Ingyen megnézhető a Mézga család két elveszett epizódja

A Mézga család és az ámítógépből csak két rész készült el, mert nem rendelték be a teljes évadot.

A Vakáción a Mézga család 1978-ban készült, majd két évvel később mutatták be. Ez lett a sorozat legkevésbé nézett évada, így egészen 2005-ig kellett várni, hogy folytassák. A Mézga család és az ámítógép az előzményekhez képest elég fantáziátlannak hangzik, a béna EU-tájékoztatós filmecskékhez hasonló ismeretterjesztés, ami azért eléggé szembemegy az eredeti epizódok abszurdba hajló eredetiségével.

 

Forrás: Kedd Rajzfilmstúdió

 

A Bogyó és Babócát is készítő Kedd Rajzfilmstúdió most megosztotta YouTube csatornáján mindkét elkészült epizódot, amelyek meglepően viccesek! Picit frissítettek a figurákon, és nyilván az animáció is változott, de jól néz ki.

 

Forrás: Kedd Rajzfilmstúdió

 

Az első rész még csak tapogatózik, de a másodiknál már magára talált a  Nepp-Ternovszky páros, és tényleg vicces lett, amit csak lehetett, kihoztak a béna alapötletből. Érdekes azonban, hogy mennyit változott az elmúlt 10 évben, hogy min lehet viccelődni és min nem: elég rasszistán ábrázolták a kapafogú kínai árust, aki szívesen megenné Blökit. A szinkronhangok persze változtak, de Harkányi Endre maradt, hiszen nélküle nem Mézga a Géza.

Az epizódok csak a stúdió YouTube csatornáján tekinthetők meg: 

Első rész - A kezdet

Második rész - Végy egy gépet!