Feketelista készült a magyarokról: erre nem akarsz felkerülni

A KHR-t, valamint annak elődjét, a BAR-t üzemeltető Bankközi Informatika Szolgáltató Rt-t (BISZ) 1994 elején alapította meg nyolc vezető bank. A BISZ által üzemeltetett BAR-lista célja az volt, hogy csökkentsék a bankok számára a hitelnyújtás kockázatát. Ennek elősegítése érdekében hozták tehát létre azt a hitelinformációs adatbázist, amely a mostani KHR elődje volt.

A BAR eleinte a vállalkozói hitelszerződéseket tartotta nyilván, majd az ehhez szükséges jogi háttér megteremtését követően 1999-ben megkezdődött a BAR Lakossági Alrendszerének működése is.

Az eredeti lista egy úgynevezett negatív adóslista volt, tehát csak az olyan adósok adatait tartalmazta, akik nem teljesítették a hitelszerződéseiket, esetleg más hitel jellegű szerződéseiket. A lista tartalmazta az aktív mulasztásokat, illetve annak megszűnése esetén a már passzív mulasztás adatait is.

A lista tehát annyiban csökkentette a hitelnyújtási kockázatot, hogy a pénzintézetek azonnal ki tudták szűrni a már rossz adós kategóriába esett ügyfeleket. Arra azonban nem volt alkalmas, hogy a mulasztott hitelekkel nem rendelkező, ám ettől függetlenül már túlzottan eladósodott, rossz anyagi helyzetben lévő hiteligénylőket is kiszűrje. Az ilyen ügyfelek esetén már a pénzintézeteknek kellett meghatározniuk, hogy várhatóan képesek lesznek-e egy új hitelt fizetni a későbbiekben.

Jogosan merült fel az igény egy úgynevezett pozitív adóslistára, amely már az összes élő hitelszerződést tartalmazza. Az ennek létrehozására való törekvésnek nyilván lökést adott a 2008-at követő hitelválság is, hiszen a nem teljesítő hitelek arányának növekedésével a bankok egyre inkább törekedtek a hitelnyújtás kockázatainak minimalizálására.

KHR: kijátszható-e a rendszer?

Az új, Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) működését szabályozó törvény 2011 októberében lépett életbe.Ez az új rendszer - a fentieknek megfelelően - már minden hitelszerződést tartalmaz, ezáltal nem csak a rossz, hanem a jó adósok eladósodottságának fokával is gyorsan képbe kerülhetnek a pénzintézetek. Ez a rendszer, kiegészülve a 2015. január 1-től hatályba lépett adósságfék-szabályozással már a korábbinál hatékonyabban képes megakadályozni az ügyfelek túlzott eladósodását.

Nade kijátszható-e a rendszer? Arra voltunk kíváncsiak, hogy a papíron jónak tűnő megoldás hogyan működik a gyakorlatban. Mennyire képes idejében kiszűrni az új rendszer az erejükön felül eladósodni vágyó személyeket, vállalkozásokat?

A rendszernek első ránézésre két gyenge pontja van: először is a pozitív adósok adataira csak akkor tekinthetnek rá a pénzintézetek, ha ehhez a hiteligénylő ügyfél írásban hozzájárul. Másodszor kíváncsiak voltunk, hogy a rendszer milyen gyakorisággal frissül, hiszen elviekben elképzelhető, hogy valaki egyszerre több pénzintézetnél is igényel hitelt, és az esetlegesen lassú adatszolgáltatásnak hála meg is kapja őket.

Megkérdeztük ezzel kapcsolatban a KHR-t üzemeltető BISZ Zrt-t. A tőlük kapott válaszokból úgy tűnik, hogy a fentiekre nem sok esély van. Először is érdemes azzal tisztában lenni, hogy a KHR-ből adatokat lekérő pénzintézet számára világosan kiderül, hogy az adott ügyfélről adott esetben azért nem talál adatokat, mert annak nincsenek hitelei, vagy pedig azért, mert bár rendelkezik ilyenekkel, de nem járult hozzá az adatok lekéréséhez. Utóbbi esetben a KHR ezt tudatja a pénzintézettel.

Továbbá a KHR törvény előírja, hogy a megkötött hitelszerződéseket a pénzintézetek kötelesek 5 munkanapon belül lejelenteni a KHR-be. A gyakorlati tapasztalat szerint azonban a szerződések nagy része még ennél is gyorsabban, 1-2 napon belül, de az összes szerződés 99 százaléka 5 munkanapon belül bekerül a rendszerbe.

A BISZ válaszaiból azt is megtudtuk, hogy a statisztikák szerint egy hitelszerződésre átlagosan kettőnél több adatlekérés jut. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a pénzintézetek a hitelszerződés megkötése, valamint a folyósítás előtt is lekérdezik a hitelfelvevő adatait.

Megkérdeztünk néhány bankot is azzal kapcsolatban, hogy mit tesznek olyankor, ha egy hiteligénylő nem hajlandó hozzájárulni a KHR-ben meglévő adatai lekéréséhez.

A tőlük kapott válaszokból kitűnik, hogy nem egységesen járnak el ilyen esetben. A CIB Bank például hitelkockázati okokból be sem fogadja az ilyen ügyleteket, míg az UniCredit Banknál minden esetben kérnek az igénylőtől hozzájárulást a teljes KHR-lekérdezéshez.

Kevésbé szigorúak például a K&H Banknál, ahol az adatai tekintetében túlzottan titkolózó ügyfélnek még lehetősége van hivatalos igazolást benyújtania a bankhoz a fennálló hiteleiről, vagy éppen azok hiányáról. Ennek persze nem sok értelme lenne, a KHR-ből történő adatlekérés néhány perc alatt megtörténik, míg az igazolások beszerzése értelemszerűen hosszadalmasabb folyamat lenne.

Azt azonban több bank is kiemelte, hogy az ügyfelekre nem jellemző, hogy megtagadnák a hozzájárulást. Ez egyébként logikus is, hiszen a titkolózás értelemszerűen gyanússá válna a hitelezőnek, tehát mindezzel az ügyfél csak azt kockáztatná, hogy nem kapja meg az igényelt hitelét.