra, amikor a folytatás elbukik. De még arra is, amikor a bukott folytatás magával rántja az eredetit is. Linda világában még működhetett a játékmásoló maffia. Még nem használtunk okostelefont, el sem tudtuk képzeli, milyen lehet „always on-line” élni. Nem használtunk bankkártyát, a hatalomiparosok nem alapítottak off-shore cégeket. Nem kukkolt minden sarkon térfigyelő kamera, és sok mindenben hittünk, amiben ma már nem. Mi akkor, az analóg kádárizmus idején úgy gondoltuk, hogy az ember dönthet jó és rossz között, hogy az akkor volt diktatúra keretei között is lehet helyesen választani, súlya lehet az egyéni döntésnek. Most, a digitális kádárizmusban összezavarodtak a dolgok, az értékek. Másfajta történeteket kellene mesélnünk.”
