Nicole Kidman diadalútja az Ausztrál Expressztől Hollywoodig

A 49 éves színésznő cowboylányként kezdte, filmes sikerei után most újra sorozatot forgat, ezúttal az HBO-nak. Mit láthatunk tőle a héten a tévében?

Hétfő: Ausztrál expressz

Akik a '90-es évek elején voltak gyerekek, valószínűleg a mai napig kedves emlékként őrzik a szívükben a Disney családi mozidélutánját. Ez volt az a vasárnapi műsor, amiben a Kacsamesék, a Csipet Csapat, Balu kapitány és a Gumimacik mellett olyan jó kis élőszereplős tévésorozatokat is levetítettek, mint a dagi Garcia őrmesterrel folyton kiszúró Zorro kalandjai. Vagy épp az ausztrál gyártású Ausztrál Expressz, amit akkora sikerrel vetített az amerikai Disney Channel, hogy 1991-ben a Magyar Televízió is megkapta egy csomagban a Disney-mesékkel együtt. 

A sorozat az 1860-as évek Ausztráliájában játszódott, vadnyugati állapotok között, postakocsikkal, banditákkal, aranylázzal, pisztolypárbajokkal. A sztori középpontjában két talpraesett asszony, Kate (Liz Burch) és Maggie (Louise Caire Clark) álltak. Ők vezették a címbéli postakocsi szolgálatot két fogathajtóval, az Amerikából jött, vagány Con Madigannel és a Kossuth-szakállas Jack Taylorral (Rod Mullinar). A 18 éves Nicole Kidman a temperamentumos cowboylányt, Annie-t alakította a sorozatban, aki a nagy korkülönbség ellenére igen heves érzelmeket táplált Jack iránt, nem kevés félreértést és bajt okozva ezzel a postakocsiállomáson.

Kedd: Hatalmas kis hazugságok

Nicole Kidman az Ausztrál Expresszel (meg persze a BMX banditákkal) robbant be a szórakoztatóiparba, majd rengeteg jobbnál jobb filmet leforgatva végül ismét a tévésorozatoknál kötött ki. 2017 már most az ő éve: Oscarra jelölték az Oroszlánért, amiben egy indai nyomornegyedből örökbe fogadott srác anyját alakítja, és az HBO legújabb, presztízsprodukciójának szánt sorozatában is ő az egyik örökké intrikáló, kisvárosi anyuka.

A Hatalmas kis hazugságok igazi sztárparádét vonultat fel. Kidman mellett szerepel benne Reese Witherspoontól kezdve Laura Dernen és Lenny Kravitz lányán, Zoë Kravitzon át Alexander Skarsgårdig egy rakás híresség. Az azonos című sikerkönyvből tévére adaptált történet kicsit olyan, mintha a Twin Peaks és a Született feleségek keveréke lenne. Gyilkosság történik egy idilli kisvárosban, és fokozatosan kiderül, hogy a lakók valójában nem is olyan kedvesek, mint amilyennek az első képsorokban megismertük őket: mindenkinek van valami sötét folt a múltjában (alkoholizmus, családon belüli erőszak, pisztoly a párna alatt).

Szerda: Az órák

Nicole Kidman egy nagyon furcsa műorrot kapott a három idősíkban játszódó Az órákban, amiben Julianne Moore és Meryl Streep mellett alakította a híres angol írónőt, Virginia Woolfot.

Az ezredforduló környékén Nicole Kidman a korszak egyik ünnepelt szexszimbóluma volt - különösen azután, hogy 2001-ben mozikba került a fülledten erotikus Moulin Rouge. Ezzel a muscallel ugyan még nem nyert Oscart (csak a jelmez és díszlet kategóriákban díjazták a filmet), egy évre rá viszont a meglepő gumiorral már összejött az áhított aranyszobor. Furcsa ízlése van az Amerikai Filmakadémia ítészeinek: hasonlóan látványos átváltozásért kapott Oscart Charlize Theron (A rém) és az örökös testsúlyliftezésével folyton a hírekbe kerülő Christian Bale (A harcos) is. 

Csütörtök: Az újságos fiú

Ez a 2012-es Nicole Kidman-film egy 1995-ben kiadott, bestseller bűnügyi regény megkésett adaptációja, amiben a '60-as évek legendás csotrogányai, bubfrizurái, és lehetetlenül színes ingei elevenednek meg. Ráadásul a helyszíne az Egyesült Államokon belül is külön világnak számító, motelekkel, aligátorfarmokkal és fullasztó mocsarakkal teli Miami.

A címbéli újságos fiút Zac Effron alakítja, neki kellene kiszabadítania valahogyan a bátyját (John Kusack) a börtönből, ahová azért zárták be, mert azóta is tisztázatlan körülmények között megölt egy kisvárosi seriffet. Az egyetemről is kicsapott, lúzer srácnak kapóra jön, hogy a testvérének van egy őrült rajongója (Nicole Kidman), aki folyamatosan levelekkel és házassági ajánlatokkal bombázza őt, ráadásul a városba érkezik a Miami Times két dörzsölt újságírója (Matthew McConaughey és David Oyelowo), hogy felderítsék a zavaros bűnügyet. Nagyon bizarr, de iszonyú hangulatos krimi - kevés ilyen akad Nicole Kidman életművében!

Péntek: Margot az esküvőn

Jack Black a mulatságos mackós alkata ellenére sok olyan filmben szerepelt már, amiben dögös színésznők körül legyeskedett. Ilyen volt többek között a 2001-es A nagyon nagy ő, amiben Gwyneth Paltrow volt álmai nője.

Na, a 2007-es Margot az esküvőn nem egészen ilyen film. Itt Nicole Kidman a címbéli Margot, aki a húga (Jennifer Jason Leigh) esküvőjére esik be, és meg van győződve arról, hogy a férjjelölt Malcolm (Jack Black) egyáltalán nem való az ő családjukba. Ez természetesen rengeteg parázs vitát szül.