Luxus a köbön: ilyen táborokba járatja gyerekeit a magyar elit

2018. május 24. 05:32

Alig egy hónap múlva véget ér a tanév: ez a gyerekek számára egyet jelent a felhőtlen szabadsággal és pihenéssel, míg a szülők többségének főhet a feje. Sokak számára ugyanis kihívást jelent a gyerekek felügyeletének megoldása, míg ők dolgoznak. Jó megoldás lehet a tábor, de ahogy arról beszámoltunk, ez nem olcsó mulatság: egy ott alvós tábor átlagára 46 000 forint körül lesz, míg egy napközis tábor esetében 30 000 forintos költséggel számolhatnak a szülők. Ez viszont aprópénz ahhoz képest, amit egyes luxustáborokért kérnek el. Találtunk ugyanis olyan tábort, ami 1 millió forintba kerül.

Hamarosan kicsöngetnek. Három és fél hét múlva véget ér a tanév. A gyerekek számára ez egyet jelent az önfeledt szabadsággal és a pihenéssel, a szülők pedig sakkozhatnak a szabadságukkal, bevethetik a rokonokat és befizethetnek különböző táborokba, máshogy ugyanis a legtöbben nem tudják megoldani a gyerekek nyári felügyeletét.

Arról már írtunk, hogy átlagosan egy 5-7-10 napos, ott alvós tábor 46 ezer forintba kerül, míg a napközis változatért átlagosan 30 ezer forintot kérnek, és sorra vettük, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki 50 ezer alatt szeretné megúszni a nyári táborozást. Van viszont, akinek nem okoz gondot, hogy akár több százezer forintot fizessen azért, hogy a gyerek jól érezze magát a szünidőben. Nem nehéz olyan elfoglaltságot találni, amiért több mint százezret kell fizetnie a szülőknek.

Programozó és informatikai táborok

A Táborfigyelo.hu közleménye szerint idén hódítanak az informatikai és programozó táborok. Óriási a kínálat, 40-50 ezer forintos átlagárral kell számolni, de bőven van ennél drágább is. Vértesszőlősön például játékfejlesztéssel (Kodu, Scratch), virtuális robotok és Lego robot programozással foglalkozhatnak a gyerekek, ezért pedig 120 ezer forintot kell fizetni.

A Logiscool kéthetes, Intenzív Programozó-Scoolcode táborában, Újpesten 12-15 éves diákokat várnak, az ára 86 900 forint, és ez nem ott alvós verzió.

Lovastábor

35 ezer forint alatt szinte biztos nem ússzuk meg a lovastábort, de inkább 40-50 ezer forintra kell készülni. De akad tábor 130 ezerért is: az Erdélyi lovas vándortábor a Hargita hegységen halad keresztül, érintve annak főbb látnivalóit. Kezdő , de már terepező lovasoknak, és 10 év feletti gyerkőcöknek   ajánlják az elfoglaltságot. Az árban viszont még nincs benne az utazás költsége. A tábor szervezőjétől megtudtuk, vonattal mennek, és a jegyet a résztvevőknek még pluszban ki kell fizetniük.

Médiatábor

Ha a gyerekek érdeklődnek a média világa iránt, jó megoldás lehet a Due Médiatábor. Ennek ára 89 ezer forint, cserébe tíz napon át kipróbálhatja, milyen az újságírás, tévézés, rádiózás világa.

A People Team is szervez médiatábort, több turnusra is lehet jelentkezni. Az első turnus ára 70 ezer forint, aki két turnusra jelentkezik, annak  135 ezer forintot kell fizetnie, aki pedig mind a három turnuson részt vesz, annak 195 ezer forintot kell fizetnie. Szintén azoknak a fiataloknak lehet jó választás, akit érdekel a média, de azon belül a Youtube világa, a harmadik turnusban ugyanis már azzal is kiemelten foglalkoznak.

Nyelvi táborok

Ha a fentieket olvasva valaki felszisszent az árakat látva, akkor most szólunk: az igazán drága mulatság a nyelvi tábor.

Ott alvós tábort 60 ezer alatt nem is nagyon találni, sőt, van olyan napközis tábor, amit Budapestre szerveztek, de így is több mint 70 ezer forint.

Találtunk arra is lehetőséget, hogy a nyelvi tábort ötvözzük valami más tematikájú táborral, például zenetábor, DJ-tábor, vagy épp drón-programozó táborral,  ez nagyjából 100 ezer forint körülre jön ki. A Funside több ilyen lehetőséget is kínál, érdeklődésünkre elmondták, az alap tábor 84 ezer forint (ez lehet angol, német, magyar mint idegen nyelv, sport-, amerikai sportok, tenisz-, jóga-, tánc-, kézműves, képzőművészeti, programozás, robotika és média) és emellé lehet választani valamilyen másik lehetőséget, például szörföt, lovaglást, golfot. Az ár ez esetben 84 (vagyis az alaptábor ára) + 25 ezer forint, vagyis 109 ezer forint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Angolfalu Nemzetközi Angol Táborba az általános iskolások 169 ezer forintért vehetnek részt az egyhetes táborban, ahol a gyerekek érkezéstől távozásig angolul beszélnek. Ha az angolszász sportokban is kipróbálná magát a gyerkőc, az a szülőknek 20 ezer forinttal többe kerül, vagyis 189 ezer forintot kell fizetniük. A gimnazisták számára szervezett turnus ennél többe kerül, 259 ezer forintot kell fizetni, a két hetes turnus ára pedig 518 ezer forint.

Az Angloville anyanyelvi angol tábor 7-11 évesek számára bruttó 189 ezer forintba kerül, a középiskolások számára pedig a 6 napos tábor bruttó 229 ezer, a 7 napos bruttó 259 ezer, a kéthetes tábor pedig bruttó 495 ezer forintba kerül.

Németországba is szerveznek nyári táborokat, heti 20 nyevórával, szabadidős és sportprogramokkal, és kirándulásokkal 2 hétre 494 ezer forintba kerül az egyik tábor Oberweselben. Berlinhez közel, másfél napos berlini kirándulással és napi kétféle szabadidős és sportprogrammal (szörf, kajak, kenu, vitorlás) a két hetes turnus ára 596 ezer forintnak megfelelő összeg, 1870 euro.

Ha valaki olaszul tanulna, az részt vehet az észak-olasz kisvárosban, Lignanóban megszervezésre kerülő nyári táborban. Az egy hetes turnus ára 1700 euro, plusz 80 euro a regisztrációs díj, vagyis közel 570 ezer forintot kell fizetni.

Két hétre is lehet utazni, az 839 ezer forintba kerül, sőt, három hetes turnusra is be lehet fizetni, ennek ára 1 millió forint.

Felhívtuk a szervező nyelviskolát és megtudtuk, ebben benne van a heti 20 órás nyelvtanfolyam ára, a szállás teljes ellátással, heti egy kirándulás, sport-és szabadidős programok, viszont az útiköltség még nincs benne, azt a szülőknek még külön ki kell fizetniük.

A legtöbb helyen van testvérkedvezmény, igaz, nem számottevő, 5-10 százalékkal mehet a legtöbb helyre olcsóbban a kistesó, ráadásul a szülők már az előfoglalási akciókról is lecsúsztak. Ráadásul a helyek is gyorsan fogynak, több táborszervező is kiemelte, érdeme smielőbb jelentkezni (például az Erdélyi vándor lovastáborban már csak 1 szabad hely van), és a Logischool táborai közt is találtunk már olyant, ahol teltház van. Szóval nem érdemes sokáig hezitálni, ha szeretnénk, hogy a gyerek bekerüljön az áhított táborba.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem