Ez a nagycsaládosok rémálma: az elsőszülött visz mindent

2018. július 20. 17:00

Egy kutatás szerint az elsőszülött gyerekek nagyobb eséllyel válnak sikeres emberré, mint fiatalabb testvéreik, hiszen gyakran okosabbak, illetve a fiatalabbak gyakorta érzelmileg is kevésbé kiegyensúlyozottabbak. Kérdés azonban, hogy mi okozza ezt az eltérést: biológiai okai vannak annak, hogy a legidősebb testvér a legsikeresebb, vagy pedig a szülők rontanak el valamit?

Egy kutatás szerint az elsőszülött gyerekek gyakorta okosabbak, sikeresebbek és gazdagabbak is testvéreiknél. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy a szülők kevesebb energiát fektetnek be a későbbi gyerekek nevelésébe, mint az elsőszülöttek esetében. Sandra E. Black, az austini Texasi Egyetem közgazdaságtudományi professzora a kutatásaira alapozva úgy véli, hogy a születési sorrend magyarázatot adhat arra, hogyan teljesítünk az iskolában, mennyi pénzt keresünk, mennyire vagyunk intelligensek és milyen a személyiségünk.

Fontos tudni azonban, hogy a születési sorrend körüli kérdések egy rendkívül vitatott téma, és nem csak a testvérek, de a kutatók között is. A szakemberek még arról sem tudnak megegyezni, hogy a születési sorrend valóban befolyásolja-e a sikerességet. Egy 2015-ös összeállítás szerint - amely nagyjából 227 ezer résztvevőt tartalmazott - például az intelligenciában és a személyiségben fellelhető különbségek kicsik és jelentéktelenek.

Magyarul tehát, úgy tűnik, hogy ha van is jelentősége a születési sorrendnek, és valóban befolyásol olyan dolgokat, mint a munka és a fizetés, ez akkor sem azért van, mert az elsőszülöttek öröklötten okosabbak lennének. Hiába ültetünk le egymás mellé két, egy elsőszülött és egy nem elsőszülött embert, semmiféle különbséget sem fogunk észlelni közöttük. Ezzel szemben Black hangsúlyozta, hogy egy másik tanulmány - amelynek a megírásában ő maga is segédkezett - úgy találta, hogy az első- és a másodszülött gyerekek IQ-ja között átlagosan 3 pont az eltérés, ami később az éves fizetésükben átlagosan 2 százalékos különbséget jelent.

Az adatok olyan kognitív tesztekből származtak, melyeket fiatal norvég férfiakkal végeztettek el, amikor besorozták őket katonának. Black adatai szerint az elsőszülöttek gyakran kerülnek vezető beosztásba. Továbbá a kutatás a személyiségbeli jellemvonásokra is fókuszált, és arra a következtetésre jutottak, hogy a már említett katonai teszten a később születettek kevesebb pontszámot értek el olyan területeken mint érzelmi stabilitás, társaságkedvelés vagy a kezdeményezésre való hajlandóság.

Elhanyagoltság

Szóval mit kezdhetnek ezzel a szülők? A kutatás eredményei szerint a szülők a később született gyerekekkel kevesebb időt töltenek el a tananyag megvitatására. Egy, a Journal Population Economics-ban publikált, 2015-ös tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a szülők jobban megbüntetik az elsőszülött gyerekeket, amennyiben azok rossz eredményeket kapnak az iskolában.

Úgy találtuk, hogy a szülők több energiát fektetnek be az idősebb gyerekek nevelésébe. Azt látjuk, hogy a szülők több időt töltenek el azzal, hogy segítsék őket a házi feladat elkészítésében"

- mondta el Black.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nehéz ugyanakkor megkülönböztetni, hogy a szülők bánnak másképpen a fiatalabb gyerekekkel, vagy pedig a gyerekek mások, amire a szülők csak így reagálnak"

- tette hozzá.

A rossz jegyekért kiosztott büntetés nem feltétlenül a legjobb útja a sikeres jövő biztosításának. Feltételezve azonban, hogy a szülők valóban másképpen bánnak a gyerekeikkel, ezek a viselkedésmódok azt a látszatot kelthetik, hogy a szülők egyszerűen nem fordítanak ugyanannyi mennyiségű időt és energiát a fiatalabb és az idősebb gyerekekre.

Fontos azonban, hogy Black szerint az adataiból az olvasható ki, hogy az elsőszülöttek és a fiatalabbak közötti különbségek teljes mértékben a környezeti hatások következményei, így azok nem biológiai eredetűek. Ezek szerint tehát születéskor minden gyereknek ugyanakkora esélye van sikeressé válni, és csak a gyerekkor során őket érő hatások idézik elő a különbséget.

(Business Insider)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem