8 °C Budapest

Feketelista készült a magyarokról: erre nem akarsz felkerülni

2018. január 18. 11:34

Bár már több mint 12 év telt el azóta, hogy a BAR-listát felváltotta KHR nevű utóda, sokan még mindig a lánykori nevén ismerik a hiteltartozással rendelkező emberek adatait összegző rendszert. Pedig nem csak a név változott meg, mivel 2011-től önálló törvény is rendelkezik a KHR-ről. A rendszer megújítása illeszkedett ahhoz a törekvéshez, miszerint lehetőleg még idejében kiszűrhetővé váljanak a rossz adósok. De mi is ez a rendszer és hogyan működik? Kijátszható egy rossz adós részéről, ha az mégis hitelhez szeretne jutni? Az alábbiakban ezt tekintjük át röviden.

A KHR-t, valamint annak elődjét, a BAR-t üzemeltető Bankközi Informatika Szolgáltató Rt-t (BISZ) 1994 elején alapította meg nyolc vezető bank. A BISZ által üzemeltetett BAR-lista célja az volt, hogy csökkentsék a bankok számára a hitelnyújtás kockázatát. Ennek elősegítése érdekében hozták tehát létre azt a hitelinformációs adatbázist, amely a mostani KHR elődje volt.

A BAR eleinte a vállalkozói hitelszerződéseket tartotta nyilván, majd az ehhez szükséges jogi háttér megteremtését követően 1999-ben megkezdődött a BAR Lakossági Alrendszerének működése is.

Az eredeti lista egy úgynevezett negatív adóslista volt, tehát csak az olyan adósok adatait tartalmazta, akik nem teljesítették a hitelszerződéseiket, esetleg más hitel jellegű szerződéseiket. A lista tartalmazta az aktív mulasztásokat, illetve annak megszűnése esetén a már passzív mulasztás adatait is.

A lista tehát annyiban csökkentette a hitelnyújtási kockázatot, hogy a pénzintézetek azonnal ki tudták szűrni a már rossz adós kategóriába esett ügyfeleket. Arra azonban nem volt alkalmas, hogy a mulasztott hitelekkel nem rendelkező, ám ettől függetlenül már túlzottan eladósodott, rossz anyagi helyzetben lévő hiteligénylőket is kiszűrje. Az ilyen ügyfelek esetén már a pénzintézeteknek kellett meghatározniuk, hogy várhatóan képesek lesznek-e egy új hitelt fizetni a későbbiekben.

Jogosan merült fel az igény egy úgynevezett pozitív adóslistára, amely már az összes élő hitelszerződést tartalmazza. Az ennek létrehozására való törekvésnek nyilván lökést adott a 2008-at követő hitelválság is, hiszen a nem teljesítő hitelek arányának növekedésével a bankok egyre inkább törekedtek a hitelnyújtás kockázatainak minimalizálására.

KHR: kijátszható-e a rendszer?

Az új, Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) működését szabályozó törvény 2011 októberében lépett életbe.Ez az új rendszer - a fentieknek megfelelően - már minden hitelszerződést tartalmaz, ezáltal nem csak a rossz, hanem a jó adósok eladósodottságának fokával is gyorsan képbe kerülhetnek a pénzintézetek. Ez a rendszer, kiegészülve a 2015. január 1-től hatályba lépett adósságfék-szabályozással már a korábbinál hatékonyabban képes megakadályozni az ügyfelek túlzott eladósodását.

Nade kijátszható-e a rendszer? Arra voltunk kíváncsiak, hogy a papíron jónak tűnő megoldás hogyan működik a gyakorlatban. Mennyire képes idejében kiszűrni az új rendszer az erejükön felül eladósodni vágyó személyeket, vállalkozásokat?

A rendszernek első ránézésre két gyenge pontja van: először is a pozitív adósok adataira csak akkor tekinthetnek rá a pénzintézetek, ha ehhez a hiteligénylő ügyfél írásban hozzájárul. Másodszor kíváncsiak voltunk, hogy a rendszer milyen gyakorisággal frissül, hiszen elviekben elképzelhető, hogy valaki egyszerre több pénzintézetnél is igényel hitelt, és az esetlegesen lassú adatszolgáltatásnak hála meg is kapja őket.

Megkérdeztük ezzel kapcsolatban a KHR-t üzemeltető BISZ Zrt-t. A tőlük kapott válaszokból úgy tűnik, hogy a fentiekre nem sok esély van. Először is érdemes azzal tisztában lenni, hogy a KHR-ből adatokat lekérő pénzintézet számára világosan kiderül, hogy az adott ügyfélről adott esetben azért nem talál adatokat, mert annak nincsenek hitelei, vagy pedig azért, mert bár rendelkezik ilyenekkel, de nem járult hozzá az adatok lekéréséhez. Utóbbi esetben a KHR ezt tudatja a pénzintézettel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Továbbá a KHR törvény előírja, hogy a megkötött hitelszerződéseket a pénzintézetek kötelesek 5 munkanapon belül lejelenteni a KHR-be. A gyakorlati tapasztalat szerint azonban a szerződések nagy része még ennél is gyorsabban, 1-2 napon belül, de az összes szerződés 99 százaléka 5 munkanapon belül bekerül a rendszerbe.

A BISZ válaszaiból azt is megtudtuk, hogy a statisztikák szerint egy hitelszerződésre átlagosan kettőnél több adatlekérés jut. Ez alapján arra lehet következtetni, hogy a pénzintézetek a hitelszerződés megkötése, valamint a folyósítás előtt is lekérdezik a hitelfelvevő adatait.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a gyakorlatban igen valószerűtlen, hogy valaki kijátssza a rendszert.

Megkérdeztünk néhány bankot is azzal kapcsolatban, hogy mit tesznek olyankor, ha egy hiteligénylő nem hajlandó hozzájárulni a KHR-ben meglévő adatai lekéréséhez.

A tőlük kapott válaszokból kitűnik, hogy nem egységesen járnak el ilyen esetben. A CIB Bank például hitelkockázati okokból be sem fogadja az ilyen ügyleteket, míg az UniCredit Banknál minden esetben kérnek az igénylőtől hozzájárulást a teljes KHR-lekérdezéshez.

Kevésbé szigorúak például a K&H Banknál, ahol az adatai tekintetében túlzottan titkolózó ügyfélnek még lehetősége van hivatalos igazolást benyújtania a bankhoz a fennálló hiteleiről, vagy éppen azok hiányáról. Ennek persze nem sok értelme lenne, a KHR-ből történő adatlekérés néhány perc alatt megtörténik, míg az igazolások beszerzése értelemszerűen hosszadalmasabb folyamat lenne.

Azt azonban több bank is kiemelte, hogy az ügyfelekre nem jellemző, hogy megtagadnák a hozzájárulást. Ez egyébként logikus is, hiszen a titkolózás értelemszerűen gyanússá válna a hitelezőnek, tehát mindezzel az ügyfél csak azt kockáztatná, hogy nem kapja meg az igényelt hitelét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 13:45
Gulyás Jánossal, a Magyar Reklámszövetség elnökével részletesen is átbeszéltük mindazt, ami a magyar...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 16. 14:08
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm