Ikonikus élelmiszerbolt zár be

Ikonikus élelmiszerbolt zár be

Több mint 5 évtized után már nem élelmiszerbolt fog működni a dunaújvárosi Dózsa György úton önállóan álló üzletben.

Szintet lépett a csődhullám: már nem csak kisboltok zárnak be

Szintet lépett a csődhullám: már nem csak kisboltok zárnak be

A tavalyi év első felében több mint 2000 kiskereskedelmi egység zárt be a hivatalos adatok alapján, az év második felében minden bizonnyal legalább ugyanennyi bolt húzta le a rolót. A problémák ma már akkorák, hogy már nemcsak kisboltok vannak bajban, hanem már Príma üzlet is zárt be.

Megjött az új javaslat: el kell törölni az árstopokat

Megjött az új javaslat: el kell törölni az árstopokat

Az élelmiszerár-stop kivezetésére kéri a kormányt a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ), mivel szerintük az intézkedés nem érte el a célját, a veszteségek pedig nem tarthatóak április 30-ig. Ahogyan korábban beszámoltunk, a kormány december 28-i rendelete miatt lehetetlen helyzettel szembesülnek a boltosok, és főként a kisboltok, a családi vállalkozások kerültek még nehezebb helyzetbe. A kisvállalkozások nem tudnak olyan eszközökkel élni, mint a nagy kereskedelmi láncok, így a magas inflációs várakozások mellett 2023-ban is folytatódhatnak a boltbezárások, ami lapunk elemzője, Hornyák József szerint 2022-ben a négyezer esetet is elérhette. A Portfolio egyik forrása nemrég úgy nyilatkozott: minél később tervezik kivezetni az árstopot, annál nagyobb lesz az árrobbanás a beszerzési árak folyamatos emelkedése miatt, hacsak nem omlik össze az árstopos piac a kivezetés előtt.

A kormány meghosszabbította az élelmiszerár-stopot

A kormány meghosszabbította az élelmiszerár-stopot

A Portfolio korábbi információval összhangban a kormány meghosszabbította az élelmiszerár-stopot, április 30-ig. Emellett nagyobb ellenőrzéseket tervez a kormány az érintett termékek mennyiségei esetén. Cikkünkben értékeljük a kormány döntését, és azt is bemutatjuk, mi várható ezek után a boltokban.

Így változik az életünk mától az új, szigorúbb koronavírus-korlátozások miatt

Így változik az életünk mától az új, szigorúbb koronavírus-korlátozások miatt

Március 8-ától, azaz mától élnek a pénteken kihirdetett újabb korlátozó intézkedések, amivel a kormány célja a járvány lassítása és a kórházi ellátórendszer túlcsordulásának megelőzése. Összefoglaljuk még egyszer, hogy a következő néhány hétben hogyan írják át életünket a szigorúbb védelmi szabályok, amelyek még az utolsó pillanatban is változtak. Egyúttal felvillantjuk, hogy egyáltalán mikor jöhet változás a döntésekben.

Valósággal megrohamozták a boltokat a magyarok, megszólalt a minisztérium

Valósággal megrohamozták a boltokat a magyarok, megszólalt a minisztérium

A hétvégén óriási tömegjelenetek alakultak ki bizonyos üzletek előtt (főleg bútoráruház láncok, műszaki cikkeket árusító üzletek esetében), miután az emberek megrohamozták ezeket a boltokat, mert március 8-ától legalább 2 hétre bezárnak. Most az ITM államtitkára nyugtatott meg mindenkit.

Kommunikációs harc folyik a bevásárlóközpontok bérlői és bérbeadói között

Kommunikációs harc folyik a bevásárlóközpontok bérlői és bérbeadói között

Teljes a felfordulás a retail piacon: a bérlők érdekvédelmi szervezete a forgalomkiesés miatt egységes állami beavatkozást és a bérbeadóktól könnyítéseket szeretne, miközben a tulajdonosok mindenkinél az egyedi megállapodásokat részesítik előnyben, abból fakadóan, hogy mindenkit más mértékben - akár erősebb forgalommal - érintettek a járvány miatt hozott intézkedések.

Itt a figyelmeztetés, szokatlan dolog jöhet a boltokban a koronavírus-korlátozások miatt

Itt a figyelmeztetés, szokatlan dolog jöhet a boltokban a koronavírus-korlátozások miatt

Az Országos Kereskedelmi Szövetség felmérése szerint november 11-én, szerdán zökkenőmentesen sikerült az üzletekek átállása a 19 órás zárásra. A kijárási tilalom miatt ugyanis ez az az időpont, ameddig nyitva lehetnek a boltok. A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések miatt azonban van olyan jelenség, amihez egyre inkább hozzá kell szokniuk a vásárlóknak.

Több száz üzletet zár be a H&M

Több száz üzletét zárja be a H&M, a világ második legnagyobb lakossági ruházati üzletlánca világszerte. A cég nyeresége a vártnál lényegesen jobb lett a harmadik negyedévben, a döntést inkább az indokolja, hogy nagyobb hangsúlyt helyez a vezetés az online értékesítésre- írja a Reuters.

Kezd talpra állni a magyar kiskereskedelem a tavaszi megrendülés után

Kezd talpra állni a magyar kiskereskedelem a tavaszi megrendülés után

Éves alapon már stagnált júniusban a magyar kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, mivel a nem-élelmiszer jellegű forgalom érdemben nőtt, miközben az élelmiszer jellegű forgalom kissé, az üzemanyagok forgalma jelentősen csökkent – derült ki a KSH adatközléséből.

Újra elkezdtek bezárkózni az országok - ez már a koronavírus második hulláma?

Újra elkezdtek bezárkózni az országok - ez már a koronavírus második hulláma?

Sosem látott intenzitású a koronavírus terjedése a világban, még olyan országokban is felütötte a fejét ismét a járvány,  melyek sikeresen kezelték az első hullámot. Miközben a legtöbb ország vezetése nem hajlandó ismét bezárkózni a gazdasági károk elkerülésének érdekében, több újrafertőzödött terület önkormányzata döntött úgy, hogy ismét korlátozzák a beutazást bizonyos helyekről, illetve van, ahol a kijárási korlátozásokat is újra bevezették.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.