A téli ünnepek táján általában sokat teázunk, és esténként forralt bort is szívesen szürcsölgetünk. De ezeken kívül még több olyan téli alkoholos ital létezik, amelynek gazdag kultúrtörténete és régi hagyománya van.
A svéd glögg
Ha máshol nem, az Ikea gasztrorészlegének polcain már belefuthattunk ebbe a furcsa nevű italba, amely Skandináviában a karácsonyi időszakban népszerű. Svédországból eredeztethető, valaha egy egyszerű forralt bor volt, és az első receptet 1880-ra datálják. Régen ugyanannyi vizet adtak hozzá, mint amennyi bort, de az idők során a glögg erősebb itallá vált. Az alapja azért egy magasabb alkoholtartalmú ital, mert a cukor karamellizálásakor sok szesz elég, így mi is adhatunk a melegített borhoz például pálinkát, vodkát, whiskeyt, esetleg rumot. Ezek után jöhet egy kis cukor, kardamom, fahéj, szegfűszeg és narancshéj, leszűrés után pedig tehetünk bele mazsolát és hámozott mandulát is. A skandinávok sokszor gyömbéres keksszel isszák. Ha cukrot karamellizálunk rá, tegyünk az edény fölé egy szűrőt, arra a cukrot, és gyújtsuk meg. A cukor szépen belecsorog a glöggünkbe. Alkohol helyett használhatunk gyümölcsleveket is, leginkább a feketeribizlilé ajánlott.
Az angol puncs
A puncsról a rózsaszínű fagylalton kívül eszünkbe juthat még – főleg a hideg téli estéken – a legtöbbször teával és narancslével hígított forró alkoholos ital. A szó szanszkrit eredetű, jelentése öt, ami a hozzávalóira utal: alkohol, víz, cukor, fűszer és valamely citrusféle. A puncsra tengerészek találtak rá a 17. században, majd az Indiában lelt italt angolosították. Mint ahogy ezeknek az alkohol alapú forró italoknak a többsége, ez is a matrózok időszakára vezethető vissza, hiszen az alkohol a járványos időszakokban és főleg a kilátástalan hajóutakon fertőtlenített, és jobb kedvet is csinált. Ünnepi jellegét főként a karácsonyi fűszerek (fahéj, szegfűszeg) adják. Eredeti alapja a rum, de ehhez adhatunk még pezsgőt, almabort, vörös- vagy fehérbort is. A nálunk elterjedt változathoz fekete teát és narancslevet is öntenek, utóbbi adja meg a különleges citrusos jelleget. Az első ismert írott utalás a puncsra a New York Times 1908-as számában található.
Az „itáliai” forralt bor
A leghagyományosabb magyar karácsonyi, illetve téli ital a forralt bor. Hozzávalói a narancskarikák (de csak kevés ideig, nehogy keserű legyen tőle az italunk), sok fahéj, szegfűszeg, reszelt szerecsendió, kevés szegfűbors. A vörösborhoz víz és cukor ízlés szerint adható. A forralt bort általában az alsó polcos italokból készítjük, noha érdemes lenne ahhoz is minőségi bort használni. Ez az ital először a 2. századi Rómában bukkant fel, majd a kereskedelem révén eljutott egész Európába. Egykor arra (is) szolgált, hogy a már romlásnak indult, savanyúbb bort fel lehetett ezzel az eljárással és egy kis nádcukorral javítani. Az autentikusabb recept szerint először a vizet forraljuk fel a fűszerekkel, amíg azok aromái kioldódnak, majd csak ezután tegyük hozzá a bort és a cukrot, és csak a forráspontig melegítsük, ne tovább. Ropogós keksszel a legjobb. Népszerűségét segítette, hogy Charles Dickens több írásában is megemlíti.
Az országokat egybeölelő grog
A grog eredeti jelentésében minden olyan italt jelölt, amely alkoholos. Mikor Kolumbusz Kristóf révén elterjedt a cukornád a gyarmatokon, rájöttek, hogy ebből rumot is lehet készíteni, a tengerészek pedig a hamar poshadó vízhez keverték fertőtlenítés céljából. És persze azért is, mert ízlett nekik. A skorbutveszély miatt citrom-, illetve lime-levet is tettek a rumhoz, így jött létre a grog. Bár az eredeti a tengerészek receptje, mára több elfogadott formája létezik, a víz és a rum mellé adhatunk grapefruit- vagy ananászlevet, és egy kis mézzel és fahéjjal ízesíthetjük. A szó eredete Vernon tábornokhoz köthető, akit kabátja miatt a matrózok Old Grognak csúfoltak.
Olvasd el korábbi cikkünket, és tudd meg, hol ihatod a legfinomabb forralt borokat a Belvárosban.
