Ingatlan

Két nap és kihirdetik a ponthatárokat - Tényleg elszállnak az albérletárak?

Portfolio
Napokon belül, július 25-én kihirdetik az egyetemi ponthatárokat, ami a korábbi tapasztalatok alapján a lakások bérleti piacára is erős hatással lesz. Diákok ezrei kezdenek albérletkeresésbe a nagyobb egyetemi városokban, az erősödő kereslet pedig a bérleti díjak ideiglenes emelkedését vonja magával. Az alábbiakban azt néztük meg, hogy milyen lakhatási költségekre számíthat egy egyetemista az ország különböző városaiban és mire figyeljen oda, mielőtt rábólintana leendő otthonára.
Akár a kollégiumok, akár az albérletek között kezdünk el nézelődni a lehetőségek tárháza hatalmas, így nem könnyű kiválasztani, hogy hol is lakjunk az egyetemi éveink alatt. Bár a legtöbb egyetemnek van saját kollégiuma, ma már egyre nagyobb számban érhetők el magánkollégiumok is a piacon. Az albérlet kiválasztása pedig még nehezebb döntés, hiszen a minőség az ár és az elhelyezkedés hármasában kell a lehető legjobb döntést meghozni.

Kollégium: előnyök, hátrányok

Költségek szempontjából a legolcsóbb megoldást az állami finanszírozási képzésben részt vevő hallgatók számára az egyetemi kollégiumok kínálják, ahol három-négy ágyas szobák esetén akár már havi 10 ezer forintért is kaphatunk szállást, de a modernebb, kétágyas szobákban sem kell 15-25 ezer forintnál többet fizetni havonta. A közösségi életen túl a kollégium mellett szól, hogy nincs rezsiköltség, valamint az olyan többletszolgáltatások, mint a sportpályák, a konditerem vagy bizonyos helyeken a szauna. Hátrány ugyanakkor, hogy a lakásokhoz képest kisebb az egyéni élettér és az, hogy a legtöbb kollégium csak szeptembertől júliusig biztosít szállást, a nyáriszünet idejére el kell költözni onnan.

Az állami kollégiumok mellett ma már egyre nagyobb számban érhetők el piaci alapon működő magánkollégiumok is. Ezek egy része befektetők által üzemeltetett, nagyméretű lakásokból átalakított diákszállás, de vannak a piacon teljesen új, a legmodernebb megoldásokat és egyágyas szobákat kínáló "luxuskollégiumok" is, amelyek esetében viszont a lakhatási költségek jelentősen magasabbak lehetnek. Míg az egyszerűbb felszereltségű, külsőbb kerületekben elhelyezkedő magánkollégiumi férőhelyek 30-40 ezer forintért érhetők el havonta, addig az egyetemek melletti, új építésű társaikban 100-120 ezer forint is lehet a bérleti díj. Nem véletlen, hogy ezeket leginkább a nálunk tanuló külföldi diákok engedhetik meg maguknak.


Két nap és kihirdetik a ponthatárokat - Tényleg elszállnak az albérletárak?
Gömb Ház, További információkért kattints a képre!

Albérlet: hol? mit? mennyiért?

Mielőtt elkezdenénk a kiadó lakások között nézelődni, nem árt, ha tudjuk, hogy az adott városban vagy városrészben hogyan alakulnak a jellemző bérleti díjak. Ahogy a lakásárakban, úgy a bérleti díjakban is nagy különbségek vannak a főváros és a vidéki egyetemvárosok között. Míg a másfél-kétszobás lakások Pécsett, Szegeden vagy Debrecenben rezsi nélkül 70 ezer forintos havi bérleti díjtól indulnak, addig Győrben 80-90 ezer, Budapesten pedig 120-130 ezer forinttól tudunk nézelődni.

Természetesen nincs szükség arra, hogy a teljes összeget egyedül fizessük ki, érdemes ugyanis több diáknak együtt kibérelnie a lakást, így a költségek jelentősen alacsonyabbak lesznek. Ha egy nagyobb társaság összeáll, és fejenként csak egy szobát fizetnek, esetleg a kollégium mintájára a nagyobb szobákba ketten költöznek be, akkor a havi lakhatási költség a vidéki városokban rezsivel együtt sem lesz magasabb 30-50 ezer, Budapesten 50-70 ezer forintnál.

Béreljek vagy vásároljak?

Ha a családnak van elég megtakarítása érdemes lehet - akár hitellel kiegészítve - a lakásvásárláson is elgondolkodni. A fent említett lakásmérethez Budapesten 22-23 millió, a kisebb egyetemi városokban 11-16 millió forint körül lehet hozzájutni. Az alábbiakban egy rövid kalkuláció után, három példán keresztül mutatjuk meg, hogy milyen költségekkel jár egy másfél-kétszobás lakás megvásárlása a bérleti díjakhoz képest.

Két nap és kihirdetik a ponthatárokat - Tényleg elszállnak az albérletárak?
A vizsgálatba egy - elhelyezkedés és állapot szempontjából átlagos - pécsi, győri és budapesti lakás került be, amelyek esetében arra voltunk kíváncsiak, hogy hasonló arányú önerő és hasonló arányú hitelösszeg mellett mekkora többletköltséget jelent havonta a lakásvásárláshoz szükséges hiteltörlesztés, egy szoba vagy kollégiumi férőhely bérléséhez képest.

