Aggasztó a helyzet: egyre több magyar esik ágynak

2018. július 18. 17:03

A napokban jelent meg a KSH legfrissebb, Magyarország 2017. című kiadványa, melyből többek között a táppénzt igénybe vevők számáról is pontos képet kaphatunk. Kiderült, hogy egyre gyakrabban megyünk betegszabadságra, 2014-hez képest közel 20 százalékkal nőtt az otthon töltött napok száma.

A Központi Statisztikai Hivatal 24 éve megjelenő sorozatában a magyar társadalom alapvető jellemzőit mutatják be, demográfiai munkaerőpiaci helyzetét, vizsgálják az életkörülményeinket a társadalmi jóllét pár aspektusát. Rengeteg érdekes adathoz hozzájuthatunk, kiderül például, hogy évente egészen pontosan hány napot töltenek betegszabadságon a magyarok.

2003-tól kezdve a táppénzen levők száma és a táppénzek hossza a szigorításoknak köszönhetően csökkenni kezdett, ezekkel az intézkedésekkel a jogosulatlan kifizetéseket számát igyekeztek csökkenteni.

Ezt követően a válság évei alatt is folyamatosan csökkent az otthonmaradók száma, a KSH elemzése szerint a munkavállalók féltették pozíciójukat az amúgy is bizonytalan munkaerőpiacon, és igyekeztek minél kevesebb időt betegszabadságon tölteni.

2014-től azonban változott a helyzet, növekedésnek indult a táppénzes napok és az igénybe vevők napi átlagos száma is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"2016-ban a munkavállalók összesen 1 millió 160 ezer esetben voltak táppénzen, a táppénzes napok száma meghaladta a 25 milliót"

 - olvasható a kiadványban.

Az esetek negyedében a csont- és izomrendszeri megbetegedések, ötödében a légzőszervi panaszok miatt maradtunk távol a munkától, 13 százalékban pedig fertőző megbeteges volt az ok, 8,4százalékban az emésztőrendszerünk. Az igénybevétel ötödik leggyakoribb ok pedig terhességgel, szüléssel és gyermekággyal kapcsolatos állapotok voltak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem