A női Batmanre még várni kell, de az irány már megvan

Fontos filmes hír volt a közelmúltban, hogy készül a Jump Street 21 női verziója, Jonah Hill és Channing Tatum helyét hölgyek veszik át. És nem ez az első női spin-off, amiről mostanában hallunk. Ennek a jelenségnek jártunk egy kicsit utána.

Olyan, mintha csak az utóbbi időben jöttek volna rá a filmiparban, hogy a népesség nemcsak férfiakból áll, hanem vannak ott nők is. És azt is észrevették, hogy ezek a nők komoly vásárlóerőt képeznek. Nem volt hát mit tenni, el kellett kezdeni a nők számára is fogyasztható és érdekes filmeket gyártani.

Disney-hercegnők

Az egész a Disney-hercegnőkkel kezdődött. Azelőtt a filmek főszerepeit szinte kizárólag férfiakra írták, és a férfi nézőket célozták meg velük. Majd belibbentek a képbe a hercegnők, akik elsősorban a gyerekeket és persze az anyákat célozták, hiszen kevés olyan dolog van, ami annyi merchandaise-lehetőséget rejt, mint az ilyen-olyan hercegnők ilyen-olyan babái, karkötői, fürdőlepedői stb. Aranyhaj és a nagy gubanc, Jégvarázs, Csingiling és társaik.

Ezekkel tehát megvették a kislányokat és anyukáikat kilóra, majd jött a felismerés, hogy nem ártana kifejezetten a női közönséget is célba venni, amihez elkészítették a romantikus vígjátékokat női főszereplőstül, szép ruhástul, koktélostul.

Következő állomás: női romantikus vígjátékok

Jöttek a Bridget Jones-filmek, Szex és New York, Az ördög Pradát visel. Csupa olyan film, amire egy csajos estén be lehet ülni a moziba, elvigyorogni a női szereplők esetlenségén vagy jónőségén, Azonosulni velük, együtt érezni velük, és aztán magunkba nézni, hogy talán mi is lehetünk olyan szerencsések, mint a filmbéliek, a végén egy nagy happy enddel.

Azonban ezek a filmek mégiscsak elég bugyutára sikerültek, és a női szereplők még mindig nem voltak egy szinten a férfiakkal, mondjuk ki: a karakterek nagyjából komolyan vehetetlenek voltak.

Női vígjátékok, amik már távol merészkedtek a romantikától

És akkor eljött a női filmek még újabb generációja. 2014-ben az akkori Sony-főnök, Amy Pascal (!!!) küldött egy e-mailt a Szellemirtók rebootjával ügyködő csapatnak, amiben leírta, hogy megtudta: a Warner Bros és Jerry Weintraub producer épp az Ocean's Eleven női verzióján dolgozik. És még annyit, hogy "le kell nyomni őket"!

Így készült el a sokat szidott Szellemirtók-reboot, a csavar benne természetesen az volt, hogy a földöntúli lényeket női szereplők küldték el a sunyiba.

Szép lassan elkezdték felfedezni a filmstúdiók a női filmekben rejlő lehetőségeket, természetesen a pénzt, és azt is, hogy a mostanság ötlet-és témahiánnyal küzdő Hollywood új irányt vehet, és egy csavarral leporolhatja a régi filmes kliséket, immáron női szereplőkkel.

A Koszorúslányok, a Női szervek, A kém - mind-mind női filmek, ám a bennük szereplő karaktereken inkább nevetünk, mintsem komolyan vesszük őket.

Ébredő női erő

Ahogy elkezdtek beszivárogni a női vezetők a filmiparba (a hackerbotrány előtt a Sony vezetője Amy Pascal volt, Kathleen Kennedy pedig a Lucasfilmnél tölt be vezető funkciót), úgy sűrűsödtek meg a női rebootok is, és persze az sem véletlen, hogy a Star Wars: Az ébredő Erőnek és a napokban a mozikba kerülő Zsivány Egyesnek is női főhőse lesz.

Ron Howard, aki a Csobbanást rendezte 1984-ben, és most készíti a remake-jét, lát fantáziát a dologban. „Az egész szakma két dologra keresi a megoldást: az egyik, hogy felfrissítse azokat az ötleteket, amikről az emberek már nagyjából tudnak valamit – címek, amiket már ismernek, viszonyulnak hozzá valahogyan, emlékeznek rájuk és szeretik is. A másik pedig az, hogy jobb szerepeket találjanak a nőknek.”

Az Ocean's Eleven női verziójáról, az Ocean's Eightről (Sandra Bullock, Anne Hathaway, Cate Blanchett és Rihanna) a Warner Bros vezére, Greg Silverman azt mondja, hogy ez nem egy „nem-cserés” film lesz, hanem egy már megalkotott és kidolgozott világ kiterjesztése. „Elkötelezettek vagyunk, hogy több lehetőséget teremtsünk a nőknek a filmiparban. Annyira eredetinek hat, és annyira jót tesz a brandnek, hogy ebbe az irányba megyünk tovább” - mondta.


Kirsten Smith, a Doktor Szöszi forgatókönyvírója már évek óta azon van, hogy befejezze az Expendables női verzióját, az ExpendaBelles-t. Számára a legfontosabb szempont, hogy kellően okos, vicces, erős és szenvedélyes női karaktereket teremtsen, csak ezáltal lehet ütős női filmeket készíteni. Hosszú még az út, de már látszik a fény az alagút végén.

Hoznak-e elég pénzt a nők?

Az azonban nem segített az ügyön, hogy nyáron a Szellemirtók női verziója elég gyengén teljesített a pénztáraknál, a 144 millió dolláros költségvetéshez képest csupán 128,3 millió dollárt hozott az amerikai mozikban és 100,8 milliót nemzetközi szinten. Ami nem nagy katasztrófa, de nem is kasszasiker. Ez akár kedvüket is szegheti azon filmkészítőknek, akik női filmekre vállalkoznának.

2015-ben a 100 legjobban teljesítő film 22 százalékában volt női főszereplő. 2014-hez képest ez 10 százalékos növekedést jelent, de még mindig rendkívül kiegyenlítetlen az ivararány. Van hova fejlődni, de kezdetnek nem rossz.