21 °C Budapest

Szegénységéről vallott Bárdos András: tudja, milyen éhezni

2017. június 24. 16:00

Bárdos Andrást évtizedek óta láthatják a tévé képernyőjén a nézők, pedig pályája elején sportriporternek készült, mégis feladta álmát. Döntésében nagy szerepet játszott a pénz, akkoriban ugyanis - ahogy ő fogalmazott - szó szerint éheztek.

A nagyobb televíziókat végigjárta már Bárdos András több évtizedes tévés pályafutása során. Jelenleg egyetemi docens és egy könyvkiadó társtulajdonosa. Eredetileg sportriporter akart lenni, részben anyagi okok miatt mégis otthagyta a Magyar Rádiót a televíziózás kedvéért.

Egyrészt nagyon keveset kerestem; együtt éltem egy lánnyal, aki még tanult, és a szó szoros értelmében éheztünk. Nagyon meg kellett gondolnunk, mit teszünk a zsemlébe. Amikor hívtak a televízióhoz, ezt végig kellett gondolnom. Egyébként ez volt életemben az első és az utolsó döntés, amelyben ekkora szerepet játszott a pénz"

- mondta Bárdos András a Hot! magazinnak. Hozzátette, a váltásban az is közrejátszott, hogy nagyon lefelé ment a magyar sport, különösen a foci, és nem lett volna kedve a borzalmas vereségeket közvetíteni.

Bár az elmúlt évtizedek során nagy változások történtek a munkaerőpiacon, nem nagyon változtak azok a tényezők, amelyek miatt munkahelyváltáson, vagy épp pályamódosításon gondolkodnak a munkavállalók. Bárdost döntése mögött részben szakmai, részben pedig anyagi okok álltak.

Egy váltás mindig rejt magában kockázatot, a magyar munkavállalók többsége azonban már nem fél a munkahelyváltástól. Egyre többen nyitottak az új lehetőségekre, de aktívan csak nagyon kevesen keresgélnek. Egy tavaly év végi kutatás szerint a megkérdezettek 62 százaléka gondolja úgy, hogy 6 hónapon belül el tudna helyezkedni egy hasonló pozícióban, és még ennél is többen, 71 százalék nyilatkozott úgy, hogy ha más területen is, de biztosan találna állást. Tavaly a legintenzívebb időszak február-július volt a munkaerőpiacon: ebben a fél évben minden ötödik munkavállaló váltott, egyharmaduk csak cégen belül a pozícióját cserélte le, míg kétharmaduk a munkahelyét is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A megkérdezettek egyharmada személyes célok megvalósítása miatt váltott, míg egyötöde a jobb munkáltatói csomag miatt hozta meg a döntését, és közel ugyanennyien azért, mert valamilyen egyéb szempontból nem voltak elégedettek a munkáltatójukkal.

A munkaerőpiac élénkülése ugyanakkor jó hatással van az alkalmazottak elégedettségére: a munkavállalók 61 százaléka érzi jól magát a helyén. Elsősorban a 18-24 évesek és a Közép-Dunántúlon dolgozók elégedettek az állásukkal, és már csak minden tizedik munkavállaló jár be kifejezetten rossz szájízzel dolgozni.
Ugyanakkor a pozitív tendenciák ellenére még mindig elmaradunk a globális átlagtól: a listavezető Egyesült Államokban például a munkavállalók 84 százaléka szereti az állását, és a szomszédos Ausztriában is a dolgozók 75 százaléka érzi jól magát a munkahelyén. Ez azt jelzi, hogy a hazai vállalatoknak van még tennivalójuk ezen a téren.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem