12 °C Budapest

Saját járgány fillérekből? Igen, félmillió magyar már váltott

2018. május 25. 05:45

A nagyvárosban élőknek bizonyára nem kell bemutatni a mindennapos közlekedés nehézségeit: az autóval járók rendszeresen ülhetnek a dugókban, míg a tömegközlekedést használók heringként összepréselődve kénytelenek eljutni célállomásukra. Azok számára, akik egyikből sem kérnek, reális megoldás lehet egy kis robogó, amely a városon belüli közlekedést gyorsabbá, kényelmesebbé teszi, ráadásul beszerzésére sem kell egy vagyont költeni.

Tavasztól őszig megfelelő közlekedési alternatívát nyújtanak a robogók, hiszen ezeket nem csak beszerezni lehet viszonylag olcsón, de a fenntartásuk sem emészt fel jelentős összegeket. Ugyanakkor városon belül gyorsan közlekedhetünk velük, nem kell velük a dugóban ücsörögni, mint egy autóval, és a tömegközlekedési járműveken lévő zsúfoltságtól is megkímélhetjük magunkat.

Mennyibe kerül egy robogó?

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyibe kerülnek a maximum 50 köbcentiméteres robogók akár újonnan, akár használtan. Természetesen a robogókra is igaz - akárcsak mondjuk az autókra -, hogy jelentős különbségek lehetnek az árakban a motorkerékpár márkájától, korától és egyéb paramétereitől függően. Azt azonban elmondhatjuk, hogy nem kell túl mélyen a zsebébe nyúlnia annak, aki egy robogó megvásárlásával szeretné mentesíteni magát a dugóban ücsörgéstől.

Használt segédmotorokat már néhány tízezer forintért is vásárolhatunk, de a használt robogók árai is bőven a többség által megfizethető kategóriában van: például a hasznaltauto.hu-n jelenleg 120 ezer forintért kínálnak eladásra egy 2006-os évjáratú Honda Todayt. Rengeteg hirdetést találhatunk a 250-300 ezer forint közötti árkategóriában, 400 ezer forint felett pedig szinte vadonatúj robogókat is vásárolhatunk. Például 450 ezer forintért hirdetnek egy 2018-as évjáratú SYM JET-et.

Ezeket az árakat igazán nem nevezhetjük magasnak, és még akkor sem terhelik meg igazán a családi kasszát, ha valaki esetleg nem zsebből, hanem személyi kölcsönből fedezi a vásárlást. Jelenleg ugyanis egy 300 ezer forintos személyi kölcsönt - 5 éves futamidő mellett - például havi 6 172 forintos törlesztőrészlet mellett vehetnénk fel az UniCreditnél (THM 8,97%). De más banknál sem kellene sokkal magasabb törlesztőkkel számolnunk: a CIB Bank havi 6 544 forintért (THM 11,73%), az OTP Bank pedig 7 946 forintért (21,93%) nyújtja a szóban forgó összeget.

Persze a robogók esetében is találhatunk olyan darabokat, melyek jóval drágábbak társaiknál. Még a használt robogók között is találhatunk olyanokat, melyek vételára eléri, vagy akár jelentősen meg is haladja az 1 millió forintot. Ez természetesen még inkább igaz az új robogók esetében, például egy új Vespa Sprintért is több mint 1 millió forintot kell kiadnunk.

Elektromos robogók

Akkor sem feltétlenül kell sokkal több pénzt rááldoznunk a robogóvásárlásra, ha elektromos példányt szeretnénk a magunkénak tudni. Például találtunk olyan hirdetést, melyben 245 ezer forintért kínálnak eladásra egy Suzuki Cobrát. De igaz ez az új robogókra is: ezek között is találhatunk félmillió forint alatti elektromos robogót.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kötelező felelősségbiztosítás

Kíváncsiak voltunk, hogy mekkora biztosítási díjra számíthat az, aki robogó vásárlása mellett dönt. Egy autó megvásárlása során ez szintén jelentős tétel lehet, hiszen egy friss autótulajdonos, vagy egy olyan személy, aki a közelmúltban balesetet okozott bizony sok tízezer forintos biztosítási díjra is számíthat. Robogók esetén azonban ennél sokkal jobb a helyzet.

Elvégeztünk egy kalkulációt a fentebb említett Honda Today adataival. Ez alapján a legolcsóbb biztosítás 3 789 forintba kerül egy évre, ami azt jelenti, hogy még a baleseti adóval együtt is kevesebb, mint 5 ezer forintot kell fordítanunk a kötelezőre.

Ehhez képest meglepő, hogy sokan éppen a kötelezőn akarnak spórolni, ahogyan arra Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) korábban felhívta a figyelmet. Becslések szerint ugyanis mindössze a robogók 15-20 százaléka után fizetik ki rendszeresen a kötelező felelősségbiztosítás díját, miközben több mint félmillió robogó üzemel az országban.

Ahogy fentebb láthattuk, a robogók tulajdonosai ezzel mindössze néhány ezer forintot spórolhatnak évente, miközben az MNB statisztikái szerint a motorok által okozott károk átlagos összege eléri a 350 ezer forintot, de személyi sérülés esetén már a milliós összeg sem ritka. Jól látszik hát, hogy nem érdemes ezen spórolni.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy mindössze néhány száz-, de akár néhány tízezer forintból is lehet egy saját robogónk, segédmotorunk. Tény, hogy ezeket a járműveket nem tudjuk egész évben használni, viszont a melegebb hónapokban kitűnő alternatívái lehetnek a személygépkocsiknak és a tömegközlekedésnek.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem