Brutális a Walking Dead évadnyitója, kiakadt a fél internet

A Fűrész és a Motel szériákat megszégyenítő trancsír ellen az amerikai szülők médiatanácsa is tiltakozott.

VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

Október 24-én egy minden korábbinál véresebb epizóddal startolt el a Walking Dead 7. évada. Persze a szanaszét fröccsenő vér és agyvelő eddig sem volt idegen az AMC sikersorozatának szellemiségétől, de a mostani pilot minden eddigin túltett brutalitásban – annyira, hogy azt már a bigott amerikai szülők médiafigyelő testülete, a Parents Television Council is szóvá tette egy friss panaszban!

negan-holds-lucille-in-the-walking-dead-season-6-finale.jpg

Az új évad úgy indul, hogy a szemét Negan (Jeffrey Dean Morgan) az embereivel körbeveszi a derék Ricket (Andrew Lincoln) meg a többi, korábbi évadokban megkedvelt túlélőt, és egy halálos Ecc-pecc kimehetsz-kiszámolós során elég durván kivégez közülük kettőt. 

Nem mondom, hogy nem jogos az amerikai szülők sírása: talán még soha ennyi péppé trancsírozott koponyát és agyvelőt nem mutattak premiel plánban, mint most. Oké, az Ash Vs. Evil Dead egyetlen percében több paradicsomlé folyik szerteszéjjel, mint a zombiapokalipszis mostani részében, de ott az csak egy vicces baromság. Itt viszont régi, közönségkedvenc szereplőket vertek agyon, az Eli Roth-féle Motelt és a Fűrész-filmeket megszégyenítő, szerintem öncélú torture porn keretében. Nem vagyok egy finnyás művészfilmsznob, sőt, imádom a horror zsánert, de most

émelygett a gyomrom, amikor fél óráná át kellett nézni, ahogy Negan egy baseballütővel húspéppé klopfol valakit!

Aztán bónuszképp Ricknek még egy baltával le is kellett volna csapnia a saját fia karját! Teljesen megértem, hogy behisztiztek a zombifilmeket sohasem néző amerikai szülők, mert még a veterán horrorrajongó barátaim Facebook-fala is azzal volt tele kedd reggel, hogy azért ennyi vérpatak nem kellett volna. Ráadásul én már jóval a sorozat előtt, a képregényváltozatban megkedveltem a most megölt Glennt (Steven Yeun), nagyjából annál a korai jelenetnél, amikor jogsi nélküli tinédzserként lopott sportkocsival száguldozott a roncsokkal szegélyezett, kiürült utakon, hiszen már nincsenek zsaruk, akik megbüntethetnék érte. De persze Ford őrmester is hiányozni fog, hiszen a mindig mackós katonákat alakító Michael Cudlitzt már Az elit alakulatban megkedveltem, úgyhogy

rohadjon meg Robert Kirkman és az AMC teljes írógárdája ezért a húzásért!

 

De nemcsak én voltam így ezzel, hanem a Walking Dead rajongók is, akik ilyen twittekkel árasztották el a netet:

Persze értem én az alkotói szándékot. Az apokalipszis utáni világban a magukat kiskirálynak kikáltó, szarrágó rohadékok sokkal nagyobb veszedelmet jelentenek a túlélőkre, mint a tántorgó, buta zombik. És hogy ha a szemét zsarnokot az ilyen brutális tettekért azonnal le akarjuk nyakazni, akkor valójában nem vagyunk sokkal különbek a bestiális gyilkosoknál, és csak egy végeláthatatlan vendettába sodorjuk bele azokat a rokonokat és barátokat, akiket elvileg pont a zsarnokoktól kellene megvédenünk.