Megvan a Han Solo-film új rendezője

Mint azt korábban megírtuk, egyszer csak kirúgták a Star Wars spin-off film két rendezőjét, Phil Lordot és Chris Millert. Most az is kiderült, hogy ki veszi át a helyüket: a veterán filmest, Ron Howardot érte a megtiszteltetés.

Ron Howard (Inferno, A Da Vinci kód, Frost/Nixon), a lassan hatvan éve a filmiparban tevékenykedő rendező, színész, producer ül majd a rendezői székbe – röviddel a forgatás befejezése előtt.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a LEGO-filmes páros elképzelései szöges ellentétben álltak a Lucasfilm elnökasszonyának, Kathleen Kennedynek szándékaival, aki közleményben jelezte a világ felé, hogy elbocsátotta Phil Lordot és Chris Millert.

„Phil Lord és Christopher Miller mindketten tehetséges filmesek, akik egy hihetetlen stábot hoztak össze. Mostanra azonban világossá vált, hogy teljesen különbözőek a kreatív elképzeléseink a filmről, ezért úgy határoztunk, elválnak útjaink.

A forgatókönyvíró, Lawrence Kasdan sem volt megelégedve a rendezőpárossal, akik állítólag túlzottan szabadon engedték a színészeket, és az improvizációra igen nagy hangsúlyt fektettek. Az effajta rendezői stílust valószínűleg elutasítják a Disneynél, ezért inkább a veterán filmrendezőt, Ron Howardot kérték fel a munka befejezésére.

Howard, habár még sosem rendezett Star Wars-filmet ezelőtt, azért már dolgozott együtt George Lucas-szal a Willow című filmen 1988-ban, ahol Lucas íróként tevékenykedett, míg Howard a rendezői feladatokat látta el.

„A Lucasfilmnél hisszük, hogy minden filmünk legfensőbb célja az, hogy örömöt szerezzen a nézőnek, és továbbvigye azt a szellemiséget, amit George Lucas negyven évvel ezelőtt elkezdett” - írta Kathleen Kennedy egy közleményben.

„Mindezt szem előtt tartva izgalommal jelentjük be, hogy Ron Howard ül be az egyelőre cím nélküli Han Solo-film rendezői székébe. Van egy csodálatos forgatókönyvünk, egy hihetetlen stábunk és a feltétlen kötelességünk, hogy egy nagyszerű filmet csináljunk.

Howard most fog találkozni a film színészeivel - Alden Ehrenreich, Donald Glover, Woody Harrelson, Emilia Clarke, and Thandie Newton –, hogy átnézzék az eddig elkészült anyagokat, és megvizsgálják, hogy mi mindent kell még tenni. A forgatás július 10-én folytatódik.

A Han Solo-film elvileg 2018. május 25-én kerül a mozikba.

via Independent