Kritika: Gru 3 - Aranyos, de bealudtam rajta

A Minyonokkal együtt inkább már a negyedik rész hoz ugyan pár kellemes és vicces fordulatot, de sokszor ül le a sztori, az eredetisége kezd is megkopni, a kicsi sárga végbélkúpok pedig már idegesítőek.

Kinek ajánljuk? Akik eddig is szerették Gru kalandjait, és akik nem élhetnek minyonszó nélkül!

Kialvatlanul mentem el a Gru 3 vetítésre, előfordul az ilyen, nem hagyott aludni a kutya, mert nem szereti a huzatot, de én bírom a gyűrődést, ritkán alszom be filmen, nem úgy, mint ismert zenekritikus barátom. Néztem én már nyolc filmet is egyhuzamban, ha elalszom, annak oka van. Akkor azon a részen vagy teljes egészében nem működik a dolog. Pedig jó az alapötlet: az Anti Gonosz Ligából kipenderített Grút megkeresi rég, vagy inkább sosem látott ikertestvére, kinek neve Dru, aki át akarja csábítani a sötét oldalra. Ebből lehetett volna valami, annál is inkább, mert Drúnak a tök kopasz Grúval ellentétben gyönyörű, a szélben csodásan lobogó, selymes szőke haja van!

És új gonoszunk is van! Balthazar Bratt gyerekként tévésztár volt, ám, amikor menesztették, meggonoszodott, a 80-as évek megszállottja, Bundesliga frizurával és válltöméssel, illetve rendkívül hatékony fegyverként használható Rubik kockával és rágógumival, de ő sajnos a film eleje és második fele között sajnálatos módon eltűnik. Merthogy ebben az univerzumban – nem az Illumination filmek világában, hanem a rajzfilmhősökében – a jó és a rossz mindig szimbiózisban él, ha eltűnik a jó, a gonosznak már nem is esik jól a gonoszkodás. Ez történik most is, és Balthazar helyett előkerül a kőgazdag és dús hajú ikertesó, aki szeretne gonosz lenni, de nem tudja, hogy kell. Ezért próbálja rávenni Grút egy kis rablásra, miközben hősünk párja, Lucy a három gyermek fogadott anyja igyekszik lenni. A minyonok pedig rács mögé kerülnek.

Tudom, milyen sokan szeretik a Minyonokat, elég látni, hány kiskölyök van ilyen pólóban a játszón, de engem már az első részben is idegesítettek, szerintem egyszer még mérsékelten vicces volt, hogy azt kiabálják, BANANAS! és mindent elrontanak, sokadszorra már nem az. Most valamiért a játékidő nagyjából ötöde elmegy rájuk egy tök felesleges mellékszálban, ahol dutyiba kerülnek, mert otthagyják Grút, mert az nem kezd újra bűnözni. Ez itt elvesztegetett idő, csak elvesz a történetből, más a hangneme és a stílusa is, olyan „azt mindenképpen tegyétek be valahová, ti döntsétek el, hova” jellegű dolog, és konkrétan az egyik ilyen résznél nyomott el az álom. Vagy ott, amikor Lucy, Gru csaja megpróbál jó pótanyuka lenni. Azt is kihagyhatták volna, bár Agnes, a legkisebb lány nagyon aranyos most is.

Ami tényleg jó és működik, a Gru és Dru „összjátéka”. Mivel az előbbi feketébe öltözött, az utóbbi fehérbe, és az alakjuk is hasonlóképpen karikírozott, erősen emlékeztet a játékuk a legendás MAD magazin Spy vs. Spy képregény sorozatára, ami talán véletlen, talán főhajtás, de mindegy is, mert ez a páros itt is működik. A máskor sokszor esetlen Gru igazi profinak tűnik a túlbuzgó tesó mellett, ami közös akcióiknak remek dinamikát kölcsönzött, például amikor betörnek Balthazar hatalmas tornyon álló rejtekhelyére. Ennél garantáltan ébren voltam, de a többi részre még akkor is csak homályosan emlékszem, ha garantáltan nyitott szemmel néztem őket végig. A jó hír viszont az, hogy a kislányom derekasan végignézte az egészet, és hát ő az igazi célcsoport...

Értékelés: 6/10