A lényeg az volt, hogy a lakásban legyen legalább két szoba, amelyből az egyiket akár egy másik diák számára bérbe lehet adni. Azt látjuk, hogy egy pécsi lakás megvásárlásánál nagyjából minden téren feleakkora költségekkel kell számolni, mint Budapesten. Az előbbi példánál maradva Pécsett 4 millió forint önerővel, 7 millió forint hitellel (10 éves futamidő, fixált kamat) havi 75 ezer forintnyi kiadás keletkezik. Ez természetesen magasabb, mint a kollégiumi díj (kb. 10 ezer forint), vagy egy szobának a bérlése (kb. 35 ezer forint). Ha viszont a megvásárolt lakás másik szobáját 35 ezer forintért bérbe tudjuk adni, akkor mindössze havi 5 ezer forinttal lesz magasabb az egyetemista gyerekünk lakhatására szánt kiadás, mint ha egy másik lakásban fizetnénk a bérleti díját.

A fenti gondolatmenet alapján Győrben 17 ezer forinttal lesz magasabb a havi kiadásunk lakásvásárlás esetén, igaz, ott 6 millió forint önerő mellett is mintegy 10 millió forint hitelre van szükség a példában szereplő lakás megvásárlásához. Budapesten pedig a még magasabb árak miatt 8 millió forint önerő és 14 millió forint hitel után is 30 ezer forinttal lesznek magasabbak a havi kiadásaink, ha a fenti feltételekkel a lakás megvásárlása mellett döntünk. A pluszköltség fejében viszont a folyamat végén így lesz egy saját lakásunk.

Azt látjuk tehát, hogy ha a gyerekünket felveszik kollégiumba, nem feltétlenül érdemes lakást vásárolni neki, mivel a kollégiumi lakhatás még mindig sokkal olcsóbb. Ha viszont csak albérletben tudja a lakhatását megoldani és a családnak van egy lakás vételárának 40-50 százalékával megegyező megtakarítása, akkor akár hitel felvétele mellett is megéri inkább a lakásvásárlást választani. A számításba a lakás árának, a bérleti díjaknak vagy a családfenntartók jövedelemének jövőbeli változásait nem vettük számításba, de természetesen egy hitellel történő lakásvásárlás előtt ezeket is mérlegelni kell.

Mire figyeljünk bérlés és mire vásárlás esetén?

A tapasztalatok szerint a házilag írt bérleti szerződések sok esetben tartalmaznak jogellenes kikötéseket, vagy csak egyszerűen hibásak, mert a felek nem ismerik részletekbe menően az irányadó jogszabályokat - közölte a Portfolio-val a Magyar Közjegyzői Kamara (MOKK). A későbbi viták elkerülése érdekében érdemes ezért jogi szakember - ügyvéd vagy közjegyző - segítségét kérni. Ha az ember biztosra akar menni, akkor célszerű közjegyző előtt kötni a bérleti szerződést, amely közokirat, és így közvetlenül végrehajthatók a benne foglalt kötelezettségek. Ez egyébként nemcsak a bérbeadót, hanem a bérlőt is védi például olyan esetekben, ha a bérbeadó elhallgatja a lakás hiányosságait, és azok csak a birtokbaadáskor derülnek ki.


Két nap és kihirdetik a ponthatárokat - Tényleg elszállnak az albérletárak?
Mindemellett persze fontos, hogy a lakás első bejárásakor minél alaposabban győződjünk meg a beépített eszközök - és ha vannak - bútorok rendeltetésszerű működéséről, miközben a tulajdonossal is érdemes minél többet beszélgetni. Egy hosszabb beszélgetésből sok minden kiderül mind a bérlő, mind a tulajdonos hozzáállásáról és arról, hogy azonosak-e az elképzelések.

Lakásvásárláskor a lakás állapotán és elhelyezkedésén túl legalább olyan fontos a saját anyagi helyzetünkkel tisztában lenni, minimális önerővel nem feltétlenül érdemes a vásárlásba belevágni. Bár a bankok az ingatlan értékének 80 százalékáig nyújtanak hitelt és a nettó fizetésünk 50, magasabb jövedelműek esetén 60 százalékáig mehet el a törlesztőrészlet, általános tapasztalat, hogy ha a háztartás jövedelmének 30 százalékát meghaladja a havi hiteltörlesztés, váratlan kiadások esetén nehéz helyzetbe kerülhet a család.

Merre tart a bérleti piac?

Az elmúlt években a lakásárakhoz hasonlóan a bérleti díjak is jelentős növekedésen mentek keresztül, az utóbbi időben viszont egyre inkább stabilizálódni látszik a piac. Az augusztus a diákok által generált kereslet miatt mindig az átlagnál erősebb hónap, ilyenkor a bérleti díjak is valamelyest megemelkednek. Az utóbbi években egyébként a felvételt nyert hallgatók száma folyamatosan csökken, ezzel ellentétesen viszont egyre többen vannak - főként fiatal munkavállalók - akik az egyetem elvégzése után a kollégiumból kikerülve albérletben folytatják az életüket. A lakást bérlők aránya egyébként a nyugat-európai országokhoz képest még így is elmarad Magyarországon, a jövőben viszont nálunk is egyre többen dönthetnek úgy, hogy hosszabb-rövidebb ideig, különböző okok miatt az albérletet választják, így a keresletben és a mostani árszintben nem várható visszaesés.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
WLP Ebes 1