Itt a Film Farm!

A Mindenki sikerén felbátorodva szép csendben a mozikba lopakodott egy izgalmas magyar rövidfilm-válogatás furcsa autómosókkal, világháborús sztorival, városi legendával és három nagymamával.

A Film Farm elnevezésű projekt a kisfilm műfajára szeretné ráirányítani a nézők figyelmét egy kilenc alkotásból álló válogatással, amelyet csütörtöktől országszerte számos moziban láthat a közönség. Film Farm elnevezésű projektjét azért hozta létre Borsos Miklós, a koncepció kidolgozója és megvalósítója, hogy megismertesse a rövidfilmet mint műfajt a szélesebb közönséggel egy egészen újfajta mozis élményen keresztül. Ehhez kiemelten fontos volt a válogatásnál, hogy mindenki által érthető és élvezhető, valamint magas színvonalú darabok kerüljenek egymás mellé.


A kilenc film között láthatja a közönség Barcsai Bálint az első magyar Holdra szállásról szóló, 035′ című filmjét, majd Szupermosás címmel Gergely Zoltán egy különleges ajánlatot kapó éjszakai autómosóról szóló alkotását. Ezt követi Madarász Isti Előbb-Utóbb című második világháborús thrillere, amely a konfliktus egy sajátos oldalát mutatja meg, de látható lesz Lóth Balázs Epilógus című filmje és Géczy Dávid Győztes című alkotása is. Sújtólég címmel Borsos Miklós filmjét, majd Nyíri Kovács István és Borsos Miklós egy rejtélyes hajnali telefonhívásról szóló közös alkotását ismerheti meg a közönség Rend a lelke címmel, majd Glaser Kati Három nagymamám volt című animációja lesz látható. A sort Szirmai Márton Szalontüdő című alkotása zárja, amely egy jól ismert városi legendát jár körbe.


Film Farm

Nem mellékes, hogy a filmekben olyan nagy kedvenceink láthatók, mint Anger Zsolt, Jordán Adél,  Ónodi Eszter vagy Péterfy Bori. A filmek közül a 035′-öt, az Epilógust, valamint a Három nagymamám volt című munkákat fesztiválokon kívül máshol még nem láthatta a közönség, a Sújtólég és a Rend a lelke pedig ebben az összeállításban debütál.