15 °C Budapest

830 ezret kaszálhatsz buszsofőrként Németországban: holnap indulhatsz

2017. augusztus 16. 15:10

Sok szó esett mostanában a hazai buszsofőrökről, arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak illetve mennyit keresnek. Ebben a szektorban is tombol a munkaerőhiány, sokan ugyanis külföldre távoztak. A Pénzcentrum annak járt utána, hogy mennyit lehet buszsofőrként keresni az álláshirdetések alapján, az Európai Unió egyes tagországaiban.

Nemrég foglalkoztunk a Pénzcentrumon a hazai buszsofőrök fizetésévelés munkakörülményeivel. Hazai szinten nem keveset, nettó 200 ezer forintot kereshetnek kezdőként, ám fel-felvetődött különböző szereplőkkel való beszélgetéseink folyamán, hogy külföldön bizony ennek a fizetésnek a sokszorosát lehet megkeresni.

Az Európai Unió minden állampolgára számára biztosítja a szabad munkavállalás jogát bármelyik tagországban. Ezen jog gyakorlásához nagy segítséget nyújt az Európai Foglalkoztatási Mobilitási Portál (EURES), ahol 2017. augusztus 16-án közel másfél millió állás várt betöltésre. Buszsofőrök esetén a munkavállalást jelentősen megkönnyíti, hogy a magyar jogosítvány az összes EU-s tagállamban is érvényes.

Az EURES portálon néztünk szét, hogy milyen álláshirdetések várják a magyar buszsofőröket az EU tagállamaiban.

Franciaország

Franciaországban, Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban keresnek 2-5 év gyakorlattal buszsofőröket iskolabusz vezetésére, ideiglenes munkaszerződéssel. A legkorábbi műszak 4:30-kor kezdődik, a legkésőbbi pedig éjfélkor ér véget, hetente 35 órát kell dolgozni. A hirdetésben nem közölnek elvárást iskolai végzettséggel kapcsolatban.

A konkrét hirdetés ide kattintva érhető el.

A bruttó fizetés 1 686 euro, ami 512 103 forint

Németország

Németország dél-nyugati részére, Offenburgba keresnek németül legalább alapfokon beszélő sofőröket, szintén iskolabuszra. A munkahét 39 órás, Ebben a hirdetésben sem tüntetnek fel elvárást iskolai végzettséggel kapcsolatban.

A konkrét hirdetés ide kattintva érhető el.

A bruttó fizetés 2 737 euro, ami 832 368 forint

Szlovénia

Kelet-Szlovéniában, a magyar határon is keresnek buszsofőröket ideiglenes szerződéssel, a hazaihoz hasonló 40 órás munkahéttel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A konkrét hirdetés ide kattintva érhető el.

A bruttó fizetés 810 euro, ami 246 334 forint

Málta

Máltán a helyi tömegközlekedési vállalat keres buszsofőröket határozatlan idejű szerződéssel. A munkahét itt is 40 órás.

A konkrét hirdetés ide kattintva érhető el.

A bruttó fizetés 833 - 1 000 euro, ami 253 439 - 304 115 forint

Egyesült Királyság

Brexit ide vagy oda, továbbra is tárt karokkal várják a brit közszférába a sofőröket. Londonban elérhetőek buszsofőr pozíciók teljes állásban és részmunkaidőben is. Az órabér 10 és 15 angol font közötti, érthető okokból előnyben részesítik azt, akinek van emeletes buszos tapasztalata.

A konkrét hirdetés ide kattintva érhető el.

A bruttó fizetés 1 840 - 2 760 font, ami 614 891 - 922 419 forint

A fenti munkalehetőségeket csupán példaként emeltük ki, ezeken kívül is rengeteg sofőröknek kínált állás közül lehet még válogatni. Ráadásul nemcsak az általunk kiemelt országokban keresnek autóbuszsofőröket. Sok lehetőség van még Svájcban, Svédországban, Dániában, Finnországban és Norvégiában is, csak ezen hirdetésekben nem voltak feltüntetve a fizetések, ugyanakkor, abban biztosak lehetünk, hogy ezeken a helyeken szintén a magyar fizetések sokszorosát lehet megkeresni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem