Sosem volt ennyire igazi az erotika - A szobalány kritika

Ártatlan arcú új szobalány érkezik a pompás kastélyba, hogy boldoggá tegye űrnőjét, ám a háttérben megannyi rafinált terv lép működésbe a koreai rendezőzseni, Chan-wook Park új munkájában.

Kinek ajánljuk? A távol-keleti drámák kedvelőinek, az irodalmi feldolgozások rajongóinak és Chan-wook Park munkásságának tisztelőinek – és majd elfeledtük, az egészséges erotika előtt hódolóknak!

Volt a koreai filmnek egy igazán nagy korszaka, úgy a 2000-es évek közepén, amikor mindig meglepőt léptek, elképesztő minőséget produkáltak minden műfajban és hihetetlenül markáns hangon szólaltak meg.

Ennek a korszaknak az egyik legismertebb műve volt a Chan-wook Park rendezte, feledhetetlen és megismételhetetlen Oldboy, és ha a rendező új munkája nem is éri el ugyanazt a minőséget, azért nagyon közel jár hozzá.

Az 1930­-as években járunk, az akkor még japán gyarmatnak számító Koreában, és érdekes módon ez a korszak mostanában rendkívül népszerű a félsziget filmgyártásában. A szobalány azonban nem az elnyomás ellen harcoló hazafiakat, ellenállókat vagy banditákat mutat be, hanem egy furcsa együttélést és egy rendkívül csavaros történetet. Hősnőnk egy ifjú zsebtolvajnő, egy sokgenerációs szélhámos család neveltje, aki szobalánynak áll egy, a japánokkal kollaboráló nemesemberhez, pontosabban annak japán unokahúgához. A cél, hogy előkészítse a terepet egy másik szélhámosnak, aki eltekeri majd az úrnő fejét és megszerzi az örökséget, a lány azonban már az első napokban túl közel kerül asszonyához, aki soha nem tette ki a lábát a birtokról.

A szobalány – eredeti címen Az úrnő, ami ugyebár teljesen más perspektíva – több felvonásban és két nyelven, koreaiul és japánul játszódik, és minden felvonás más-más irányba viszi el a nézőt. Ilyesmi ritkán fordul elő a vásznon, mert  Chan-wook Park valóban képes jelentéseket, érzéseket és meglepetéseket elénk tenni – persze mások is próbálkoznak ilyesmivel, de ritkán jön össze, pláne ilyen hitelesen és meglepően.

Ennek megfelelően a film műfaja is gyakran módosul, hol kosztümös történelmi munkát, hol szélhámos mesét, hol erotikus thrillert, máskor pedig egzisztencialista drámát látunk. Ritkán tudjuk, ki irányít és ki vezet meg kit.

Nem csak ez meglepő a filmben: Park egyszerre volt képes minden apró részletében tökéletesen megidézni a kort és egy teljesen modern történetet elmondani, és olyan párbeszédeket írni, amelyek mindkét síkon megállják a helyüket és végig lekötik a nézőt. Pedig a távol-keleti filmeknek európai szempontból nem feltétlenül a dialalógusok az erősségei, hanem a stilizáltság, a jó értelemben vett színpadiasság, ami itt is megvan. A lány úrnője ugyanis a ház urának a felolvasónője – vagyis furcsa alárendeltségi viszonyok uralkodnak itt -, és különös átéléssel olvassa fel a férfi erotikus könyvgyűjteményének darabjait az összegyűlt (férfi) közönségnek. És érdekes módon ilyenkor szépül meg igazán a különben inkább átlagos külsejű Min-Hee Kim, míg a szobalányt alakító Tae Ri Kim kettőjük erotikus találkozásai során ragyog igazán.

A szobalány erotikája lenyűgöző, aminek lényegét nehéz lenne kifejteni, de a meztelenség nem önmagáért való, a bőr és a hús ragyog, az érintések és az arra adott válasz valódinak tűnnek, és mégsem pornográf az, amit látunk. Már persze amennyiben a pornográf szó valami túllihegett testiséget, érzelemmentes üzekedést takar. Vagyis Chan-wook Park gyakorlatilag mindent hoz, amit csak elvárhatunk tőle, és teszi mindezt elegánsan, magabiztosan. Ha mégis van hibája, az legfeljebb az lehet, hogy a végére több fordulat jut, mint amennyit a történet ideálisan elbír, és ezek a csavarok valamelyest az érzelmi töltet, a drámaiság rovására mennek. De csak valamelyest! És ami a legmeglepőbb az egészben, ez az ízig-végig távol-keleti film egy viktoriánus bűntörténet, Sarah Waters regényének átirata!

Értékelés: 9/10