Bíróság elé áll a jegybankelnök és egy bukott bankvezér

A görög jegybank volt elnökét és a legnagyobb görög bank, a Piraeus volt vezérét is bűnváddal állítják bíróság elé. A két pénzügyi szakembert több millió euró értékű kötvénypiaci swap-ügylet miatt vizsgálják, a tranzakciókat még a válság előtt végezték el.

Bajban a görögök? Bizonytalan az IMF

Miközben az IMF által a görögöknek adott első mentőcsomag már a hetedik évfordulójához közeledik, a valutaalap erősen gondolkodik azon, hogy egyáltalán segítsen-e még egyszer a görögöknek. A problémát az Európa felé fennálló jelentős hiteltartozás jelenti, miközben az IMF-et már kívülről is támadják a túlzott segítségnyújtás miatt - írja a New York Times.

Ijesztő véleményt fogalmazott meg az EKB a görögökről

Komoly kételyekről tett említést a görög adósságszolgálat fenntarthatóságával kapcsolatban Benoit Coeure, az EKB Igazgatóságának tagja egy athéni konferencián alig néhány nappal az euróövezeti pénzügyminiszterek görög adóssággal foglalkozó találkozója előtt.

Nemzeti érdeket sértettek a pocsék görög számok?

A görög statisztikai hivatal (Elstat) a szervezet korábbi vezetőjével szemben megfogalmazott vádakkal ellentétben teljes mértékben megbízható adatokat szolgáltatott 2010 és 2015 között - közölte Marianne Thyssen, az Európai Bizottság foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős tagja szerdán.

Juncker: nem lesz szükség újabb görög mentőcsomagra

A vártnál jobban teljesít a görög gazdaság, a növekedés már az idén megindulhat és nem lesz szükség újabb mentőcsomagra - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a Berliner Morgenpostnak a német lap vasárnapi összeállítása szerint.

Ismét pénzt kapott Görögország az eurózónától

Az Európai Stabilitási Mechanizmus 1 milliárd euró átutalásáról döntött Görögország számára szerdán. A görög kormány teljesítette a mérföldkőként kijelölt reformintézkedések második körét, ezért jóváhagyták a harmadik mentőcsomag egy újabb részletének biztosítását.

Nem kérnek többet az IMF-ből a görögök

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök azt szeretné, ha a Nemzetközi Valutaalap inkább kimaradna az augusztusban nyélbe ütött, 86 milliárd eurós harmadik görög mentőcsomagból és az eurózóna önállóan felügyelné a görög gazdasági reformok végrehajtását - derült ki a kormányfő Financial Timesnak adott interjújából.

Már februárban az adósság enyhítéséről tárgyalnának a görögök

Görögország februárig megállapodásra kíván jutni euróövezeti hitelezőivel az adósságterhek enyhítése kérdésében a pénzügyi bizonytalanság eloszlatása és a gazdasági növekedés megindításának elősegítése érdekében - közölte Evklídisz Cakalotosz pénzügyminiszter a görög-amerikai kereskedelmi kamara befektetői konferenciáján.

Kétmilliárd eurót kapnak a görögök az EU-tól

Az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurogroup 2 milliárd euró hitelt szabadított fel a görög költségvetés számára az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásaiból, valamint további 10 milliárdot tett elérhetővé görög bankok feltőkésítésére.

A görög adósság felét lényegében már így is elengedik

Nincs szükség a görög államadósság részleges elengedésére, ezért ez nincs is napirenden - mondta el Klaus Regling, az euróövezet állandó mentőalapjaként funkcionáló Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnöke. Regling szerint az IMF sem ezt akarja. A mentőalap feje szerint ha az európai hitelek kedvező feltételeit mind egybevesszük, akkor rájövünk, hogy ezek a görög államadósság névértékének 50 százalékos leírásával érnek fel.

Magabiztos a görög miniszterelnök

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök a kabinet keddi ülése után kijelentette, hogy a kormány a hét végéig elhárítja a maximum 86 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag újabb, 2 milliárd eurós részlete folyósításának útjában álló akadályokat.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.