Inged-gatyád rámehet a nyári táborokra: ki engedheti ezt meg magának?

Pénzcentrum
2017. május 28. 07:03

A különböző szórakoztató és kalandtáborok után ez alkalommal arra voltunk kíváncsiak, hogyan töltik a nyarat a sportoló palánták. Az ilyen táborokban nem ritka a napi 6-7 órás edzés sem, aki pedig igazán komolyan veszi, annak szinte a fél nyara ezzel megy el. De vajon mennyit kell ezért fizetni?


Ahány egyesület, annyiféle szokás figyelhető meg a különböző sportágak táboraiban. Bár önmagában egy-egy hét sporttábor nem számít kirívóan drágának, de azok a gyermekek, akik versenyszerűen sportolnak, akár a fél nyarat is az edzőtáborban tölthetik.

A nyári edzőtáborok igazán hatékonyak, hiszen ilyenkor a gyerekek nem járnak iskolába és nincsenek annyira leterhelve, vagyis ilyenkor tudnak igazán hatékonyan fejlődni

- mondta el a Pénzcentrumnak Mészáros Csaba, a BVSC Zugló Vízilabda Szakosztályának Igazgatója.

Mit, mennyiért?

Bár a legtöbb spottáborba csak egyesületi tagok jelentkezhetnek, azért sok helyen indítanak nyitott sporttáborokat is. Mutatunk néhány példát az idei kínálatból.

KATTINTS! Brutális drágulás a nyári táboroknál: mégis mi kerül ezen félmillióba?

Úszás

A Ferencvárosi Torna Club (FTC) június 19-től indítja 1 hetes úszótorait. Ez lehetőség azoknak a gyermekeknek szól, akik esetleg még nem mozognak elég otthonosan a vízben, de szeretnének ezen javítani és tartalmasan eltölteni a nyári szünidőt. A tábor ára 22 ezer forint, testvérkedvezménnyel 19 ezer forintba kerül. Ez magában foglalja az étkezést, a délelőtti és délutáni úszóedzéseket is. A helyszín az FTC népligeti sporttelepe.

Vízilabda

A Budapesti Vasutas Sport Club - Zugló (BVSC) többek között saját vízilabda szakosztályos gyerekeinek szervez edzőtáborokat - ide ugyanis már komolyabb úszástudásra van szükség. A közel 11 hetes nyári szünet első 5 hetében a kisebbeknek (11 év és annál fiatalabbak), míg a következő 6 hétben az idősebbeknek tartanak edzőtáborokat. A reggel nyolctól délután négyig tartó időszakból a gyerekek 6-7 órát töltenek vízi, vagy akár szárazföldi edzéssel. Az egy hetes tábor 15 ezer forintba kerül, azok azonban, akik versenyszerűen sportolnak nem igazán engedhetik meg, hogy kihagyjanak egy hetet.

Nekik így az edzőtáborokért összesen 90 ezer forintot kell fizetni a nyáron.

Íjászat

A Magyar Íjász Szövetség szervezésében indul egy nyitott, úgynevezett utánpótlás tábor, és indulnak táborok, amelyeken már csak a gyakorlott íjászoknak ajánlott a részvétel. A válogatottaknak tartott íjász tábor a Dunavarsányi Olimpiai központban például 49 000 forintba kerül 5 éjszakára. Ebben persze már benne van a szállás, az étkezés és az edzők költségei is. Az utánpótlás táborban a színesebb programok, mint a vetélkedők és kirándulások is helyet kapnak. A Börzsönyben rendezett tábor ára 5 éjszakára például 30 ezer forint.

Cheerleader

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club-nál (BEAC) minden szakosztály külön szervezi a nyári táborokat. Az Aerobik és Cheerleader szakosztály például a kisebbeknek (5-10-12 éveseknek) nyitott napközis tábort szervez idén, amire bárki jelentkezhet. Itt a reggeli edzések után délután játékosabb programokkal várják a gyerekeket, 2 turnusban is. Ennek ára 19 ezer forint 5 napra. Míg az idősebb versenyzőket egy hetes intenzív edzőtábor várja a Balatonnál.

Naponta háromszor van edzés: reggel, délután és egy estefelé

- tudta meg a Pénzcentrum Kovácsik Ritától, az ELTE-BEAC Aerobik-Cheerleading Szakosztályvezetőjétől.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Erre az 1 hétre 30 ezer forint körül kell fizetni, de az edzések persze a nyár többi részében sem állnak le.

Foci

A Loki Focisuli 2 turnusban is várja azokat a gyerekeket, akik szeretnek focizni. Az 1 hetes táborok körülbelül 20 ezer forintba kerülnek, napi háromszori étkezéssel. Jó tudni, hogy a táborba fiúk és lányok egyaránt jelentkezhetnek, délelőtti és délutáni fociedzések mellett pedig más színes programokkal is várják a gyerekeket.

Edzőtábor, de miből?

A szórakoztató nyári táborok mellett legalább egy-egy hét edzőtábor nagyon hasznos nyári programnak tűnik. A szülők pénztárcáját azonban a több hétig tartó táborok jelentősen megterhelhetik, arról nem is beszélve, ha a családban kettő vagy három gyermek is van.

A szabadon elkölthető személyi kölcsönök azonban ebben az élethelyzetben is segítséget nyújthatnak. A Pénzcentrum kalkulátor oldalán pedig könnyen összehasonlíthatjuk a bankok különböző ajánlatait és kiválaszthatjuk a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót.

Abban az esetben például, ha 300 ezer forintos kölcsönre lenne szükségünk és 1 éves futamidőt választunk hozzá, akkor a CIB Elérelépő Személyi Kölcsönével például csupán 318 414 forintra rúg a visszafizetendő összeg, míg a havi törlesztőnk 26 534 forint lenne, a THM pedig 11,73 százalék. A Sberbank Fair Expressz személyi kölcsönével319 313 forintot kell majd visszafizetnünk és 26 359 forint lenne a havi törlesztőrészletünk és mellé 12,63 százalék a THM.

Ha ugyanekkora összeget már 2 éves futamidőre veszünk fel, akkor például aK&H személyi kölcsönével 14 402 forint lenne a havi törlesztőnk, a THM 14,92 százalék a teljes visszafizetendő összeg pedig 345 659 forint. ABudapest Bank Hitel Expressz ajánlata24,81 százalkos THM-mel és 15 768 forintos havi törlesztővel csábít. A teljes visszafizetendő összeg ennél a konstrukciónál 378 429 forintra rúg.

Abban az esetben pedig, ha ennél kicsit nagyobb összegre, péládul 500 ezer forintra lenne szükségünk és mellé 2 éves futamidőt választunk, akkor érdemes lehet fontolóra vennünk aCetelem Saját Ritmus személyi kölcsönt, amelynél  a THM 16,06 százalékra tehető, a havi törlesztő 24 241 forintra, a teljes vissza fizetendő összeg pedig 581 789 forintra. De nem tűnik rossz választásanak az Akciós OTP Személyi Kölcsön sem, amely most 20,69 százalékos THM-met, 25 202 forintos havi törlesztőt és 604 845 forintos visszafizetendő összeget kínál.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem