Kedves öcsém, facsiga - My Blind Brother előzetes

Egy jó kis fanyar független vígjátékra mindig vevők vagyunk, különösen akkor, ha egy picit kifacsart az alapötlet, és itt bizony erről van szó. A srác vak, a tesója meg lenyúlja a csaját!

Az egyik testvér visszahúzódó, elvan a világgal, mint a tejbetök, a másik folyton teper és mindenben a versenyhelyzetet látja. Igaz, van rá oka, hogy úgy érezze, neki van mit bizonyítania, hiszen vak. Folyton sportol, versenyeken indul, amiben a testvére segíti, bár sok köszönetet nem kap érte, és így ismerkedik meg egy kedves lánnyal, aki felkészítené egy nagy úszóversenyre. A gond csak az, hogy a lánynak korábban kalandja volt a másik, látó testvérrel, akiben újra fellángol a régi szenvedély. Mindez akár egy igazi dráma is lehetne, de nem az, hanem remeknek ígérkező független vígjáték nagyszerű színészekkel és várhatóan néhány furcsa csavarral, ahogy azt a most megjelent előzetes megelőlegezi.

Az alapötlet rémes lenne, ha nem látnánk, hogy a vak testvér miként viselkedik az őt folyton segítő testvérével, és ha nem derülne ki már a trailerből is, hogy a lány tulajdonképpen egy kínos helyzetet elkerülendő – és részben sajnálatból - ment bele abba, hogy járjon a férfival. Így aztán kifejezetten vicces, amikor a vak testvér a volán mögé ül és a többiek a hátsó ülésen sikítoznak, vagy amikor hálálkodik a ruháikat sietve magukra kapkodó, éppen tilosban járt párnak, vagy amikor  Az elsőfilmes író-rendező Sophie Goodhart összeszokott stábbal dolgozik, hiszen a vak testvért alakító Adam Scott (Krampusz), a testvérét játszó Nick Kroll (Egy régi jó tivornya) és a szerelmük tárgyát képező cserfes  Jenny Slate (A leghosszabb hét) mind együtt játszottak a nagyszerű, a 2009 és 2015 között futott Városfejlesztési osztály című sorozatban. Rajtuk kívül még Zoe Kazant láthatjuk a lány, Rsoe legjobb barátnőjeként, és Charlie Hewsont a helyi vak drogdealerként. A film, amely már a rangos SXSW fesztiválon is díjakat nyert idén szeptember 23-án kerül az amerikai mozikba, hazai forgalmazásról egyelőre nincs információ, de ha másként nem valamelyik mozicsatorna előbb-utóbb úgyis leadja.