25 év szünet után ismét megjelent a Hahota!

Faviccekkel teli zsebkönyv helyett újrahasznosított Ludas Matyi-poénokat kaptunk, sok Marabu-rajzzal, de Pif-képregény nélkül.

A Hahota az a kiadvány, amit biztosan nem kell bemutatni azoknak, akik a '80-as évek végén és a '90-es évek elején voltak gyerekek. Zsebkönyv méretű, kifejezetten a fiataloknak szóló, negyedévente megjelenő, farzsebben is elférő kiadvány volt, sok képregénnyel – és már akkoriban is agyzsibbasztóan hitványnak számító faviccekkel. 1980 és 1992 között összesen 48 számot élt meg, éppen ezért robbant ma bombaként a hír:

25 év szünet után ismét kapható a Hahota az újságárusoknál!

A modern változatot Gyöngy Kálmán szerkeszti és az Ábra Kkt. adja ki. Gyöngy már a Kádár-korszak kultikus viccújságjában, a Ludas Matyiban is aktívan közreműködött, 2010 óta pedig a Ludas Matyi-blogon teszi közzé a magyar karikaturisták nagy generációjának (Lehoczki „Czki” Károly, Jelenszky László, Sajdik Ferenc, Balázs-Piri Balázs, Földes Vilmos és társaik) poénjait.

Fotó: Kaszás Tamás / Port.hu

 

Jó, jó, de milyen az új Hahota?!? Olyan, mint a régi?

Igen is meg nem is, mint a Mátyás királyos mesében. Méretre pontosan ugyanakkorra, mint a régi Hahoták, belül pedig már vannak színes oldalak is a fekete-fehér képek mellett. A viccek és a rajzos poénok azonban egyáltalán nem az iskolai kirándulások tábortűznél mesélt anekdotáit és a gyerekek nagyvilágra való rácsodálkozását idézik: itt már sokkal inkább a Ludas Matyi enyhén szexista stílusa köszön vissza minden oldalon. Ezt a vonalat leginkább a 2014-ben elhunyt Balázs-Piri Balázs karikatúrái erősítik, akinél ugye minden férfi alkoholista disznó vagy szexmániás tróger, minden anyós kövér és goromba, és persze minden fiatal nő ágaskodó mellbimbójú, darázsderekú bombázó.

Fotó: Kaszás Tamás / Port.hu

 

Sajnos az egész kiadványról süt, hogy korábbi vicclapok poénjai lettek benne összeollózva (hogy az alkotók vagy a jogutódjaik tudtak-e róla, arról még várjuk a kiadó hivatalos válaszát). Ráadásul ezek közül nem egy már lejárt szavatosságú anyag, vagy korfüggetlenül otromba vicc. Én például 2010-ben sem tudtam volna nevetni a lenti, kolontári iszapkatasztrófán élcelődő rajzon, és most sem tudok.

Fotó: Kaszás Tamás / Port.hu

 

Az új Hahota tehát már nem a kisdobosok és úttörők vidám zsebkönyve, mint régen.

Nyoma sincs benne a közkedvelt Pif és Herkules vagy Placid és Múzó képregényeknek, sehol egy Vakarcs vagy Artúr képsor. De hiányzik Dargay Attila kultikus Kajla kutyája is – holott a borítón még ott szerepel! A személyes kedvencemet, Endrődi Istvánt és az ő jellegzetes, évgyűrű-szerű rajzait is teljesen hiába kerestem ebben a 96 oldalas kis könyvecskében (jó hír viszont, hogy az ő karikatúráiból és képregényeiből idén jelenik meg külön kötet egy másik kiadónál). Azért tízből három poénon még így is annyira röhögtem, hogy a könnyem kicsordult. Számomra ugyanis Marabu vagy Sajdik Ferenc minden egyes vonala és szava eszelősen vicces! 

Forrás: Kaszás Tamás / Port.hu

 

Sajnos ez a mai stand up comedys időkben már alighanem kevés, és a megújult Hahota a hozzám hasonló, megveszekedett retrórajongókon kívül nemigen hoz már lázba senkit. Persze a jubileumi 50. számot majd megveszem három hónap múlva. Már ha egyáltalán lesz ilyen.

Frissítés! Cikkünk megjelenése után Gyöngy Kálmán levélben írta meg a Portnak: idén március elején vásárolta meg a Hahota kiadói jogát. A mostani, 49. kötetben megjelent poénok alkotóival természetesen mindent leegyeztetett. Az új Hahota országszerte több, mint 1700 újságárusnál kapható, a tervek szerint siker esetén kéthavonta jelennek majd meg a további számok.

Ítélet: 3/10

Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik 1987-ben és most is ugyanolyan jókat tudnak nevetni a régi Hahota-vicceken. És persze azoknak, akik bármennyit képesek befalni Marabu, Sajdik Ferenc, Balázs-Piri Balázs és a többi kiváló magyar karikaturista poénjaiból – úgy is, hogy már ismerik az összeset.