Élet az X-aktákon túl - David Duchovny

  • PORT.hu / PORT.hu

A jóképű színész ugyan az X-aktákkal lett világhírű, de a sorozat után se tűnt el a süllyesztőben. Bár a mozikban csak mérsékelt sikereket aratott, de a tévében egy teljesen más szerepben is ikon lett.

David William Duchovny New Yorkban született 1960-ban. Édesapja ukrán zsidó származású, édesanyja luteránus. Gyerekként hamar kapcsolatba került a színjátszással, már tizenegy évesen játszott iskolai színjátszó körökben. Külsejével sosem volt elégedett, és eleinte a lányok sem rajongták körül, de később nagyot fordult vele a világ. Angol irodalom szakos lett, majd egyetemi diplomát a Yale-en szerzett. Szakdolgozatát "Mágia és technológia a kortárs költészetben és prózában" címmel írta. Itt a Yale-en is színészkedett és első filmszerepét, majd reklámszerepét is ekkor játszotta el.

Forrás: OX Image Collection via Getty Images

 

Eredetileg tanár szeretett volna lenni, de a színészet kedvéért lemondott róla és visszaköltözött New Yorkba. Ahogy ez egy fiatal ismeretlen színésznél lenni szokott, mindenféle munkával finanszírozta tanulmányait, többek közt kocsmáros is volt. Ezután egyre több filmben kapott kisebb szerepeket, pl játszott a Twin Peaks néhány epizódjában. Egy két mozifilm mellékszerepe következett, mint a Beethowen, vagy a Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se!, de az átütő sikert az X-akták hozta meg számára. Érdekesség, hogy Chris Carter már az elejétől neki szánta a szerepet, így biztos helye volt a csapatban. Sőt még a női főszereplőt, Gillian Andersont is ő segített kiválasztani.

Az X-akták sikere nem meglepő, hiszen az embereket mindig is érdekelték az UFO összeesküvés elméletek, a sorozatban pedig az idegenlényes átívelő szál mellett rengeteg egyedi epizód is feltűnt. A gumiembertől a különböző rejtélyes lényekig minden volt. Duchovny annak ellenére, hogy az utolsó évadokban már nem vállalta a főszerepet, a 2016-ban újraindított sorozatban visszatér Fox Mulderként partnerével, Scully ügynökkel. Az X-aktákból mozifilmek is készültek és bár a kritika nem volt tőlük elragadtatva, a jegypénztáraknál jól teljesítettek. Duchovny ezzel együtt nem volt túl szerencsés a mozifilmekkel, ami végül visszarántotta a tévé képernyőjére. És ez volt a mi szerencsénk, mert a Showtime kábelcsatorna, ami az igényes sorozatairól híres, 2008-ban megszerezte magának a Kaliforgia főszerepére.

És milyen, hogy ez milyen jó választás volt, mind a csatorna, mind Duchovny részéről, azt igazolja a hét évad 84 epizódjának óriási sikere. Az ekkorra már negyvenes évei végét taposó sztár még mindig kiváló formában volt, ami kellett is a szerephez, hisz egy szexmániás vagány írót alakított, akinek minden vágya, hogy volt feleségével és imádott lányával éljen, de folyamatosan szexkalandokba keveredik, és teszi mindezt nagyon viccesen. Hank Moody szerepe szöges ellentéte az X-akták Mulder ügynökének, és itt végre megcsillanhat a színész komikusi vénája is. A sorozat 2014-ig tartott, ami után Duchovny az NBC Aquarius című sorozatának lett a főszereplője, ahol egy nyomozót alakít, aki a ’60-as években nyomoz a hírhedt Charles Manson után.

A sztár magánéletében kissé kicsapongó típus volt, már ha lehet hinni a hollywoodi pletykáknak. Felelségével Téa Leoni színésznővel 1997-ben kötöttek házasságot, két gyerekük született. A kétezres évek végén - akárcsak az általa játszott Hank Moody-nek - megromlott a házassága, aminek fő oka kicsapongó természete volt. Szexfüggősége miatt önként rehabilitációra vonult, sőt egy bulvárújság egy magyar teniszoktatóval, Pataky Edittel is összehozta. A botrányok elültével kibékült feleségével és azóta is tart a házasságuk. Minket viszont a színészi teljesítménye érdekel jobban, és a mérsékelt sikereket elérő visszatérő évad után milliók várják az X-akták folytatását.