Ezt nézd meg - Gondolkodom, tehát szórakozom

Vannak, akik szerint a szórakozás éppen azt jelenti, hogy végre ne kelljen gondolkodnunk. Másokat éppen a gondolkodás szórakoztat. Az előbbiek számára ajánlott ez a két előadás, az utóbbiak számára szinte kötelező.

W.S. Othello (Stúdió K, rendezte: Zsótér Sándor)

A Stúdió K előadása igazi ínyencfalat mindazok számára, akik jól ismerik a színházat, és kiváló lehetőség a megismerésre azok számára, akik kevéssé. Vigyázat, az előadás nem csupán a szöveggel, de magával a színházi helyzettel is játszik! Többek között ettől ínyencfalat.

Ebben az előadásban minden egy kicsit másképpen van, mint ahogy azt egy Othellótól megszoktuk, mégis az Othello. Szó, szó, szó helyett kérdés, kérdés, kérdés, amely mégiscsak szó, szó, szó.  És ezek között a legfontosabb, színházzal felvethető kérdés is szerepel: Mi közöm nekem mindehhez? Ahogy Hajnal Márton a 7óra7-en megfogalmazta: „Zsótér Sándor legújabb rendezése felboncolta Shakespeare drámáját, de nem varrta össze. Magunkra hagyott bennünket, mégpedig számtalan izgalmas kérdőjellel. Színház a színházban, intellektuális kaland, ahol semmit nem nyújtanak át a nézőnek készen és fekete-fehéren.”

Az előadást november 27-én és 28-án este játsszák a Stúdió K Színházban.

 

Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj (Örkény Színház, rendezte: Polgár Csaba)

Ha az Othello kapcsán imént Velencéig néztünk szét, az Örkény Színház előadása egészen Japánig ér el. Ráadásul nem csupán felteszi azt a kérdést, hogy békés, színházba járó, nagyvárosi polgárként mi dolgunk egy ágrólszakadt japán falu megtámadásával és a védelmében felkért szamurájok történetével, de egyértelműen meg is válaszolja.

Mindez nem azt jelenti, hogy ne lenne gondolkodnivalónk a nézőtéri székekben. Ezt a helyzetet foglalja össze Soós András a 7óra7-en megjelent kritikájában „Nincs más dolgunk, mint eldönteni, kinek is van igaza, de erről hamar kiderül, hogy lehetetlen”.

Az előadás novemberben 28-án, decemberben 3-án, 19-én és 27-én látható az Örkény Színházban.

 

Ajánlotta a 7óra7.