17 °C Budapest

A gyorséttermek titkos trükkje: így másznak be az agyadba, és húznak le

2018. május 25. 14:02

Ha azt gondolod, hogy bármelyik étterembe belépve nem befolyásol a rendelésnél semmi, csak hogy az adott pillanatban épp mit kívánsz, nagyon tévedsz. Legyen szó akár valamelyik gyorsétteremről, akár egy elegáns, akár Michelin-csillagos helyről, számos tényező befolyásolja a döntést. Ilyen például a zene is. Egy friss kutatás szerint például minél hangosabb zene szól, annál egészségtelenebb ételt rendelünk, sőt, bizonyos muzsikák arra késztetnek, hogy akár 10 százalékkal többet költsünk az étteremben.

Nagyon nem mindegy, hogy az étterembe lépve milyen zene szól. Lehet ugyanis, hogy úgy indultunk el a kollégákkal a közeli gyorsétterembe, hogy akkor most kihozzuk a szituációból a lehető legjobbat és egy hatalmas hamburger és sült krumpli helyett inkább valamilyen salátát választunk, de odaérve meggondoljuk magunkat. Ebben nyilván szerepe lehet annak, ha látjuk az elégedett arcokat az asztaloknál, amint a gusztusos hamburgert fogyasztják, és a látvány mellett természetesen az illatok is hatással vannak ránk. Van azonban még valami, ami arra késztethet, hogy fizessünk be a drágább, és egészségtelenebb menübe: a zene.

Dr. Dipayan Biswas, a Dél-Floridai Egyetem munkatársa a zene hatását vizsgálta, és arra jött rá, hogy a hangosabb, ütemesebb zene hatására az emberek hajlamosak egészségtelen ételeket rendelni, miközben a halkabb, lágyabb zenék egészségesebb finomságok fogyasztására sarkall - írja a Daily Mail.

Dr. Dipayan egy stockholmi kávézóban tesztelte le elméletét. A kávézóban 55 decibelen, illetve 70 decibelen szólt a zene. Tapasztalatai alapján, amikor hangos zene szólt, a vendégek inkább egészségtelen ételt rendeltek, amikor pedig halkabb és lágyabb volt a muzsika, több egészséges étel fogyott a konyháról. Az is érdekes ugyanakkor, hogy összességében többet rendeltek az emberek, amikor kellemes volt a zene hangereje.

Bizonyos zenéket hallva többet is költünk

Tavaly azt is bebizonyították kutatók, hogy bizonyos zenék esetén hajlamosak vagyunk többet költeni. Tuti recept persze nincs:

minden egyes étterem csak a maga sajátosságaira szabott zenei repertoárral tud érvényesülni, aminek az összeállításához figyelembe kell venni többek között a hely stílusát, a vendégkörét, az étlapot.

Svédországban 16 McDonald's étteremben végeztek kutatást tavaly. Arra voltak kíváncsiak, változik-e a forgalom, ha egy alaposan átgondolt, az üzlet sajátosságaihoz illeszkedő zenei válogatást tesznek be, vagy ha népszerű pop zenéket játszanak véletlenszerűen.

Kiderült, hogy a megfelelően választott zenék hatására a vendégek több pénzt költöttek, tovább maradtak ugyanis és az eredeti rendelést megfejelték még valami extra finomsággal - írja a Telegraph. Ez idő alatt például 11 százalékkal több desszert és 15 százalékkal több smoothie és shake fogyott, mint amikor véletlenszerűen játszották a zenéket.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Arról már aPénzcentrum is írt korábban, hogy a zene épp annyira fontos egy üzletben, mint például a berendezés. Sziklay-Pap Ferenc, a több száz áruházban zenét szolgáltató 3G Multimédia Kft. ügyvezetője elmondta, minden boltnak érdemes kialakítania saját (háttér)zenei koncepcióját. Ehhez ugyanakkor nem konkrét dalokat, stílusokat érdemes meghatározni, sokkal inkább az adott napszakhoz kapcsolható vásárlási profilokat.

Egy hipermarketben például jellemzően más csoportok vásárolnak reggel, napközben, este és éjszaka, így más-más zene az, ami számukra érdekes lehet.

Az áruházi zeneszolgáltatók a délutáni /koraesti csúcsban például gyorsabb zenékkel tudnak ösztönözni a hatékonyabb vásárlásra, míg reggel és délelőtt az idősebb vásárlók vannak többségben, akik viszont nyugodtabb dallamokat részesítenek előnyben.

Az IKEA is megosztotta velünk tapasztalatait. Azt mondták, két esetben csökken náluk a vásárlás: ha egyáltalán nem szól zene, vagy ha nagyon tolakodó zene szól. A lakberendezési láncnál ezért a zenei repertoárt a szolgáltató mindig a a helyhez illő tartalommal hozza létre, az adott vásárló- és látogatói kör jellemzői szerint.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm