20 °C Budapest

Ez lehet a májbetegségek ellenszere: ott van minden háztartásban

2017. november 21. 14:40

Éveken keresztül hangoztatták, hogy a kávézás káros, és jobb, ha inkább lemond róla az ember, vagy naponta legfeljebb egy csészényit fogyaszt belőle. Friss kutatások viszont bebizonyították, hogy napi 3-5 csésze kávé még bőven belefér, és ez a kávézás védelmet nyújthat halálos kimenetelű betegségekkel szemben is.

Egy friss kutatás szerint napi három csésze kávé életet menthet. Persze nem abban az értelemben, ahogy ezt a kifejezést általában egy fáradt hétköznapon használjuk, hanem valóban jótékony hatása van a szervezetre. A kutatók bebizonyították, hogy ilyen mennyiségben a kávé akár 70 százalékkal csökkentheti a májbetegségek és a májrák kockázatát. A kávé életmentő tulajdonságát többek között a koffeinnek és a többféle antioxidánsnak köszönheti. Olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek védik a májat, és megakadályozzák a gyulladást.

Több kutatás is megjelent korábban már a témában, majd hat nagy kávégyártó, az Illycaffè, a Jacobs Douwe Egberts, a Lavazza, a Nestlé, a Paulig és a Tchibo felülvizsgálatot kért. A mérsékelt kávéfogyasztás az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság koffeinbiztonsági vizsgálata szerint három-öt csésze naponta.

Hány életet menthet?

Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is nő a májbetegségben szenvedők száma, és több mint százféle betegség is kialakulhat a májban. A statisztikai adatok szerint 2 millió brit és 30 millió amerikai szenved efféle bajoktól. A számuk ráadásul folyamatosan nő az elhízás, a nem diagnosztizált hepatitisz-fertőzés és az alkoholfogyasztás miatt.

A májrák ugyan jóval ritkább, de növekszik a megbetegedések száma, és a pontos ok továbbra is ismeretlen. Az Egyesült Királyságban évente mintegy ötezer embert öl meg, az USA-ban pedig 28 ezret. A cirrózis, a máj hosszú távú hegesedése, ami önmagában végzetes lehet, évente 4 ezer brit és 32 ezer amerikai életet követel.

Mit mondanak a szakértők?

Kerekasztal-beszélgetést szervezett a kutatás vezetője, Graeme Alexander, a University College London professzora a Királyi Orvosi Társaság számára. A rendezvényen 7 európai ország szaktekintélyei vettek részt, és megvitatták a kutatás eredményeit. A professzor szerint azok szervezetére is jó hatással van a kávé, akiknek nincs diagnosztizált májbetegségük.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Napi három-öt csésze kávé jótékony hatással van a máj egészségi állapotára. A betegek gyakran negatív véleményt kapnak a kávéról, és nem jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, a kávéfogyasztás hogyan lehet része az egészséges életmódnak"

- mondta a professzor.

A májbetegségeket csendes gyilkosoknak is szokták nevezni, ugyanis gyakran egyáltalán nincsenek tünetek, és mire orvoshoz kerül a beteg, addigra már túl késő. A kutatók szerint azért is jó, hogy kiderült, jótékony hatása van a kávénak a májra, mert egy egyszerű, könnyen hozzáférhető italról van szó, ami sokat segíthet a májbetegségek megelőzésében, vagy bizonyos esetekben lelassíthatják a negatív folyamatokat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem